A nyolcezer katonát visszabocsátották szállására. A Little Creek Egyesített Expedíciós Bázisra telepedett csend hatalmas és nehéz volt, amit csak az óceáni szellő távoli zúgása tört meg.
Az egyes műtőben álltam, és az üvegezett megfigyelőablakon keresztül figyeltem. Bent Dr. Houseman és a sebészcsapat éppen befejezte a munkáját. Az életfontosságú monitorok egyenletes, megnyugtató ritmusban villogtak: zöld vonalak lüktettek az élettől.
A Blackhawkról érkezett fiatal katona élt. A légútja biztosított volt; mellkasa egyenletesen emelkedett és süllyedt a lélegeztetőgép alatt.
A megfigyelőszoba ajtaja sziszegve kinyílt. Collins őrmester lépett be két papírpohár feketekávéval a kezében. Az egyiket átnyújtotta nekem.
– Houseman azt mondja, teljesen felépül – mondta Collins halkan, miközben mellettem az üvegnek támaszkodott. – Néhány perccel később azon a kifutópályán az agya oxigénhiányban szenvedett volna. Maga mentette meg, hadnagy.
– Megmentettük – javítottam ki, és belekortyoltam a keserű kávéba. – Ha nem lassítottad volna le azokat a kábelkötegelőket, nem tudtam volna odaadni Housemannek az átadási jegyzeteket.
Collins halvány, ritka mosolyt villantott. – Csak a protokollt követem. – Ránézett a mély zúzódásra, amely az állam mentén formálódott. – Fáj?
– Csak akkor, ha belegondolok, milyen közel került ahhoz, hogy az admirális tönkretegye egy ember életét egy beszéddel – mondtam.
Az ajtó ismét kinyílt, és Vance ellentengernagy lépett be. Rövid biccentéssel elbocsátotta Collinst. Amint Collins elment, és az ajtó becsukódott, a szobában uralkodó hivatalos feszültség feloldódott.
– Mindig is megvolt benned anyád makacssága, Maya – mondta a nagybátyám, hangja hivatalossá vált. A korlátnak támaszkodva a lenti öbölben fekvő fiatal betegre nézett. – Félreállhattál volna. Várhattál volna két percet, hogy befejezze a beszédét.
– Haldoklott, Thomas bácsi – mondtam, és felé fordultam. – Két perc agyhalált jelentett. Tudod, milyen esküt tettem.
Thomas felsóhajtott, és megdörzsölte a halántékát. „Tudom. És ezért lépett közbe a Kiberparancsnokság. Amikor a traumazsákod telemetriai adatfolyama elérte a hálózatot a bázis parancsnoki jelével együtt, a zászló egyenesen Washingtonba került. Látták, hogy eltalált, Maya. Élő műholdas közvetítésben.”
– Mi lesz most Cole-lal?
– Hadbíróság elé állítják – felelte Thomas hidegen. – Megfosztják a parancsnoki tisztségétől, alacsonyabb rangban kényszernyugdíjazzák, és akár börtönbüntetésre is ítélik. Azt hitte, a rangja legyőzhetetlenné teszi. Elfelejtette, hogy a céltalan hatalom csak zsarnokság.
Alaposan rám nézett, vizsgálgatva az arccsontomon lévő sötétibolya színű zúzódást. „A CNO Haditengerészeti és Tengerészgyalogsági Érmet kíván adni a mai tetteiért. Azért, hogy nyomás alatt is a legmagasabb színvonalú orvosi ellátást biztosította.”
Lenéztem a kezeimre – jódfoltosak, orvosi eszközöktől megkarcolva, negyvennyolc óra megállás nélküli erőfeszítéstől fáradtan.
– Nem akarok érmet – mondtam halkan.
Thomas felvonta a szemöldökét. – Nem?
– Add át a dicséretet annak a fiatal tisztnek azon a helikopteren – mondtam, miközben visszanéztem az üvegen keresztül az alvó betegre. – A gyerekkel maradt, amikor a levegő repeszekkel telt meg. Épp most fejeztem be, amit elkezdett.
A nagybátyám hosszan nézett rám, szigorú tekintetét csendes büszkeség ellágyította. Benyúlt a zsebébe, és elővett egy kis tubus égési sérülésekre való kenőcsöt, majd gyengéden letette a pultra a kávéscsészém mellé.
– Rohadt jó tiszt vagy, Maya – suttogta. – Apád büszke lett volna rád.
Amikor elment, egyedül voltam a csendes megfigyelőszobában.
Fogtam a kenőcsöt, egy kis mennyiséget kentem az arcomra, és a sötét üvegben lévő tükörképemre néztem. A folt ott volt, vörös és duzzadt, átmeneti emlékeztetőül egy altengernagy törékeny egójára. De az üvegen keresztül, közvetlenül a zúzódásom mellett, egy dobogó szív egyenletes ritmusa tükröződött a monitoron.
Mély levegőt vettem, megigazítottam a műkösruhámat, és visszasétáltam a vészkijárathoz.
Még negyvennyolc óra volt hátra a műszakomból, és valahol odakint egy másik helikopter közeledett.
