– Bement érte a tűzbe.

– És még vissza kell menned – felelte Inés –. Még egy kanca van a nyugati karámban.

Kilenc férfi, egy nő és egy kiskutyával rendelkező gyerek mentette meg az istállót. Elvesztették a szénát és a kerítés egy részét, de aznap éjjel egyetlen élőlény sem pusztult el.

Hajnal felé Jacinto egy kancsó vízzel lépett oda Inéshez.

– Szörnyű dolgot mondtam rólad. Mindenki előtt mondtam, és mindenki előtt szeretnék bocsánatot kérni.

Inés ivott.

– Ülj le, Jacinto, mielőtt összeesel. Holnap bőven lesz időd szégyellni magad.

Mateo a folyosón találta meg, egy takaróval betakarózva. Leült mellé.

– Amikor megérkezett, megparancsoltam neki, hogy ne keresztezze az utam.

– Emlékszem.

– Most arra kérem, hogy maradjon. Nem szakácsként.

Inés figyelte őt.

– Nem tudom, mi más lehetne itt.

– Az a személy, aki visszahozta a fényt ebbe a házba. Az a nő, akit a fiam keres, amikor fél. És ha valaha is szeretni tud, a társ, akivel újra meg akarok tanulni együtt élni.

Inés csendben sírt. A La Estrella-i tűzvész óta most először fordult elő, hogy valaki ismerte az egész történetét, és megkérte, hogy ne menjen el.

Aztán bement a szobájába, és visszatért a bádogdobozzal. Bent egy megperzselt gyerekcipő, egy megmentett lány anyjának levele és a lakat volt, amivel a folyosót biztosították. A vas megfeketedett, és a bilincset elvágták.

– Megtartottam, mert egy nap Baltasar Vélez elé akarom tenni.

-Akkor együtt megyünk.

Két héttel később Chihuahuába utaztak. Baltasar mindent tagadott a bíró előtt, amíg Inés fel nem helyezte a lakatot az asztalra. Egy kovács felismerte a darabot, amelyet ő maga adott el a panziónak. Később a négy túlélő tanúvallomást tett.

Utolsóként egy 12 éves lány lépett be, akit Amalia-nak hívtak. Ő a másik cipőt viselte, amit Inés megtartott.

– Odavitt az ablakhoz – jelentette ki. – Anyám megtartotta ezt a cipőt, hogy soha ne felejtsem el, ki mentett meg.

Baltasart gondatlanságból, hamis tanúzásból és rágalmazásból ítélték el. Az újság, amely Inést vádolta, visszavonta a vádakat. Amikor kilépett a bíróságról, tucatnyi embert talált az utcán várakozva. Egyikük sem nevezte felbujtónak. Bátornak mondták.

1880 tavaszán Inés és Mateo a felújított Hierro Viejo folyosóján házasodtak össze. Nicolás a szertartás alatt gallérjánál fogva tartotta Canelót, nehogy megegye a tortát.

A perből származó kártérítésből Inés egy kis iskolát nyitott a munkások gyermekei számára. Elrendelte két lépcsőház építését, és megtiltotta, hogy minden ajtót kívülről bezárjanak.

Évekkel később Inés a Carranza család összes fényképén könyökig feltűrt ingujjal jelent meg. Soha többé nem rejtette el a sebhelyeit.

Ahogy leszállt az est, egy lámpa égve maradt a nappaliban. Mateo már nem nézte félelemmel. Nicolás olvasott mellette, Canelo az asztal alatt aludt, Inés pedig a kenyeret dagasztotta, miközben a férje mindig elölről közeledett.

A tűz túl sokat vett el kettőjükből. Együtt azonban megtanulták, hogy egy lánggal is megvilágítható egy ház anélkül, hogy elpusztítaná azt.