– Először is, szabadulj ki a férjed által felügyelt kórházból. Ne menj haza. Átszállíttatlak egy magánklinikára, és holnap elkezdjük a bizonyítékok megőrzését.

– Én is válni akarok.

– Marianna…

– Nem holnap. Ma.

Santiago elkészítette az eredeti dokumentumot és a szükséges engedélyeket. Lucía kinyomtatta a dokumentumokat.

A gyógyszertől remegő kézzel írtam alá.

Aztán levettem a jegygyűrűmet.

– Hagyd itt – mondtam Luciának –, és adj hozzá egy másolatot is.

Éjfélkor érkezett meg egy magánmentőautó. Az orvosi csapat ellenőrizte az életjeleimet, és intézkedett a szállításomról.

A főnővér megpróbálta megállítani.

–Értesítenünk kell Dr. Alejandrot.

Ők hívták.

Egyszer.

Kétszer.

A harmadik hívásra elutasította a kommunikációt.

Lucia keserű mosolyt villantott.

– Valószínűleg túl elfoglalt a VIP-teremben.

Aláírtam az áthelyezési okmányomat, és anélkül távoztam a kórházból, hogy szóltam volna neki.

Másnap reggel nyolc órakor Alejandro a lakók kíséretében bekerült az intenzív osztályra.

Üresen találta az ágyat.

Az asztalon ott voltak a jegygyűrűm és a válási papírok.

Lucia szerint először mozdulatlan maradt.

Aztán összegyűrte a papírokat.

– Majd túlteszi magát rajta – mondta mindenki előtt. – Ő csak egy könyvelő. Amikor meglátja, mennyibe kerül egy magánklinika, visszajön.

De ugyanazon a délutánon valami még rosszabbat tett.

Isten áldja Renátát.

És felvitte a lakásunkba.

A lakásom.

A hely, amit főként a megtakarításaimból fizettem, miközben ő a karrierjét építette.

Lucia felháborodottan hívott fel.

– A szomszédok látták, hogy három bőrönddel érkezik.

Lassan lélegzettem.

– Hagyd őket békén.

– Hogy érted azt, hogy otthagyod őket?

–Ha Alejandro azt hiszi, hogy ismer engem, akkor már másodszor hibázott.

Egy hónappal később, amikor már elég erős voltam, megnyitottam az összes pénzügyi nyilvántartásunkat. Áttekintettem a számlákat, az ingatlanokat, a tranzakciókat és a kötelezettségeket.

Aztán találtam valamit, ami megfagyasztotta a vérkeringésemet.

Egy új, 6,5 millió peso értékű jelzáloggarancia jelent meg a lakásunkon.

Az alkotmányozás dátuma ugyanazon a héten volt, amikor az intenzív osztályon monitorokhoz kötöttek.

A pénz egy Renatához kapcsolódó számlán kötött ki, hogy finanszírozza egy kozmetikai klinikát.

Bővítettem a dokumentumokat.

A nevem jelent meg rajtuk.

Az azonosító számom.

És egy aláírás, aminek az enyémnek kellett volna lennie.

Azonnal felhívtam Santiagót.

–Valaki dedikált nekem, amíg kórházban voltam.

Csak néhány másodpercig tartott válaszolni.

–Szóval, Mariana, ez már nem csak egy válás.

És amikor kiderült, hogy ki lépett be a bankba engem álcázva, megértettem, hogy Alejandro átlépett egy határt, ahonnan már nem térhet vissza.

3. RÉSZ

Másnap reggel Santiagóval bementünk a bankba az orvosi kartonjaimmal, eredeti személyi igazolványaimmal és egy kórházi igazolással, amely pontosan igazolta, hol voltam azon a napon, amikor állítólag aláírtam a kölcsönt.

A fiókvezető fogadott minket a tranzakciót lebonyolító vezető kíséretében.

„Mariana asszony” – mondta az igazgató –, „ön jelen volt. Személyesen átnéztem a dokumentációt.”

Mereven bámultam rá.

– Akkor nézz rám alaposan, és mondd meg, emlékszel-e az arcomra.

Ideges lett.

Santiago letette a dossziémat az asztalra.

– A jelzáloglevélben 10:15-kor szerepel az aláírás. Ugyanekkor az ügyfelemet kórházba szállították, három nappal a sürgősségi műtét után, és folyamatos megfigyelés alatt tartották.

A rendező abbahagyta a mosolygást.

– Azt állítja, hogy személyazonosság-lopás történt?

– Bizonyítjuk, hogy az ügyfelem nem volt itt – felelte Santiago. – Most azt akarjuk tudni, hogy ki volt.

Kérjük a közjegyzőnek átadott kamerák, belépési naplók és dokumentumok felülvizsgálatát.

A bank belső vizsgálatot indított.

Két nappal később felhívtak minket.

Találtak valamit.

Egy hozzám hasonló korú és testalkatú nő érkezett Alejandro és ugyanazon hitelügyi vezető kíséretében, aki most azt állította, hogy minden rendben ment.

A személyi igazolványom és egyéb dokumentumaim módosított másolatát használták, melyeket Alejandro vett ki az otthon lévő kis biztonsági aktánkból.

Az állítólagos „Mariana” olyan emberek előtt írt alá, akik legalábbis nem megfelelően végezték el az ellenőrzést.

A bank zárolta a tranzakcióhoz kapcsolódó számlákat, és értesítette a jogi osztályát.

Az igazgató sápadt volt a második találkozásunk alatt.

– Időre van szükségünk, hogy ezt helyrehozzuk.

Santiago megrázta a fejét.

„Ezt gyorsan helyre kell hozniuk. Az ügyfelem egyetlen fillért sem vállal át a hamisított dokumentumokkal szerzett adósságból.”

A bank a saját védelme érdekében elkezdte üldözni a kölcsönért valódi felelős személyt.

Alejandrót felszólították, hogy visszafizesse a pénzt, vagy hivatalos feljelentést tegyen csalás és hamisítás miatt.

Közben úgy döntöttem, hogy megteszek valamit, amit öt éve halogattam.

Hogy visszaszerezzem a saját életemet.

Frissítettem az önéletrajzomat.

Jelentkeztem egy nemzetközi céghez vezető belső ellenőri pozícióra a Paseo de la Reformán.

Az interjú során a regionális igazgató áttekintette a hátteremet.

– Kiváló eredményekkel rendelkezik, de még évekig nem tölthet be vezetői pozíciókat.

-Igaz.

– Nem félsz attól, hogy lemaradsz?

Egy pillanatig elgondolkodtam rajta.

„A rendszereket újra lehet tanulni. Ami viszont már nem olyan könnyű, az az, hogy hideg fejjel tudjunk gondolkodni, amikor valaki előttünk próbál csalást eltitkolni. Az elmúlt hónapban rekonstruáltam pénzügyi tranzakciókat, lelepleztem egy szabálytalan jelzáloghitelt, és dokumentáltam személyazonosság-lopást, miközben egy műtét után lábadoztam. Azt hiszem, be tudom hozni a lemaradásomat.”

Az interjú több mint egy órán át tartott.

Még aznap délután kaptam egy ajánlatot.

A fizetés még annál is jobb volt, mint amit évekkel korábban otthagyott.