– És még aznap, vagy másnap elment.

Az átutalások a Desarrollos Sierra Clara nevű cég számláján kötöttek ki.

– Kié az?

– Még nincs végleges dokumentumom. De a két eljárásban szereplő képviselő Ernesto Paredes.

Mariana félretolta a leveleket.

–Ernesto segített apámnak. Aztán ő segített nekem.

– Halasztást adott egy olyan adósságra, amelynek nagy részét talán már ki is fizette.

– Miért érdekel téged?

Tamásnak eltartott egy ideig, mire válaszolt.

– Mert Julián Robles 17 éves koromban kihúzott egy szakadékból.

Marianna felnézett.

Tomás elmesélte, hogy egy Casas Grandes közelében tartott szarvasmarha-hajtás során a lova megcsúszott és ráesett. Julián, aki egy másik csoporttal haladt el arra, egész éjjel ott maradt, amíg ki nem szabadította a fiút és segítséget nem kért. Mielőtt elváltak volna útjaik, Tomás megígérte, hogy viszonozza a szívességet, ha valaha is lehetősége lesz rá.

– Az apám soha nem beszélt rólad.

– Apád nem beszélt a jó dolgokról, amiket tett.

Ez túlságosan is igaznak hangzott.

– És miért most bukkansz fel?

– Megláttam az aukciós hirdetményt. Körülnéztem. Aztán rájöttem, hogy Luján nem magának vásárolt.

Tomás készített egy másik másolatot.

– Sierra Clarát képviselte.

Marianna mozdulatlan maradt.

– Szóval Ernesto meg akarta tartani a ranchot.

„Azt akarta, hogy irányítsa a földet és a legeltetési szerződést. Talán valami mást is. Nem vádolhatjuk meg perdöntő bizonyítékok nélkül.”

– És a finálé?

„Ha bebizonyítjuk, hogy a tartozást csalárd tranzakciók alapján számították ki, az ügyvédje kérheti annak hatályon kívül helyezését. Aláírtam egy átruházási ígéretet: ha az eljárást érvénytelenítik, nem vitatom a vagyont. És ha nem semmisítik meg, akkor továbbra is kezelheti az El Encino-t, amíg a per lezárul.”

Marianna összeszorította az ajkait.

– Nincs szükségem rád, hogy megments.

– Nem azért jöttem, hogy megmentselek.

Tomás felvett egy levelet.

– Azért jöttem, hogy időt adjak neked a harcra.

Másnap reggel Mariana ismét lovára pattant. Tomás elkísérte a keleti határig. Három kivágott oszlopot és egy öntözőkaput találtak, amelyet kézzel lerakott kövekkel torlaszoltak el. Később friss lónyomokat láttak az északi legelő közelében.

– Valaki betört tegnap este – mondta Thomas.

– Luján?

-Nem tudom.

Mariana a dombok sorát nézte.

– Akkor hadd jöjjön vissza. Belefáradtam a félelembe.

Azon az éjszakán száraz zivatar érkezett. Villámok cikáztak a hegyek mögött, de nem esett elég eső. Éjfél felé megszólalt a pajta harangja.

Marianna elmenekült.

Tűz ütött ki az északi fészerben.

„Hozzátok ki a lovakat!” – kiáltotta Tamás.

Chuy kinyitotta a karámot, amikor Mariana belépett a füst és szikrák közepette. Négy állatot engedett szabadon. Aztán hallotta, hogy Mora dörömböl az istállója ajtaján. A kanca, megrémülve a mennydörgéstől, nem hátrált meg.

– Marianna, tűnj onnan!

Küszködött a gombostűvel.

Móra eltűnt!

A fa engedett. Mora kirohant, de egy égő sugár repedt meg felettük. Tomás berohant, megragadta Mariana vállát, és a terasz felé vonszolta másodpercekkel azelőtt, hogy a tető egy része beomlott.

A sárba estek. Mariana nehezen lélegzett.

Megsérültél?

-Nem.

– Nézz rám.

-Jól vagyok.

Tomás azonnal elengedte a karjait. Egy túl hosszúnak tűnő pillanatig egyikük sem nézett el.

Hajnalra a fészer fele hamuvá változott. A lovak éltek. Szénabálák, szerszámok és egy tárolóhelyiség hiányzott.

Tomás furcsa szagot érzett egy rongyból, ami a külső fal mellett áradt.

– Ez nem a villámmal kezdődött.

Mariana anélkül is megértette, hogy a férfi szólt volna többet.

– Azt akarják, hogy elmenjek.

– Vagy a bizonyíték eltűnik.

Egész nap a füstből kimentett dobozokat böngészték. Az irodában Julián régi íróasztalának egyik fiókja beszorult. Tomás teljesen kihúzta, és felfedezett egy dupla aljat.

Belül egy bőr jegyzetfüzet volt.

Mariana felismerte apja kézírását.

Dátumok. Mennyiségek. Nevek. Egy háromszor bekarikázott kifejezés:

„Paredes tud a megállapodásról. Ne bízz a bankban.”

Később találtak egy másik cetlit:

„Ha történne velem valami, az eredeti nincs itt. Kérdezd meg a kék szalagos nőt.”

Mariana elsápadt.

– Tudom, ki ő.

Tamás várt.

– Doña Celia Barragán. Ő volt anyám varrónője. Megtartotta a kék szalagokat az összes ruhából, amit a város ünnepségeire készített.

Mariana becsukta a jegyzetfüzetet.

– Ha apám nála hagyta a szerződést, akkor tudta, hogy valaki lop.

Thomas a leégett istálló felé nézett.

– És talán az is tudja ezt, aki meggyújtotta azt a tüzet.

Ekkor Chuy feszült arccal jelent meg az ajtóban.

– Főnök, van odakint egy férfi.

-WHO?

—Baltasar Luján.

Marianna felkelt.

– Mit akarsz?

Chuy nagyot nyelt.

– Azt mondja, az apja jegyzetfüzetéért jött.

3. RÉSZ
Mariana kiment a folyosóra, a jegyzetfüzetet a kabátja alá rejtve. Baltasar Luján egy fekete teherautó mellett várakozott. Nyugtalan mosollyal nézett a kiégett pajtára.

– Micsoda szörnyű éjszaka. Egyetlen tragédia is tönkreteheti évek munkáját.

Tomás néhány lépéssel arrébb helyezkedett el.

– Mit kerestél?

Luján úgy tett, mintha nem hallaná.

– Mariana, az ügynek vége. A ranchot elárverezték. Vedd el, ami a tiéd, és kezdd újra.

– És apám jegyzetfüzete?

A mosoly eltűnt.

– Nem tudom, miről beszélsz.

– Chuy azt mondja, hogy kérdeztél felőle.

Luján a menedzserre nézett.

„Azt mondták, hogy régi papírokat találtak. Azt hittem, hogy a pénzügyi céghez tartozhatnak.”