– És milyen dokumentum bizonyítja, hogy a pénz az enyém?

– Nem kell ennyire bonyolítani a dolgokat a családon belül.

Hányingerem lett.

Aztán meghallgattuk a befejező részt.

Marianna tudja?

– Természetesen. Egyetért.

Anyám leállította a felvételt.

– A nevedet használta fel, hogy meggyőzzön.

De még mindig tudnom kellett, mennyi tűnt el a megtakarításainkból.

Aznap este egyenesen megkérdeztem tőle.

– Mutasd meg a számlát, ahol a pénz van.

Andrés komoly lett.

-Mert?

–Láttam egy lakást Nicholas egyeteme közelében.

Az arckifejezése megváltozott.

–Ezt már ne. Nicolás már felnőtt.

– Összegyűjtöttünk, hogy segítsünk neki.

– A családnak spórolunk, nem azért, hogy lakást adjunk nekik.

– Mutasd meg az egyensúlyt.

Néhány másodperc múlva megnyílt az alkalmazás.

740 000 peso volt.

Négy hónappal korábban biztosított arról, hogy több mint 2,3 milliónk van.

— Hol van a többi?

– Visszafordítottam.

-Ahol?

– Egy alkalommal.

-Kivel?

– Mariana, hagyd abba a kérdezősködést.

A válasz megerősítette, hogy több mint 1,5 millióan eltűntek.

Később találtam egy idézetet a nyomtatóban, amiről Andrés már el is feledkezett.

Egy hálószobás apartman.

Benito Juárez.

Kedvezményes ár alkalmazottaknak.

A szakasz a hónap végéig érvényes.

A hiányzó összeg majdnem pontosan annyi volt, mint a hiányzó megtakarításaink összege, plusz az a pénz, amit Andrés anyám lakásának eladásából remélt kapni.

Nem volt befektetés.

Nem volt tizennyolc százalék.

Volt egy lakás Danielának.

Másnap Patriciát, Andrés volt feleségét és Daniela anyját kerestem.

Amikor befejeztem a magyarázatot, kinyitotta a szemét.

– Daniela soha nem kért tőle másik lakást.

Megmutatta nekem az üzeneteket.

„Apa ragaszkodik hozzá, hogy eladjam a stúdiót. Mondtam neki, hogy nem akarom.”

Egy másik azt mondta:

„Azt mondja, hamarosan lesz pénze, hogy vegyen nekem valami jobbat. Úgy tesz, mintha már meg lenne adva a dolog.”

Aztán Patricia hozzátett valamit, amit nem tudtam.

– Amikor Daniela megörökölte a stúdiót, Andrés azt akarta, hogy adja el, és adja oda neki a pénzt. A lány nem volt hajlandó.

Órákkal később Daniela közvetlenül engem hívott fel.

– Mariana… apám most mondta, hogy beleegyeztél, hogy odaadod neki Nicolás megtakarításait.

Lehunytam a szemem.

– Ez hazugság.

A lány hallgatott.

Aztán küldött nekem egy képernyőképet.

Andrés ezt írta neki:

„Ne vitatkozz. Mariana már beleegyezett. A pénz szinte teljes egészében a nagymamádnál van. Csak az utolsó rész hiányzik.”

És alább:

„Ne mondj semmit Nicolásnak, amíg a lakásvásárlást alá nem írták.”

Egyetlen hazugság sem maradt.

A család minden tagjának más hazugsága volt.

Azt mondta, hogy befektet.

Anyámnak, hogy volt egy különleges program.

Danielának, akit elfogadtam.

Nicholasnak, hogy a pénz még mindig meg van takarítva.

És igazat mondott Teresának.

Még aznap délután aláírtam a válókeresetet.

De mielőtt Andrés észbe kapott volna, anyám beleegyezett, hogy fogadja az általa küldött értékbecslőt.

Én érkeztem először, és elbújtam a szobában.

Miután a lakást szemrevételezte, az értékbecslő elment.

Anyám Andrásra nézett.

– Nem fogom eladni, amíg nem látom a befektetésre vonatkozó szerződést.

– Majd később hozom neked.

– Kinek a nevében lesz?

-Enyém.

– Akkor nem fogom eladni.

Andrés felemelte a hangját.

– Elena, több mint kétszázezer pesót engedsz kicsúszni a kezedből a bizalmatlanság miatt!

Anyám így válaszolt:

–Inkább elveszítem az érdeklődésemet, mint hogy elveszítsem a házamat.

–Mariana teletömte a fejed hülyeségekkel.

Kinyitottam az ajtót.

Andrés elsápadt.

– Gyerünk – mondtam neki. – Éppen kezdett érdekessé válni a dolog.

És még mindig nem tudta, ki fog becsöngetni.

3. RÉSZ

– Mit csinálsz itt? – kérdezte András.

Teljesen elhagytam a szobát.

– Hallom, hogyan próbálod rávenni anyámat, hogy adjon neked 1,3 millió pesót a nevemben.

– Ne túlozz, ez egy befektetés.

– Tökéletes. Mondd meg a cég nevét!

Néma maradt.

— A szerződés.

Semmi.

—A fogadó számla.

– Nem érted, hogyan működnek ezek a műveletek.

– Tizenkét éve dolgozom költségvetések és pénzügyi kimutatások felülvizsgálatán. Magyarázd el nekem lassan.

Az arca megváltozott.

Már nem tűnt meglepettnek.

Úgy tűnt, csapdába esett.

Anyám keresztbe fonta a karját.

– Azt is szeretném tudni, hol van az, hogy a pénzem az enyém marad.

– Kiállíthatunk egy váltót.

– Tíz perccel ezelőtt azt mondta, hogy ez a cége programja.

Andrés rám nézett.

– Te szervezted mindezt?

– Nem. Te szervezted, amikor elkezdted kivenni a megtakarításainkat anélkül, hogy szóltál volna nekem.

– Az a pénz is az enyém.

– Részben. Nem az egészben.

Mély lélegzetet vettem.

– 740 000 peso van a számlán. Több mint 1,5 millió hiányzik.

Most először veszítette el az irányítást az arca felett.

– Ki mondta meg, hogy mennyi van?

– Te. Négy hónappal ezelőtt.

Megpróbálta kijavítani magát.

– Ideiglenesen átutaltam pénzt.

– Teréznek.

A szín eltűnt az arcáról.

– Megnézted a mobilomat?

– Találtam olyan üzeneteket, amelyekben te magad állítod, hogy az anyósomnál van a pénz.

– Ezek magánbeszélgetések.

– És az átutalásaim valódi pénzben vannak.

Anyám felkelt.

– Hány éves Terézia?

Andrés összeszorította az állkapcsát.

– Ez nem a te dolgod.

– Ha megpróbálsz pénzt elvenni a házamból, akkor igen, az az én dolgom.

– Vissza akartam adni neki.

–Miután megvettem Daniela lakását?

Csend.