A szomszédok lámpákkal érkeztek. Hilario az elsők között volt. Míg néhányan eloltották a lángokat, mások lefogták Leandrót, amíg meg nem érkezett a bíró és a parancsnok, aki aznap éjjel a faluban tartózkodott.

A külső ajtó leégett, de a vályogfalak védték az érlelőtermet. A sajtok még sértetlenek voltak.

A parancsnok felismerte a fogvatartottat. Összeszedte a dokumentumait és meghallgatta a tanúkat. Leandro abbahagyta a fenyegetőzést, amikor rájött, hogy senki sem fog félreállni, hogy átengedje.

Mariana megölelte Diegót. Gabriel egy kendővel a szemöldökén közeledett.

Jól vagy?

A fiú kinyújtotta a karját. Gabriel felemelte, és becsukta a szemét, miközben érezte, hogy a fiú a nyakába kapaszkodik.

Hilario levette a kalapját.

„Azért jöttem, hogy kigúnyoljalak. És ma rajtakaplak, hogy a házadat véded, miközben mi engedelmeskedünk annak az embernek, aki megmutatta, hol találunk meg.”

Marianára nézett.

– Nem tudom, hogy meg tud-e bocsátani nekem.

„Segíts megjavítani az ajtót” – felelte. „Ez egy jó kiindulópont.”

Hajnalban megérkeztek a deszkák, szögek és az élelem. Doña Rosario tejet hozott a teheneitől, és megkérdezte, hogy Mariana dolgozhatna-e vele. Más szomszédok is ugyanezt az ajánlatot tették.

Miközben az égett fát szedték, megjelent Vicente atya. Érdeklődni ment a fiú felől, és Marianát éppen a kötényét javítgatta, mielőtt visszatért volna a műhelybe. Szeretett volna néhány vigasztaló szót mondani neki; a nő megkérte, hogy segítsen ételt vinni a konyhába. A pap eleget tett a kérésnek. Távozáskor elismerte, hogy nyilvánosan ugyanolyan világosan kell majd beszélnie, mint ahogyan a szószékről tette.

Kinyitotta a jegyzetfüzetét.

—Korlátozott mennyiséget tudunk elfogadni. Minden szállítmányt rögzítünk, és a kezdés előtt megegyezünk a fizetésben. Nem fogok olyat ígérni, amit még nem tudunk szállítani.

Gabriel felállított egy asztalt a bejáratnál. Diego büszkén osztogatta a számozott zsetonokat.

Severino délben jelent meg, dühösen, hogy üresen találta a bevásárlóutcáját.

„Ha kudarcot vallanak, könyörögni fognak nekem!” – kiáltotta.

Hilario az asztal előtt maradt.

–Manapság inkább együtt várunk, mint hogy egyedül veszítsünk.

A közvetítő olyan tekintetek közepette távozott, amelyeket már nem tudott fenyegetéssel lecsillapítani.

Miután az első adag beérett, Mariana három kereket választott a Santa Barbara-i vásárra. Gabriel épített egy szellőző ládát, a szomszédok pedig segítettek őrködni a ranch felett az út alatt.

Mielőtt elindult, Diego megkérdezte, hogy elviheti-e a faforgácsos kosarát.

– Vedd fel a kalapod – mondta Gabriel –, ezúttal te is sétálni jössz.

A vásárban elegáns kocsikkal, ételárusító standokkal és különböző régiók termelőivel találkoztak. Egy alkalmazott megpróbálta őket az utcai árusok területére irányítani, de Mariana megmutatta nekik a regisztrációs bizonylatját és a díjról szóló nyugtát.

A 47-es számot kapták. A mintákat név nélkül mutatták be, így a zsűri csak a terméket értékelhette.

Gabriel a korlátnál maradt. Diego megragadta a kezét.

Félsz?

-Egy kicsit.

– Anyukám azt mondja, hogy akkor is meg tudsz tenni valamit, ha félsz.

Gábriel gyengéden megszorította az ujjait.

A bírák megkóstolták a darabokat. A 47-es számhoz érve Julian mester megvizsgálta a héjat, levágott egy darabot, majd néhány másodpercig hallgatott.

Az asztalokon hatalmas sajtok és drága abroszokba csomagolt mások hevertek, amiket az értékelés előtt eltávolítottak. Mariana emlékezett az első estéjére a ranchon, amikor alig sikerült egy kis adagot elintéznie. Ránézett Gabriel kezére a korláton: felismerte a láda által hagyott szálkát és a munkája nyomait. Odalépett, és rátette a kezét.

Mariana érezte, hogy a szíve egészen a csuklójáig kalapál.

A tanár újra megpróbálta. Aztán megkérte az osztálytársait, hogy ellenőrizzék az állagot.

Amikor kihirdették a Las Ánimas fődíját, és Mariana Torrest nevezték ki sajtkészítő mesternek, a nő meg sem mozdult. Diego volt az, aki kiáltott és megrántotta a kezét.

Gabriel megölelte. Mariana arcát a férfi ingébe temette, és anélkül sírt, hogy megpróbálta volna leplezni.

Később két kereskedő adott le rendelést. Mariana áttekintette a mennyiségeket és a határidőket; elfogadott egy szerződést, amelyet a műhely teljesíteni tud, valamint egy előleget az anyagok megvásárlására és a beszállítók kifizetésére.

Miután visszatért a völgybe, a fiókban magával vitte a kék szalagot, a jegyzetfüzetben pedig elrendezett számlákat.

Kifizették a megbeszélt szállításokat, rendezték a takarmányszámlát, és félretettek pénzt az istálló felújítására. Gabriel otthon akarta felakasztani az oklevelét. Mariana betette a műhelybe, ahol mindenki láthatta.

Egyik éjjel, miközben Diego aludt, Gabriel elővett a zsebéből egy ezüstgyűrűt, amelyet egy örökölt pénzérméből készített a szabadidejében.

„Feleségül akarlak venni, Mariana. Meg akarom osztani veled ezt a házat, és meg akarom öregedni veled. De te itt maradhatsz, és akkor is a társam lehetsz, ha nemet mondasz.”

Elvette a gyűrűt.

– Tudom, hogy maradhatok. Ezért mondhatok igent.

Hetekkel később összeházasodtak. Vicente atya bocsánatot kért a pletykák megismétléséért. Petra virággal érkezett, és összeszedte a bátorságát, hogy bocsánatot kérjen Marianától.

Diego vitte a gyűrűket. A szertartás után odament Gabriel jobb oldalához, és megérintette az ingujját.

– Apa, befejezhetnénk holnap a kis hajómat?

Gabriel letérdelt. A szótól elakadt a szava. Átölelte a gyereket, míg Mariana térdelt le melléjük.

Leandrót elítélték, miután a csalást és a gyújtogatást is bebizonyították. Severino elvesztette ügyfeleit. Az évek során a műhely szövetkezetté nőtte ki magát, Mariana pedig más nőket tanított a szakmára és a könyvelésre.