Hilario elment. Mariana megvárta, amíg elmegy, mielőtt odalépett volna hozzá.

– Nem akarok ellenségeket szerezni neki.

– Severino az ellenségem volt, mielőtt megérkeztél. Még mindig vevőnek neveztem.

Vasárnap misére mentek. Mariana az egyetlen folt nélküli blúzát viselte. Gabriel mellette sétált, Diego pedig az új pántos ingét viselte, amit a nadrágjára tett.

Bent a templomban Doña Petra, a boltos, elég hangosan beszélt ahhoz, hogy hallják.

– Egy tisztességes özvegy nem költözik be egy agglegény házába.

A szószékről Vicente atya azokra a házakra célzott, ahol a jótékonyságot összekeverik a rendetlenséggel. Gabriel megmerevedett. Mariana a karjára tette a kezét.

– Diego figyel – suttogta.

Lélegzett, és ülve maradt.

Kifelé menet Petra ismét provokálta.

– Szegény teremtés, hogy ilyen példák között nő fel.

Marianna megállt.

„A fiam tanul dolgozni és megosztani az ételét. Ha látni akarod a példáinkat, gyere el a ranchra. De soha többé ne alázd meg azzal, hogy rólam beszélsz.”

Megfogta Diego kezét, és továbbment. A fiú megszorította az ujjait.

– Valami rosszat tettünk, anya?

– Nem, szerelmem.

Gábriel leguggolt mellé.

– Figyelj jól: nem kell azzal kiérdemelned a jogot, hogy itt legyél, azzal, hogy árnyékként viselkedsz.

Diego hosszan nézte, mielőtt bólintott volna.

A menzában Severino látta, hogy mindhárman elsétálnak mellette. Leandro Barragán, egykori bányabeli adósságbehajtó is vele volt. Hetek óta kereste Marianát.

– Ott van az özvegyed – mondta a közvetítő.

Leandro elmosolyodott, és megtapogatta a mellényében elrejtett papírokat.

Kedden Severino és két lovas kíséretében lépett be a tanyára. A kutya, Capitán, morogni kezdett. Mariana felismerte a behajtót, és Diegót maga mögé állította.

– A férje 320 peso és 40 cent adósságot hagyott rám – jelentette be Leandro. – Megvan az aláírása. Ha nem fizet, visszajön hozzám dolgozni, amíg ki nem rendezzük.

— Én sehova sem megyek.

– Akkor annak a férfinak a teheneivel fizetek, aki elrejt téged.

Gábriel megjelent az ács munkaasztalánál, ahol fát aprított. A fejszét a tuskóban hagyta, és a látogatók elé állt.

– Mutassa meg a bírói végzést!

Leandro meglengette a papírjait.

– Ennyi elég is.

–Akkor nem lesz problémád bíróság elé állítani. Takarodj a birtokomról!

A lovasok Gabrielre, a kutyára és a szűk kapura néztek. Severino meghúzta a gyeplőt. Leandro hátralépett, megígérve, hogy visszatér a hatóságokkal.

Amikor elmentek, Mariana leült. Remegő térdekkel állt a helyében.

– Olyan számlákat számoltak fel a férjemnek, amiket soha nem fizetett ki. Aztán azt akarták, hogy évekig szolgálatban álljon, hogy kifizesse őket. Azzal fenyegetőztek, hogy elveszik a gyerekemet.

Gábriel térdelt le elé.

– Kérjünk segítséget, mielőtt visszajön.

Don Aurelio, a békebíró, egy dossziékkal teli irodában hallgatta végig a történetet. Mariana magával hozta a ruhái között tartott társaságtól kapott levelet és a házassági anyakönyvi kivonatát. A Leandro által mutatott dokumentumból több dátumra is emlékezett.

A bíró összehasonlította az adatokat.

– Ma halt meg a férjed?

Mariana bólintott.

– Akkor valakinek meg kell magyaráznia, miért jelennek meg a vásárlások a halála után.

Felvett egy nyilatkozatot, dokumentálta a fenyegetéseket, és táviratot küldött a kerületnek, amelyben információkat kért a behajtóról. Áttekintette Mariana és Gabriel közötti munkaszerződést is.

„Ezek a dokumentumok segítenek bizonyítani, mi történt” – magyarázta. „Nem helyettesítik az óvatosságot. Ha visszajönnek, hogy megfélemlítsenek, tudasd velünk.”

Mariana lepecsételt példányokkal a kezében távozott. Most először mesélte el történetét egy tekintélyszemélynek, aki kérdéseket tett fel ahelyett, hogy engedelmességet követelt volna.

A következő napokban a sajtkorongok fokozatosan színt öltöttek. Gabriel rendbe tette a hátsó szobát, és beszerelt egy zárat, amit Mariana belülről tudott bezárni.

Diego abbahagyta a ruhás alvást. Elkezdett Capitánnal rohangálni, és játékokat talált ki az udvaron talált kövekkel.

Egyik délután összetört egy üveget. Mozdulatlanul állt, várva a sikolyt.

Gábriel összeszedte a darabokat.

– Megvágtad magad?

A fiú megrázta a fejét.

–Akkor keresd meg a seprűt. Az üvegek eltörnek.

Mariana kiment segíteni neki, de Diego már sírt. Nem az üveg miatt: mert rájött, hogy egy baleset büntetlenül maradhat.

Azon az estén, miután lefektette, Mariana leült Gabriel mellé.

– Nem is tudom, hogyan köszönjem meg, amit érte teszel.

– Ő sem kiabál velem, amikor meg kell kérnem, hogy ismételjen meg valamit.

A lány elmosolyodott, és egy kicsit közelebb húzódott a férfi jobb oldalához.

Addig beszélgettek, amíg a lámpából kifogyott az olaj. Amikor elérkezett a búcsú ideje, egyikük sem akart elsőként visszahúzni a kezét.

Két nappal később értesítés érkezett a bíróságtól. Leandrót hamisítás és hiányzó bérszámfejtés miatt vizsgálták. Egy parancsnok érkezik a városba, hogy vallomást vegyen fel.

Gabriel abbahagyta a békés alvást. A kapitány is nyugtalannak tűnt.

Péntek kora reggel a kutya ugatott, amitől Mariana felkelt. Az ablakon keresztül fényt látott a kennel közelében.

Gábriel már arrafelé futott.

Leandro felgyújtotta a kinti fészert. Amikor rájött, hogy rajtakapták, megpróbált elmenekülni, de Gabriel utolérte. Küszködtek a földön. Egyetlen ütés felszakította a farmer szemöldökét, de ennek ellenére sikerült megakadályoznia a szökést.

Mariana kivezette Diegót az udvarra, el a füsttől, és megkongatta a vascsengőt, amellyel a mezőgazdasági munkásokat hívogatták. A kapitány nem hagyta abba az ugatást.