Sikerült kiszabadítanom a csuklómat Silas kezéből, és pánikba esett, zavart pillantást vetettem rá, ami arra kényszerítette, hogy hátralépjen a folyosón az ápolószemélyzet elé. Úgy vezettem vissza a házamba, mint egy megszállott nő, a ragasztószalag lyukat égetett a zsebemen.

A rendőrség befejezte a helyszínelést és elment. A ház halotti csend honolt.

Berohantam az irodába, feltéptem a padlódeszkát, és kirángattam a nehéz széfet. Óvatosan David ujjlenyomatát az üvegszkennerre helyeztem, miközben imádkoztam, hogy a szoba hőmérséklete ne zavarja meg a kapacitív érzékelőket.

Visszatartottam a lélegzetemet.

Sípoló hang. A szkenner jelzőfénye pirosról zöldre villogott. A nehéz acélreteszek mechanikus kattanással húzódtak vissza.

Felnyitottam a fedelet. Belül egy másodlagos, titkosított okostelefon, négy nagy kapacitású pendrive, egy vastag köteg szalaggal ellátott százdolláros bankjegy és egy bőr jegyzetfüzet feküdt.

Levettem David személyes MacBookját az asztaláról, beindítottam, és bedugtam az első pendrive-ot az USB-portba. Megjelenik a jelszó bekérő ablak. David a megszokások rabja. Beírtam a házassági évfordulónk dátumát.

Hozzáférés megadva

A digitális boncolás, amit a következő tíz percben végeztem, megdöbbentő volt. David nem árut szállított. Embereket mozgatott.

Rákattintottam egy Leltárnaplók feliratú fő mappára. Több száz beolvasott hamis személyi igazolvány, rémült fiatal nők biztonsági kamerás fényképei, hamisított születési anyakönyvi kivonatok és külföldi kriptovaluta-útválasztási számok sorakoztak a képernyőn.

És ott volt. Egy Chloe feliratú almappa. Benne három fénykép volt egy gyönyörű, rémült tinédzserről, akik egy csupasz matracon ültek. A főkönyv szerint 48 órán belül egy ohiói intézetbe szállították.

A férfi, aki a gyepen üvöltözött, nem egy drogos volt. Egy apa, aki az ellopott gyermekét követte. És a férjem volt a pusztításának az építőmestere.

Csatlakoztattam a saját hordozható merevlemezemet, és hatalmas, gyors adatátvitelbe kezdtem. Terabájtnyi szövetségi bűncselekmény, főkönyv és fényképes bizonyíték másolódott át.

10%… 30%… 50%…

Összeomlás

A konyhából törő üvegcsörömpölés hangja visszhangzott a csendes házban.

Megfagyott a vér a vérben. A folyamatjelző sáv elérte a 65%-ot.

Nehéz, határozott léptek csikorogtak a konyha üvegcserépjén. Silas. Nem maradt a kórházban. Követt engem. Azért jött, hogy biztosítsa a széfet.

70%…

– Sarah? – kiáltotta Silas hangja, sima és halálos, visszhangozva a folyosón. – Itt vagy? Hoztam egy kávét.

A világító képernyőre néztem. Ha most kihúzom a meghajtót, a titkosítás megrongálhatja a másolatot. Ha maradok, meghalok.

Mélyen betoltam a merevlemezt a számítógép hátuljába, betoltam a széket, és belevetettem magam David nehéz tölgyfa íróasztala alatti keskeny résbe. A térdeimet a mellkasomhoz húztam, és a számra csaptam a kezem, hogy elfojtsam a zihálásomat.

Az iroda ajtaja nyikorogva kinyílt.

Láttam Silas fényes bőrcipőinek orrát. Lassan, módszeresen mozogtak a padlódeszkákon. Megállt a szoba közepén. A csend gyötrő volt.

Aztán a cipők megfordultak, és egyenesen az asztal felé indultak. Pár centire megállt az arcomtól. Éreztem drága kölnijének halvány illatát.

Előrehajolt. A laptop képernyőjének kék fénye megvilágította a padlót. Az átvitel halkan csörgött.

– Nos, nos – suttogta Silas az üres szobának.

5. fejezet: A guillotine-esések

Abban a pillanatban, hogy Silas kinyújtotta a kezét, hogy megérintse a laptop elegáns alumínium házát, egy rendőrségi sziréna nehéz, agresszív vijjogása harsant fel az utcáról, azonnal villogó piros és kék fényeket vetítve a redőnyökön keresztül. Abban a pillanatban, hogy hazaértem, üzenetet küldtem a körzeti nyomozónak, hogy kérjek egy járőrkocsit, hogy nézze meg a betört ablakot, és imádkoztam, hogy az időzítés is jó legyen.

Silas halkan káromkodott, éles, mérgező szisszenéssel a csendes szobában. Profi takarító volt, és a profik nem avatkoznak bele aktív bűncselekmények helyszínébe, miközben a helyi rendvédelmi szervek beállnak a kocsifelhajtóra. Elhagyta a laptopot, ijesztő kecsességgel sarkon fordult, és kicsúszott az iroda oldalablakán, eltűnve a tikkasztó nyári alkonyatban, mielőtt a járőrkocsi kerekei még csikorogtak volna a kavicson.

Kikászálódtam az asztal alól, a tüdőm égett, ahogy levegő után kapkodtam. Felkaptam a kész merevlemezemet, mélyen a táskámba gyömöszöltem, és kirohantam a bejárati ajtón egyenesen a kiérkező rendőrök karjaiba.

Nem adtam át a bizonyítékokat a helyi rendőröknek. Két órán belül már az FBI terepi irodájának steril, ablaktalan kihallgatószobájában ültem, és a titkosított meghajtót egy fémasztalon átcsúsztattam Vance különleges ügynöknek, a regionális emberkereskedelem elleni munkacsoport vezetőjének. Néztem, ahogy sápadt arccal nézi, ahogy kibertechnikusai ellenőrzik a David aprólékos táblázataiban rejlő borzalmak nagyságát.

Negyvennyolc gyötrelmes órán át mesterkurzusnak számító teljesítményt nyújtottam pszichológiai állóképességből. Visszatértem a kórházba. Kényelmesen elhelyeztem Davidet. Felfújtam a párnáit, jégdarabokkal etettem, és hagytam, hogy elhiggye, megnyerte a sakkjáték legnagyobb részét. Hagytam, hogy elhiggye, sötét birodalma teljesen biztonságban van, mit sem sejtve arról, hogy az FBI jelenleg a saját logisztikai nyilvántartásait használja a hálózatának szisztematikus felszámolására, az ohiói feldolgozóüzem lerohanására, és Chloe kihúzására a rémálomból, amit neki épített.

Csütörtök reggel belépett a kezelőorvos, és ragyogó, mit sem sejtő mosollyal aláírta David zárójelentését.

– Végre – mosolygott David, és a feje fölé nyújtotta a karját, egy megkönnyebbült, győzedelmes pátriárka megtestesítőjeként. – Menjünk haza, Sarah. Vissza kell mennem az irodába, és el kell intéznem az ablakbiztosítást.

– Megyek, és megállítom az autót – mondtam kedvesen, és felvettem a táskámat.

Tíz perccel később David büszkén kilépett a kórház tolóajtóján. Beszívta a meleg, párás nyári levegőt, és igazgatta a gallérját. De ahogy együtt sétáltunk a betonozott felszállósáv felé, az acélcsapda valósága kezdett kibontakozni a szeme előtt.