–Megmondtam. Az a nő azért választott téged, mert egyedül voltál.

Lucía nem könyörgött. Elővette az eredeti élelmiszerrendelést, és rámutatott egy különös dologra: áthúzta a 7-es számot egy vonallal; aki a levelet írta, az nem. Ráadásul a folt lenolaj szagát árasztotta, ugyanazt az olajat, amivel Beatriz a szülei házában a bútorokat tisztította.

Rogelio a húgára nézett.

– Odaadtad a számaimat Armandónak?

– Megvédtem, ami az enyém. Apa rád hagyta a földet, mert férfi voltál. Két ládát adott nekem, és a mosolygás kötelezettségét.

A seb valódi volt; az árulás is az volt.

–Perelhettél volna. Ahelyett, hogy hat embert ítéltél volna el, hogy bosszút állj egy igazságtalanságért.

Beatriz ragaszkodott hozzá, hogy Armando megígérte neki a déli földsávot, amikor megvette El Mezquite-t. Rogelio elvette tőle a kulcsot, és kidobta. A lány elment, megesküdve, hogy Lucía végül megszökik, akárcsak az első felesége.

– Nem elég, ha csak nem bánsz velem rosszul – mondta Lucía –, hagynod kell, hogy melletted legyek.

Rogelio lesütötte a tekintetét. Lucía most először látta zavarban lenni anélkül, hogy agresszívvá válna.

Rogelio ekkor bevallotta a teljes adósságot. Eltitkolt késedelmes fizetéseket, zálogba adott gépeket és veszteségeket az előző szezonból. Lucía a végéig hallgatta.

„Apám elvesztette a földjét, mert addig titkolta az igazságot, amíg már semmi sem maradt, amit megmenthetett volna. Ha még egyszer eltitkolsz előlem valamit, nem a szegénység fog arra kényszeríteni, hogy elmenjek.”

– Nem tudom, hogyan osszam meg a terhet.

– Nos, tanuljunk, mielőtt eltemet minket a súly.

Hajnalig dolgoztak. A következő, 180 szarvasmarha eladásával fedezni lehetett volna a hátralékot, de Armando garantált minimum árat szabott a törzsvásárlónak, és jobb béreket ajánlott az El Mezquite-i farm munkásainak. Esteban elutasította az ajánlatot. Beto is így tett, bár most először tette ezt beszéd nélkül. Tomás szerint Rogeliónak már hónapokkal ezelőtt el kellett volna mondania nekik az igazat. Jacinto emlékezett a főnökökre, akik nem fizettek neki.

– Köszönöm, hogy őszintén beszélt.

Lucía kiutat keresett. Inés Tovaron, a városi bolt tulajdonosán keresztül felvette a kapcsolatot Daniel Cárdenasszal, egy Aguascalientes-i független beszerzővel. Ellenőrizte a referenciákat, kialkudott egy korrekt árat, és három fizetési lehetőséget készített elő. Amikor Rogelio elolvasta a szerződést, nem kérdezte meg, hogy miért egy nő végezte el a munkáját.

– Mire van szükséged tőlem?

– Hogy megbízol azokban az emberekben, akik úgy döntöttek, hogy maradnak.

Armando még aznap délután megérkezett egy gesztenyebarna lovon, úgy öltözve, mintha egy partira menne. Letett az asztalra egy ajánlatot, amely elengedte az adósságot, és Rogeliónak annyi pénze maradt, hogy máshol kezdhesse az egészet. Aztán Lucía kötényére pillantott.

– Egy jó étkezés elfeledtetheti az emberrel, hogy csődbe ment.

– És egy jól kezelt fiók miatt egy opportunista elveszítheti a türelmét.

Armando célzást tett rá, hogy az egész város arról beszél, hogyan bánik az új feleség Rogelióval. Remélte, hogy ezzel megbántja a büszkeségét. Rogelio megduplázta az ajánlatot anélkül, hogy elolvasta volna.

– A feleségem nem irányít engem. Megmondja az igazat. Ki kellene próbálnod valamikor.

Armando elmosolyodott, de a tekintete megkeményedett. Távozóban figyelmeztette, hogy a Barragán család bíróság elé kerül, és a farmmunkások elhagyják a farmot, ha az első fizetésüket elmaradják. Ez a fenyegetés megerősítette, hogy nem ingatlant akar venni: meg akarja bontani a benne újonnan kiépített bizalmat.

Armando válaszul megvesztegette a földesúrt, akinek kölcsön kellett volna adnia nekik három lovat a begyűjtéshez. Esteban egy nappal korábban tudta meg. Hajnali 5 órakor Lucía már vele tartott Inés testvérének birtokára. Négy egészséges lóval tértek vissza. Rogelio üdvözölte az udvaron, kezet nyújtott neki, és miután megrázta az övét, szó nélkül tudomásul vette, hogy többé már nem ő az egyetlen parancsnok.

A csokor hajnal előtt indult el Aguascalientes felé. Rogelio, Esteban, Beto és Jacinto vezették a jószágokat; Tomás térdsérülése miatt maradt, a fiatal lovak felügyelete alatt. Nyolc napig minden jól ment. Aztán egy lovas hírt hozott: Armando csoportja követi őket, és valaki beszennyezte az egyetlen biztonságos itatóhelyet az út következő szakaszán.

Rogelio megváltoztatta az útvonalat egy Lucía által megszerzett térkép segítségével. Elvesztettek egy napot, de megmentették az állatállományt.

El Mezquitében egy másik hírnök érkezett rosszabb hírrel. A bank lemondta a hosszabbítást, és 72 órán belül követelte a teljes összeget. Csatoltak egy Beatriz által aláírt nyilatkozatot: abban az áll, hogy Rogelio a bevételből származó pénzzel el akarja hagyni az országot.

Lucía összeszedte Daniel könyvét, számláit és szerződését. Éppen a bankba készült menni, amikor Tomás belépett egy vérfoltos székkel a kezében.

– Annak a fiúnak a lova, aki a leveledet vitte, magától visszatért. Armando már tudja, ki a vevő.

3. RÉSZ
Lucía nem várta meg a lovas megjelenését. Otthagyta Tomást két szomszédjával, hogy keresse a fiút, és felmászott Inés szekerére, hogy a bank felé induljon. Anyja szürke ruháját viselte, kezében a számlakönyvet vitte, és olyan nagy félelem töltötte el, hogy csak előrehaladva tudta legyőzni.