Ugyanolyan szemek, mint az apjáé.
– Nem tehetem – mormolta Julian.
-Milyen dolgot?
– Töltsd fel.
– Persze, hogy tud.
– El fogom dobni.
Lúcia közeledett.
– Nem fogom elengedni, amíg nem vagy biztos benne.
Lassan az ölébe fektette a babát.
Mateo megmozdult, az ismeretlen férfi arcára nézett, és mintha valami lehetetlenre emlékezne, a kezéért nyúlt.
Megtalálta a mutatóujját.
Megszorította.
Pontosan ugyanolyan, mint az első alkalommal.
Julian föléje hajolt.
Lucia először azt hitte, hogy fájdalmai vannak.
Aztán meglátta a vállát.
Sírtam.
Nem azzal a néma sírással, amit altatás közben láttam.
Egész testével sírt.
– Bocsáss meg – ismételte meg –. Bocsáss meg, fiam.
Mateo megpróbálta apja ujját a szájába venni.
Lucia az ablakhoz sétált.
Vannak olyan pillanatok, amelyek túl bensőségesek ahhoz, hogy közvetlenül szembenézzünk velük.
A következő hetek a rehabilitáció, a nyilatkozatok és a hírek keverékéből álltak.
A nyomozás rekonstruálta a történteket.
Hét hónappal korábban Julian igazi szélütést kapott az egyik pincéjében.
Akkor még nem találták fel.
De a kezdeti prognózisuk kedvező volt.
A tanulmányokat később áttekintő szakemberek szerint a rehabilitáció után gyakorlatilag normális életet élhetett volna.
Veronika azonban terhes volt.
Julian tudta.
Azt nem tudtam, hogy mennyire fajult a köztük lévő neheztelés.
A házasságuk évek óta felbomlott volt.
Pénzről, a cégekről és Veronica számos hűtlenségéről vitatkoztak, amelyekre Julian rájött.
Már elkezdte a válásra való felkészülést.
Mielőtt megbetegedett, átalakította vagyonának szerkezetét.
Az apjától örökölt földet és a részvények egy részét vagyonkezelői alapba helyezte. Ha megszületik a fia, annak jelentős részét a gyermek javára védik.
Veronica megtartana egy részesedést, de már nem tudná mindent irányítani vagy eladni.
A szélütés megváltoztatta a terveit.
Dr. Fabián Cárdenas évek óta kezelte Verónicát közös barátain keresztül.
A nyomozók olyan összegeket találtak nála, amelyek nem feleltek meg a szokásos jövedelmének.
Aztán megjelentek az üzenetek.
Néhányat töröltek, de sikerült őket visszaállítani.
Az egyikben Veronika megkérdezte:
“Meddig mehet ez így tovább anélkül, hogy furcsának tűnne?”
Cárdenas így válaszolt:
„Amíg van neurológiai diagnózis, hónapokig.”
Egy másik azt mondta:
„Februárig oda kell érnem. Utána már mindegy, hová küldik.”
A gyógyszerek elintézték a többit.
Mélyen altatóként tartották Juliant.
Amikor bármilyen reakciót mutatott, megemelték az adagot.
A fájl olyan feljegyzéseket tartalmazott, amelyek neurológiai fejlődés hiányát írták le, de ezek nem egyeztek az ápolószemélyzet számos feljegyzésével.
Két ápolónő később beismerte, hogy apró mozgásokat láttak.
Egyikük sem szólt semmit.
Az egyiküknek három gyermeke volt, és szüksége volt a munkára.
A másik sírva magyarázta:
– Dr. Cárdenas azt mondta, hogy ezek reflexek. Mit kellett volna tennem?
Lucia nem ítélkezett felettük.
Tudtam, milyen könnyű félni egy olyan rendszerben, ahol egyetlen hívás miatt az ember az utcán landolhat.
Máté születése azonban egy másik problémát is okozott.
Veronica titokban szült, hiányos adatokat használva, hogy megakadályozza a hír azonnali Julianhoz való kötését.
Négy napig volt magánál a baba.
Az egyik érintett alkalmazott szerint kezdetben fontolóra vették a gyermek regisztrációját, és azt, hogy Veronica kezelje a jogait is.
Az ügyvédek, akikkel informálisan konzultáltak, figyelmeztették őket, hogy egy kiskorú jelenléte megnehezítené a vagyonkezelői alappal kapcsolatos bármilyen lépést.
Továbbá előbb-utóbb egy független gyám magyarázatot követelhet.
Aztán szörnyű döntést hoztak.
Eltüntették az örököst.
Nem ölték meg.
Elhagyták őt.
Egy kora reggel otthagyták az újszülöttet egy klinika előtt, ahol tudták, hogy gyorsan megtalálják.
Dokumentumok nélkül.
Nincs vezetéknév.
Nincs történet.
Veronica azt hitte, soha nem tudják majd őt összekapcsolni vele.
De hibázott.
Ugyanazt a kórházat használta a szüléshez.
És Cárdenas megjelent a dossziéban.
A kutató ezután elmagyarázta Luciának:
– A nagy tervek szinte soha nem hiúsulnak meg valami látványos dolog miatt. Egy aláírás, egy fényképezőgép, egy randi… vagy azért, mert valaki feltesz egy olyan kérdést, amit a többiek inkább nem tettek fel.
Amikor Cárdenas szembesítették az üzenetekkel és az áthelyezésekkel, beszélni kezdett.
Megpróbálta Veronikát hibáztatni.
Verónica Cárdenast hibáztatta.
Az orvosigazgató azt állította, hogy nem tudott a tervről, de a vizsgálat számos belső felülvizsgálatban talált bizonyítékokat a felhatalmazásaira, ahol a nyilvánvaló ellentmondásokat figyelmen kívül hagyták.
A botrányról beszámolt a média.
De Julian megkérte, hogy senki ne fényképezze le Mateót.
– A fiamat már valaki más tervének egy darabká változtatták – mondta nehezen. – Most már csak azt akarom, hogy gyerek legyen.
A felépülés lassú volt.
Egy csütörtök reggel sikerült talpra állnia.
A gyógytornász elé tett egy járókeretet.
Julian bosszúsan nézett rá.
– Használd! – parancsolta a szakember.
-Nem.
– Don Julián…
– Oda akarok jutni.
Egy pár méterrel arrébb álló karosszékre mutatott.
Lucia ott ült Mateóval.
– Négy méter.
– Szóval… négy méter.
Először az ágyba kapaszkodott.
A fal után.
Lépett egyet.
Aztán egy másik.
Remegtek a lábai.
A harmadik majdnem elesett.
Lúcia felkelt.
-Ennyi.
-Nem.
Ő szerezte a negyedik gólt.
És az ötödik.
Amikor elé ért, izzadt, sápadt volt, és úgy lélegzett, mintha mérföldeket futott volna.
Kinyújtotta a karjait.
—Dámelo.
Lúcia megrázta a fejét.
—Leülés.
-Feláll.
– Leeshet.
–Hét hónapig ágyban feküdtem, miközben eldöntötték az életemet.
Mateóra nézett.
–Állva szeretném vinni a fiamat.
Lúcia közeledett.
A karjába vette a babát, miközben a gyógytornász centiméterekre maradt tőle.
