Elena a mellkasához szorította az anyagot.

– Belefáradtunk abba, hogy külön-külön hiányoljuk anyát.

Gábriel leült és eltakarta az arcát. A vállai remegni kezdtek.

Mariana úgy gondolta, hogy túl messzire ment.

– El tudom rakni újra.

– Nem – mormolta. – Hagyd itt.

Azon az estén Elena három ferde öltést készített. Lupita fogta a cérnát. Tomás némán figyelte, Gabriel pedig a végéig az asztalnál maradt.

A ház most először tűnt úgy, mintha újra élni akarna.

A változás azonban nem maradt észrevétlen Santa Rosalía városában. A boltban tett látogatása során Mariana találkozott Beatriz Mendozával, Isabel nővérével.

Beatriz fekete ruhát viselt, és olyan magabiztossággal beszélt, mint aki hozzászokott, hogy meghallgassák.

– Szóval te vagy az a lány, aki a sógorom fedele alatt lakik.

– Don Gabrielnek dolgozom, és a gyerekeiről gondoskodom.

–Egy fiatal, egyedülálló nő, aki egy özvegyemberrel él együtt, nem jelentéktelen dolog.

Több nő is elfordította a fejét. Mariana érezte, hogy ég az arca.

– Nincsenek rossz szándékaim.

Beatriz szemügyre vette kopott csizmáit és egyszerű ruháját.

– A szándékokat könnyű hamisítani. A hírnév helyreállítása egy életet vesz igénybe.

Lupita megfogta Mariana kezét. Egy pillanatra el akarta engedni, hogy elkerülje a további pletykákat, de nem tette.

Hetekkel később Beatriz újra összefutott velük a boltban. Mariana kék fonalat vásárolt a takaróhoz.

– Milyen gyorsan beilleszkedett a nővérem életébe – jegyezte meg Beatriz –. Gondoskodik a gyerekeiről, varrja a takaróját, és a férje mellett sétál.

– Meghalt a húga – felelte Mariana, elfojtva felháborodását. – Nem próbáltam kitörölni az emlékét.

– Mindannyian ugyanazt mondják, mielőtt elfoglalják egy elhunyt személy helyét.

Gábriel feléjük lépett.

–Mariana kedvesebben bánt a gyerekeimmel, mint sokan mások ebben a városban.

– Pontosan ezért beszéltem a városi bíróval – felelte Beatriz. – Ha nem tudsz rendes házat fenntartani, akkor megkérem a gyerekeket, hogy lakjanak velem.

Elena elsápadt. Tomás Lupita elé állt.

Ez már nem pletyka volt. Fenyegetés.

Másnap pirkadat előtt Mariana bepakolta a ruháit a régi bőröndbe. Ha elmegy, talán Beatriz ejti a vádakat. Nem bírta elviselni, hogy ő legyen az oka annak, hogy ezek a gyerekek elvesztették az otthonukat.

Épp kinyitotta volna a hátsó ajtót, amikor egy hangot hallott.

– Elmész?

Elena a lépcsőn volt, mezítláb és ijedten.

– Jobb lesz így neked.

– Kinek jobb?

– Apádért, érted és a testvéreidért. Nem akarok nekik problémát okozni.

A tinédzser lefutott a lépcsőn.

–Amikor anya meghalt, mindenki azt mondta, hogy emlékeznünk kell rá. Senki sem tanított meg minket arra, hogyan éljünk tovább, miközben emlékezünk rá. Te tanítottál meg minket.

Mariana érezte, hogy elhagyja az ereje.

– Elena…

„Újra élővé tetted ezt a házat, de soha nem kérted, hogy felejtsük el anyát. Ha elmész, Lupita azt fogja hinni, hogy mindenki, akit szeret, elhagyta őt.”

Mariana letette a bőröndöt a földre. Elena a karjaiba vetette magát.

Amikor Gábriel lejött a lépcsőn, együtt sírva találta őket.

– Maradok – jelentette be Mariana. – De nem fogok elbújni, mintha valami rosszat tettem volna.

Gábriel mellette állt.

– Soha többé nem kell egyedül nézned szembe e város pletykáival.

Súlyos tél telepedett Los Encinosra. Hó borította az utakat és befagyott a patak. Ennek ellenére a házban meleg leves volt, nevetés hallatszott, és gyerekek gyűltek a takaró körül.

Egy délután három hintó érkezett. Beatriz leszállt az elsőből a városi bíró, a plébános és két jótékonysági egyesületi tag kíséretében.

„Azért jöttünk, hogy ellenőrizzük, milyen körülmények között élnek a gyerekek” – jelentette ki.

Átkutatták a konyhát, a hálószobákat, a kamrát és az iskolai füzeteket. Megfoltozott ruhákat, elegendő élelmet és tiszta házat találtak. Az asztalon Isabel takarója hevert, nem elrejtve vagy elfelejtve, hanem a gyermekei körében.

– Mariana segít nekünk emlékezni anyára – magyarázta Lupita.

– És nem engedi, hogy abbahagyjuk a tanulást – tette hozzá Tomás.

Elena egyenesen a bíróra nézett.

– Jobban vagyunk itt, mióta megérkezett.

Beatriz nem adta fel.

– A rendezett ház nem akadályozza meg a botrányt. Egy egyedülálló lánynak nem lenne szabad egy özvegyember fedele alatt élnie.

A bíró bejelentette, hogy a többi szomszéd meghallgatása után hoz döntést. Távozóban Beatriz olyan arckifejezéssel nézett a takaróra, amit Mariana nem tudott értelmezni.

Három nappal később kitört az évtized legrosszabb vihara.

A szél megzörgette a spalettákat, és a hó eltakarta az utat. Nem sokkal éjfél előtt Tomás dideregni kezdett. Egy órával később már égett a láz, és alig kapott levegőt.

Gabriel megérintette fia homlokát és megdermedt. Ugyanaz a rettegés jelent meg a szemében, amit Isabel ágya mellett érzett.

– Én sem veszíthetem el.

Mariana megragadta a vállát.

-Akkor menj el az orvoshoz.

– Azt az utat egyetlen ló sem éli túl.

– A tiéd is. És te is.

Mariana határozottsága visszarántotta a valóságba. Gabriel megcsókolta Tomás homlokát, vastag kabátba burkolózott, és ellovagolt a viharba.

Mariana megszervezte a többieket.

– Elena, melegíts vizet. Lupita, hozd a gyertyákat. Én gondoskodom róla, hogy igyon.

Órákon át hűtötték Tomás homlokát, cserélték átázott lepedőit, és kis kanálnyi vizet adtak neki. Hajnal felé a fiú erős hidegrázást kapott.