Azon az estén, amikor Sofia meglátta az új zárat, megkérdezte tőlem:

– Bejöhet még a nagymama?

– Nem, szerelmem. Soha többé nem a beleegyezésünk nélkül.

Három nappal később meglátogattam Arturo-t, az ingatlanügynök partneremet és mentoromat.

A családom mindig azt hitte, hogy borászatok eladásából alig élek.

Nem tudták, hogy közel tíz éve ipari ingatlanokat vásárolt egy befektetési társaságon keresztül.

Portfóliónk értékét meghaladták a 140 millió peso.

Soha nem éreztem szükségét, hogy dicsekedjek vele.

Arturo a nyakamon lévő zúzódásokra nézett, és meghallgatta a történetemet.

Aztán megkérdeztem Los Arrayanesről, a kongresszusi központról, ahol Valeria a következő héten tartja majd a gáláját.

Cégünk hónapok óta tárgyalt az ingatlan megvásárlásáról, mivel a tulajdonosok anyagi problémákkal küzdöttek.

„Le akarom zárni az üzletet” – mondtam neki. „De mindent törvényesen kell intézni, anélkül, hogy a családom megtudná.”

Arturo meglepetten nézett rám.

– Biztos vagy benne?

-Teljesen.

Aztán felfedeztünk valami váratlant.

A központ szerződései között gyanús számlák is voltak Valeria cégétől: duplikált előlegek, nem létező szolgáltatások és a számlákkal nem egyező kifizetések.

Független auditot rendeltünk el.

Azon a délutánon, miközben a dokumentumokat néztük át, riasztást kaptam az otthoni biztonsági kameráktól.

Kinyitottam a sebességváltót.

Anyám az ajtóm előtt állt, és megpróbálta kinyitni a régi kulcsával.

Valeria dühösen várt mögöttük.

Amikor rájött, hogy kicserélték a zárat, elkezdte dörömbölni az ajtón.

–Mariana, tudom, hogy a kamerákat bámulod! Vond vissza a panaszodat, különben megbánod!

Aztán olyasmit kiáltott, amitől megfagyott a vér a vérben:

„Ha nem jössz ki és nem beszélsz velem, holnap elmegyek megkeresni Sofiát az iskolájában!”

Anyám nem állította meg.

Ellenkezőleg, odalépett hozzá, és ezt mondta:

–Akkor mindketten megyünk. Annak a lánynak is meg kell tanulnia tisztelni a családját.

Felkaptam a telefonomat, és azonnal hívtam a mentőket.

De amíg a válaszra várt, Arturo megkapta az előzetes ellenőrzési jelentést.

Kinyitotta, elolvasta az első oldalt, és elsápadt.

– Mariana… a húgod nem csak kölcsönt próbált felvenni.

Felnézett.

„Valaki több millió pesót bízott rá. És amikor rájön, mit tett Valeria, minden megváltozik.”

3. RÉSZ

A 911-es ügyeletes megkért, hogy maradjak nyugodt, amíg járőrkocsit küld a házamhoz.

Elmagyaráztam neki, hogy felvettem a fenyegetéseket, és a lányom biztonságban van az iskolában.

A mobiltelefon képernyőjén Valeria folyamatosan kopogott az ajtómon.

„Nyisd ki magad, gyáva!” – kiáltotta. „Nem bujkálhatsz örökké!”

Anyám újra megpróbálta behelyezni a kulcsát.

Többször is megforgatta, minden alkalommal egyre kétségbeesettebben.

Végre rájött, hogy már nincs hozzáférése a házamhoz.

„Kicserélte a zárakat!” – kiáltotta felháborodottan.

Valeria válaszul belerúgott az ajtón.

Aztán megérkezett két járőrkocsi.

A rendőrök rajtakapták a húgomat, amint megpróbált betörni. Elküldtem nekik a felvételt, és megerősítettem, hogy bejelentés érkezett a bántalmazásról.

Valéria azonnal sírni kezdett.

–Ő a húgom! Csak beszélni szeretnénk!

De a rendőrség hallotta a fenyegetéseit.

Bemutatták az illetékes hatóságnak az új tényekkel kapcsolatban, és értesítették az Ügyészséget.

Anyám mozdulatlanul állt a járdán, és nézte, ahogy elviszik a kedvenc lányát.

A könnyei most először semmit sem oldottak meg.

Azon az éjszakán Sofia velem aludt.

– Anya, Valeria néni jön értem?

Megsimogattam a haját.

– Nem fogom a közeledbe engedni. Már beszéltünk az iskoláddal és a hatóságokkal.

– És a nagymama?

Ez a kérdés még jobban fájt nekem.

– Ő sem jöhet a közelünkbe az engedélyünk nélkül.

Zsófia hallgatott.

Aztán suttogta:

– Nagyon szerettem a nagymamámat.

Megöleltem.

Rájöttem, hogy nem csak két veszélyes embertől védem a lányomat. Segítenem kell neki megbirkózni a család elvesztésével is, akikről azt hitte, hogy az övéi.

Másnap visszatértem Arturo irodájába.

Az ellenőrzés sokkal komolyabb dolgot tárt fel, mint egy rosszul irányított vállalkozást.

Valeriának sikerült rávennie Ricardo Mendozát, a neves guadalajarai üzletembert, hogy hét és fél millió pesót költsön rendezvényszervező irodája bővítésére.

Egy részét már leszállították.

Az elmúlt hetekben azonban több mint kétmillió peso átutalása jelent meg nem létező beszállítókhoz kapcsolódó számlákra.

Voltak duplikált számlák és módosított bizonylatok is.

Arturo több mozdulatra mutatott rá.

– Ennek a pénznek egy része magánszámlákra került. Szükségünk van a befektető megerősítésére a dokumentumok tekintetében.

Ricardo egy korábbi ügyfelünk volt.

Felhívtuk és megbeszéltük, hogy találkozunk.

Amikor megmutattuk neki a szabálytalanságokat, az arckifejezése teljesen megváltozott.

– Valeria biztosított róla, hogy minden a gálára van ítélve – mormolta.

– Ezt kell majd ellenőriznünk – válaszoltam.

Saját könyvelői később megerősítették, hogy több számla hamis volt, és hogy az átutalások nem feleltek meg a szerződéses szolgáltatásoknak.

Ricardo percekig hallgatott.

„Azt terveztem, hogy a gála alatt bejelentek egy második befektetést is” – mondta végül. „Most panaszt fogok benyújtani.”

Aztán rám nézett.

– Miért van személyesen köze ehhez az egészhez?

Kissé elfordítottam a blúzom gallérját.

A zúzódások még mindig látszottak.

– Mert Valeria a húgom. És ezt tette velem, mert nem voltam hajlandó kezeskedni a kölcsönéért.

Ricardo megdöbbent.

Elmondtam neki, mi történt Sofiával és anyánkkal.

„Mariana, senkinek sem kell semmit bizonyítanod” – mondta nekem. „A lényeg az, hogy megvédd magad.”

Igaza volt.

Ezért egyeztünk meg abban, hogy ügyvédeken, könyvvizsgálókon és hatóságokon keresztül járunk el, anélkül, hogy megváltoztatnánk a bizonyítékokat vagy károsítanánk a becsületes beszállítókat.

Ricardo felfüggesztette a függőben lévő beruházást, és benyújtotta a vonatkozó dokumentációt az Ügyészségnek.