De egy fontos döntést is hozott: részt vesz a gálán, hogy személyesen bejelentse támogatásának visszavonását.
Eközben Arturo és én véglegesítettük Los Arrayanes megvásárlását.
A műveletet hónapok óta készítették elő; már csak néhány engedély és a végső aláírás hiányzott.
Péntek délután cégünk lett a kongresszusi központ tulajdonosa.
Azon az estén elefántcsont öltönyben és feltűzött hajjal érkeztem a helyre.
Nem viselt drága ékszereket.
Nem is próbált senkit lenyűgözni.
Ott akartam lenni, amikor Valeria rájön, hogy a nővére, akit évekig megvetett, nem az a tehetetlen nő, akit elképzelt.
A bejáratot fehér virágok díszítették. Fotósok, üzletemberek és jótékonysági szervezetek képviselői voltak jelen.
Anyám már azelőtt meglátott, hogy átléptem volna az ajtót.
Sötétkék ruhát és gyöngy nyakláncot viselt.
„Mit keresel itt?” – kérdezte a lány dühösen.
– Üzleti ügyben vagyok itt.
Hangosan felnevetett.
„Ne légy nevetséges! Valeria pályafutása legfontosabb eseményét szervezi. Nem fogod elrontani neki a féltékenységeddel.”
Intett a biztonsági személyzetnek.
– Ez a nő nincs meghívva. Távolítsa el.
Mielőtt az őrök válaszolhattak volna, megjelent az intézményvezető.
– Mariana asszony, üdvözöljük. Arturo úr tájékoztatott minket, hogy jönni fog. Szeretné előbb megnézni a főcsarnokot?
Anyám pislogott.
– Kritika? Miről beszélsz?
A menedzser tényszerűen válaszolt:
– Mariana asszony azt a céget képviseli, amelyik most szerezte meg ezt az ingatlant.
Teresa arca elvesztette minden színét.
– Ez nem lehet igaz.
Egyenesen ránéztem.
– Évekig kudarcnak nevezett, mert borászatok között dolgoztam. Soha nem jutott eszébe megkérdezni, hogy kinek a tulajdonában vannak.
Anyám próbált mondani valamit, de nem jött ki szó a torkán.
Bementem anélkül, hogy megvártam volna a válaszukat.
A csarnok látványos volt.
Valeria hatalmas virágdíszeket, elegáns ágyneműket és lenyűgöző világítást választott.
Piros ruhában mosolygott a fotósokra.
Amikor meglátott, abbahagyta a mosolygást.
Gyorsan közeledett.
– Hogy merészelsz itt megjelenni?
– Nem azért jöttem, hogy vitatkozzak veled.
– Meg fogsz fizetni azért, amit velem teszel!
Az egyik őr diszkréten elhelyezkedett a közelünkben.
Valeria figyelte őt, majd hátralépett.
Percekkel később elkezdődött a szertartás.
Ricardo tapsvihar közepette lépett fel a színpadra.
A húgom elmosolyodott mellette, meg volt győződve róla, hogy megkapja a bejelentést egy millió dolláros befektetésről.
De Ricardo átvette a mikrofont.
– Hölgyeim és uraim, ma este valami fontosabbról szeretnék beszélni önökkel, mint az üzleti siker: a bizalomról.
Valéria tapsolt.
Ricardo folytatta:
– Néhány hónappal ezelőtt beleegyeztem, hogy finanszírozom ennek az ügynökségnek a bővítését. Egy független ellenőrzés azonban súlyos szabálytalanságokat tárt fel az erőforrások felhasználásában.
A szoba elcsendesedett.
– Emiatt felfüggesztettem minden további befektetést, és átadtam a dokumentációt az illetékes hatóságoknak.
Valéria mosolya eltűnt.
– Ricardo, ebben nem voltunk megegyezve – suttogta.
Nem válaszolt.
— Azt is szeretném tisztázni, hogy a gálából hasznot húzó szervezeteknek nem kell viselniük ezen szabálytalanságok következményeit. A jogos kötelezettségvállalásokat külön felülvizsgáljuk és kezeljük.
A vendégek suttogni kezdtek.
Valeria megpróbálta kiragadni a kezéből a mikrofont.
“Ez mind hazugság! Valaki megpróbál elpusztítani!”
Aztán meglátott engem a menedzser mellett.
Épp most adott át nekem egy mappát az ingatlannal kapcsolatos dokumentumokkal.
A nővérem megértette, mi történt.
„Te voltál az!” – kiáltotta, és rám mutatott. „Azért vetted meg ezt a helyet, hogy megalázz engem!”
– Vettem egy ingatlant, amiről hónapok óta tárgyaltam – válaszoltam. A pénzügyi döntéseid a te felelősséged.
– Mindig is féltékeny voltál rám!
Gyorsan lelépett a színpadról, és ökölbe szorított kézzel felém lépett.
– Megtanítalak tisztelni engem!
Két őr közbelépett, mielőtt hozzám érhetett volna.
Valeria küzdeni kezdett és fenyegetőzni kezdett a vendégek előtt.
A teremben mindenhol hangosan szóltak a mobiltelefonok.
Anyám felbukkant a tömegben.
– Mariana, hagyd ezt abba! Ő a húgod!
Ránéztem.
–A nővérem is volt, amikor megpróbált elvenni az életemet.
Terézia sírni kezdett.
– Tönkreteszed a családunkat!
Most először emeltem fel a hangom.
–A családunk teljesen összeomlott, amikor megláttad, hogy az unokád segítséget kér, és úgy döntöttél, hogy megfenyegeted, hogy megvédd Valeriát!
A következő csend teljes volt.
Néhány vendég rémülten nézett ránk.
Anyám lesütötte a szemét.
Néhány perccel később megérkeztek a rendőrök, akiket a biztonsági személyzet hívott ki. Dokumentálták az esetet, miközben a korábbi nyomozás folytatódott.
Valeria a tisztek kíséretében távozott.
Piros ruhája még mindig makulátlan volt.
Az élete azonban egyszerűen romba dőlt.
A következő hónapokban a pénzügyi bizonyítékokat és a tanúvallomásokat beépítették a megfelelő eljárásba.
Valeria végül jogi úton vállalta a felelősséget a támadásokért és a csalásért.
Börtönbüntetést kapott, és köteles volt megtéríteni az anyagi kárt.
A cége szerződéseket vesztett, és végül bezárt.
De a végső következménnyel még szembe kellett nézni.
Anyám hatszázezer peso kölcsönt igényelt, a házát felajánlva fedezetként.
Ezt a pénzt ügyvédek fizetésére, Valeria kötelezettségeinek fedezésére és egy szétesőben lévő vállalkozás fenntartására használta.
Amikor a kifizetések megszűntek, a hitelező megindította a behajtási eljárást.
Valamivel később cégünk jogilag megszerezte a lejárt kölcsönt.
Az ügyvédem elmagyarázta, hogy alternatív fizetési lehetőségeket tudunk felajánlani, mielőtt bármilyen további lépést tennénk.
Elfogadtam.
Teresa kapott egy szerkezetátalakítási javaslatot és a tartozás rendezésének lehetőségét.
De egy újabb kéréssel válaszolt:
– Az anyád vagyok. Kötelességed megbocsátani nekem mindent.
Nem fogadtam el.
A nagybátyáim elkezdtek hívogatni.
„Nem hagyhatod, hogy elveszítse a házát” – erősködtek.
