Renato a friss sarat nézte Catalina csizmáján. Az a vöröses sár csak a fészer környékén létezett. Tudta, hogy vége a hazugságnak. A táskában az eredeti darabot tartotta, amely bizonyíthatta a rajzok valódiságát. Mateo ellovagolt a másolatokkal; csak néhány percet kellett adnia neki.

„Ha megöl, megtalálják a jegyzetfüzeteimet” – mondta. „Ha elenged, akkor is úgy tehet, mintha ez egy beszélgetés lett volna.”

Renato habozott. Az apja arra tanította, hogy félelemmel vegyes érzelmeket keltsen, ne pedig akkor hozzon döntéseket, amikor a félelem tanúi maradnak.

Az arcáról eltűnt a mosoly. Renato előrelépett, hogy elkapja a zsákot, de Catalina a kanca farát találta el. Az állat megfordult, és a kengyelével lelökte a kanca lábáról. A falu felé lovagolt, miközben két lövés kavart port az út szélén. Nem nézett hátra.

Mateo már átadta a másolatokat Jacinto Robles ügyvédnek, és táviratot küldött Abelardo Luna szövetségi felügyelőnek. Catalina aláírt egy nyilatkozatot, és a hét jegyzetfüzetet a széfben hagyta. Amikor visszatért a szállodába, Don Severo a menedzserrel várta.

„Vagy az a nő lemond, vagy a családom visszavonja a szállodától az összes szerződést” – parancsolta.

A menedzser nem nézett Catalina tekintetébe.

– Sajnálom. Át kell adnia a kötényt.

15 év után végkielégítés nélkül kirúgták, ugyanazon férfiak szeme láttára, akik kinevették. Doña Mercedes, a fejmosó, segített neki bepakolni a két ruháját egy bőröndbe.

Catalina megérintette a takarítószekrény kulcsát, mielőtt átadta volna. Fél életét ott töltötte, egyenruhákat javítgatott és gyertyafénynél térképeket tanulmányozott. Fájt neki az elvesztése, de még jobban fájt neki, hogy rájött, az adminisztrátor tudja az igazságot, és úgy döntött, hogy engedelmeskedik a pénznek. Mateo felajánlotta, hogy kifizeti a szállását. Csak azt a szobát fogadta el, amit Doña Mercedes kölcsönadott neki, mert a segítség nem egyenlő a függőséggel.

„Egy olyan munka, ami megköveteli a hallgatásodat, nem érdemli meg a hűségedet” – mondta neki.

A megaláztatás még akkor is fájt, amikor újabb csapás érte. Don Severo még aznap estére rendkívüli gyűlést hívott össze. Azt állította, hogy egy elégedetlen szolga magánterületre lépett be, és Mateo segítségével bizonyítékokat gyártott a vízellátás lefoglalására.

A városháza zsúfolásig megtelt. Don Severo középen ült; Renato a falnál állt, arca zúzódásokkal borította be az esést. Az ügyvédek gúnyolták Catalina súlyát, foglalkozását és iskolázatlanságát. Felállt, mielőtt Mateo megvédhette volna.

Mateo megértette a gesztust, és visszaült. Ez fontosabb volt bármilyen beszédnél: nem kellett megváltoztatnia a hangját, hogy megmutassa, mellette áll. Catalina mindkét tenyerét az asztalra helyezte. A szállodából kiszűrődő nevetés még mindig visszhangzott benne, de már nem ítélkezésnek hangzott. Inkább azok tévedésének bizonyítékaként, akik soha nem vették a fáradságot, hogy találkozzanak vele.

—6. jegyzetfüzet, 43. oldal: 1896. március 14., 4:42-kor, 5 perc 50 másodpercig. 4. jegyzetfüzet, 11. oldal: 1895. november 9., 4:41-kor, 6 perc 15 másodpercig. 17 azonos epizód van, és egyik sem szerepel a jelentésükben.

Az igazgatótanács egyik tagja találomra kinyitotta a jegyzetfüzeteket. A dátumok a konfliktus előttiek voltak, és a tinta egyenletesen öregedett. Jacinto bemutatta az Aguas del Norte-i okiratot. Mateo az asztalra tette a mechanizmus és az illegális szelephez illő alkatrész rajzait.

– A föld Don Severo nevén van – mondta Mateo –, és a munkálatokat Renato engedélyezte.

A törzsfőnök most először veszítette el önuralmát. Szünetet kért, de a tanács a felügyelő megérkezéséig felfüggesztéséről szavazott. Ekkor Don Severo a fiára nézett, nem szeretettel, hanem olyan hidegséggel, mint aki feláldozható dolgokat keres.

– Renato vezette azt a céget. Ha bűncselekmény történt, azt a tudtom nélkül tette.

A fiú mozdulatlanul állt. Évekig engedelmeskedett, hogy örökölje a családnevet, a földet és egy olyan apa elismerését, aki soha semmit sem tartott elég jónak, amit tett. Most megértette, hogy őt is arra nevelték, hogy cipelje a bűnt.

– Megesküdtél nekem, hogy megvéded a családot – mormolta.

– A családot nem fogja tönkretenni az ügyetlenséged – felelte Don Severo.

Renato elfojtottan felnevetett. Elővett egy kulcsot a zsebéből, és Jacinto felé nyújtotta.

–Nyisd ki a ládát apám irodájában. Ott van a könyv minden kifizetéssel, minden tönkrement családdal és minden utasítással, amit adott nekem.

Don Severo rávetette magát, de Mateo visszatartotta. Kiabálások közepette Renato bevallotta, hogy még aznap éjjel embereket küldött a kapu lebontására. Catalina az órájára nézett: éjfél előtt húsz perc volt.

– Ha elpusztítják a szerkezetet – mondta Jacinto –, a könyv úgy tűnhet, mint a fia bosszúja.

Mateo elvette a kalapját. Catalina megragadta a karját.

– Nem fogsz egyedül menni.

Mire elérték az öntözőcsatornát, a fészer lángokban állt, és a lángok túloldaláról valaki puskát szegezett egyenesen Mateo mellkasára.

3. RÉSZ
Catalina előbb látta meg a villanást, mint a lövést. Mateóra vetette magát, és mindketten egy itatóvályú mögé estek. A golyó a vállát súrolta; a vér elsötétítette az ingét, de a karját tudta mozgatni. Jacinto egy szekér mögé húzódott, míg Mateo három megbízható mezőgazdasági munkása körülvette a kunyhót.

– A zsák bent van! – kiáltotta az egyik gyújtogató. – Don Severo azt mondta, semmit sem szabad hagyni.