Ezek a szavak elégnek bizonyultak Jacinto számára, hogy azonosítsa a férfit és lejegyezze a vallomást. A mezőgazdasági munkásoknak sikerült lefegyverezniük őt és társát. Catalina ahelyett, hogy a tűz felé rohant volna, felmérte a környéket. A törött csőből ömlő víz két patakra ágazott; az egyik a városi csatorna felé folyt, a másik pedig eltűnt Aguas del Norte földje alatt. A tűz emésztette a fészert, de egy földalatti árkot nem tudott felégetni.

„Senki sem léphet bele abba a csatornába!” – parancsolta. „Még ha össze is rombolják az órát, a víz iránya mutatja, hová küldték.”

Mateo ránézett, sápadtan a sebtől, és fáradtan elmosolyodott.

– Még sípoló golyókkal is látod azt, amit senki más.

– És tovább beszélsz, amikor már szorosabbra kellene húznod a kötést.

Hajnalban Luna felügyelő két szövetségi ügynökkel érkezett meg. Lezárta a területet, lefényképezte az öntözőcsatornákat, és összehasonlította a szerkezet maradványait Catalina rajzaival. A Catalina által megtartott darab illett a leégett szelephez. Addigra Jacinto a bizottság engedélyével a ládát is kinyitotta.

A főkönyv négy évnyi lopást tárt fel. Don Severo megvesztegette a városi vízórákat, szalmabábukon keresztül vásárolt földeket, és három birtoknak adott el vízjogokat. Renato koordinálta a projekteket, fenyegette a gazdákat és aláírásokat hamisított. Nem volt ártatlan; végső árulása nem törölte el azokat a családokat, akiknek a pusztításában segédkezett. Az apja által kimondott mondat azonban végül megszegte a hallgatási paktumot, amelyet egyetlen nyomozó sem tudott feltörni.

Luna hat órán át hallgatta ki Renatót. A fiatalember elmagyarázta, hogy Don Severo azért indította el az üzletet, hogy visszaszerezze az adósságok miatt elveszett ranchát, majd a lopást családi örökséggé alakította. Valahányszor Renato habozott, apja minden alkalommal emlékeztette, hogy egy jó fiú védi a család nevét. Ez a torz hűség összekötötte őket, de egyben képtelenné is tette őket arra, hogy engedelmesség nélkül szeressék egymást. Amikor Renato megkérdezte, hogy a vallomása segít-e enyhíteni a büntetését, Luna azt válaszolta, hogy a bíró szemében az együttműködés mérlegelhető, bár a bűnös felek közötti árulás nem törölheti el a bűnt.

Egyetlen kapcsolat hiányzott: annak bemutatása, hogyan titkolták el a vízeséseket a hivatalos jelentésekben. Efraín Cota neve tizenkétszer szerepelt a könyvben. Három nappal később egy parrali bányában találták munkára. Bevallotta, hogy Renato hamis mérések átadására kényszerítette, és azzal fenyegette meg öccsét, hogy lopással vádolja meg, ha beszél. Efraín elmenekült, mert nem volt bátorsága jelenteni, de a táviratokat megtartotta. Azokkal minden a helyére került.

Don Severót és Renatót letartóztatták. Az apa egészen a börtön kapujáig tovább hibáztatta fiát; Renato azonban nem válaszolt neki. Hónapokkal később mindketten elfogadták az ítéletüket és az Aguas del Norte feloszlatását. A visszaszerzett pénz nem hozta vissza az elvesztegetett éveket, de lehetővé tette, hogy kártérítést fizessenek 26 családnak. Az Ordóñez család egy kis földterületet vásárolt a folyó közelében. Amikor Nicolás megkapta a dokumentumot, sírt gyermekei előtt, és bevallotta, hogy három évig azt hitte, képtelen gondoskodni róluk.

Felesége, Amália ekkor elővett egy zsebkendőt, benne öt maggal, melyeket egykori földjük utolsó terméséből őriztek. Még akkor is megőrizte őket, amikor a család csak napi egyszer evett. A gyerekei ültették el őket az új házuk mellé. Ez nem volt tökéletes viszonzás; semmi sem hozhatta vissza az éhség éjszakáit, vagy azt, ahogyan a szomszédok Nicolást ítélték. Ez azonban egy olyan lehetőség volt, amely az igazságon, nem pedig a jótékonyságon alapult.

– Nem vallottál kudarcot – mondta neki Catalina. – Olyan szégyent cipeltek veled, ami másoké volt.

Az eset gyökeresen megváltoztatta San Jerónimót. A vízművek mérőórákat szerelt fel minden mellékvezetékre, és felajánlotta Catalinának, hogy ő intézze a nyilvántartásokat. Egyesek tiltakoztak az ellen, hogy egy formális végzettség nélküli nő töltsön be önkormányzati állást. Öt férfival együtt vizsgázott, és a legmagasabb pontszámot érte el. A volt szállodaigazgató odament, hogy gratuláljon neki, és felajánlotta, hogy visszaadja neki az állását.

„Nem üres volt a pozícióm, amikor kirúgott” – válaszolta a nő. „Ami üres volt, az a bátorsága volt.”

Doña Mercedes viszont elfogadta, és kijelentette, hogy két emberre lesz szükség a helyére. Catalina 1897. április 1-jén kezdte meg a hivatalt a bizottság titkáraként. Első aláírásával új ellenőrzéseket engedélyezett a város nyugati részén. A második aláírásával megnyitotta az Ordóñez család kárpótlásának aktáját. Az íróasztalfiókjában most a 8. számú jegyzetfüzetet tartotta; ez már nem egy cseléd titkos feljegyzése volt, hanem nyilvános dokumentum.

Az első napon egy mérnök odament Mateóhoz, hogy elmagyarázzon neki egy számítást, amit Catalina éppen kijavított. Mateo nem válaszolt helyette. Székét Catalina asztala felé fordította, és várt. A mérnöknek meg kellett ismételnie a kérdést, miközben a szemébe nézett. Apró gesztus volt, de Catalina felismerte benne a különbséget aközött, hogy gyenge emberként védik meg, és aközött, hogy tekintélyként tisztelik, ami már amúgy is volt.

Mateónak hetekbe telt, mire teljesen visszanyerte a válla mozgását. Ez idő alatt Catalina ellátogatott El Encinóba, hogy áttekintse a számlákat, és megbizonyosodjon arról, hogy a ranch visszajuttatja az utolsó liternyi engedély nélküli italt is. Mateo nem kért különleges bánásmódot.

„Ha a földem hasznot húzott, a földem fizet” – mondta.