Másnapra már terjedni kezdett a pletyka.

Azt mondták, a szabó lánya gazdag férjet keres. Hogy ingyen javította meg Julián öltönyét, hogy felkeltse a figyelmét. Hogy egy örökség nélküli nőnek emlékeznie kell a helyére.

Amália úgy tett, mintha nem hallaná.

De minden mondat fájt neki.

A legrosszabb akkor következett, amikor Rosa Medina, a szomszédja, dühtől sápadtan lépett be a műhelybe.

– Amália, ez nem csak úgy magától történt.

-Milyen dolgot?

– A pletyka. Don Laureano azt mondja a boltban, hogy kihasználod Juliánt. Hogy át akarod venni az irányítást Los Laureles felett.

Amália erősebben szúrta be a tűt a kelleténél.

– Hadd mondja, amit akar.

– Azt is mondja, hogy Don Juliánnak feleségül kellene vennie Beatrizt.

Beatriz Laureano egyetlen lánya volt.

Gyönyörű, Guadalajarában tanult, és hozzászokott, hogy az apja hozza meg a döntéseket mindenki helyett.

Ugyanazon a délutánon Laureano kalap nélkül lépett be a műhelybe.

Letett egy váltót a pultra.

– Az apád miatt jöttem.

Amália megtörölte a kezét.

— 8 nap van hátra.

– Nem azért jöttem ma, hogy pénzt gyűjtsek. Azért jöttem, hogy megoldást kínáljak neked.

– Nem tetszenek a megoldásaik.

–Ez a tiéd. Elhagyod San Jerónimót. Bezárod a műhelyt. A tartozást megfizettetettnek tekintem.

Amáliának néhány másodpercbe telt, mire megértette.

– Ki akarod venni a kocsit a városból?

„Meg akarlak kímélni a kínos helyzettől. Julián Alcázarnak egy hozzá hasonló kaliberű feleségre van szüksége. A lányomnak van családneve, földje és képzettsége. Neked pedig tűid és adósságaid vannak.”

Amália érezte, hogy remeg a keze.

De a hangja határozottan csengett.

–Apám adósságot hagyott rám. Nem adott árat.

Laureano összehúzta a szemét.

— Gondolkozz el rajta.

– Már gondoltam is rá.

– Amikor elveszítem ezt a helyet, ne mondd, hogy nem adtam neked esélyt.

Elment.

A csengő a becsapódott ajtó miatt a földre esett.

Azon az estén Amália nem vacsorázott. Lámpát gyújtott, és elővette apja iratokkal teli dobozát.

Eszembe jutott valami.

A beteg Don Eusebio azt mondta, hogy „kevesebb mint 3000-et” kért gyógyszerekre és orvosokra.

Szóval honnan jött 6800?

Amália átnézte a nyugtákat, leveleket és egy fekete borítójú jegyzetfüzetet. Hajnali 3 óra körül talált egy oldalt, amely hét hónappal apja halála előtt kelt.

„Laureano Castañedától kapott összeg: 2350 peso. Megállapodás szerinti kamat: évi 6%. Garancia: műhelyeszközök.”

Lent Eusebio aláírása volt.

Amália háromszor olvasta el.

6800-ról szó sem esett.

Hajnalban Don Mateo Rivashoz ment, a városi bíróság titkárához és apja régi ügyfeléhez.

Összehasonlította Laureano váltóját a jegyzetfüzettel.

– Valami komoly dolog történik itt.

– Be tudod bizonyítani?

– Apád dokumentumán 2350 szerepel. A másikon más összeg szerepel, újabb tintával írva. És nézd ezt!

A margóra mutatott.

A számot egy másik alapján korrigálták.

– Mit csináljak?

– Ma ne fizessen semmit. Ellenőrizzük a nyilvántartást.

Eközben Laureano megtette a következő lépését.

Los Laurelesbe ment.

Julian a főfolyosón fogadta.

– Azért jöttem, hogy Amalia Salgadoról beszéljek.

Julian arca megkeményedett.

– Akkor gondosan válogasd meg a szavaidat.

–A lánynak problémái vannak. Adósságai. Ambíciói. Nem szeretném, ha összekevernéd a hálát a szeretettel.

Julian egy lépést tett felé.

Célzol valamire?

– Csak azt mondom, hogy vannak nők, akik tudják, hogyan ragadják meg a lehetőségeket.

Abban a pillanatban megérkezett egy pincér egy levéllel Juliannak.

A bíróság felől jöttem.

Julian elolvasta.

Aztán felemelte a tekintetét.

– Milyen különös, Don Laureano.

-Milyen dolgot?

– Ugyanazon a napon jöttél, hogy figyelmeztessel Amália becsületességére, amikor a bíróság kérte az egyik váltód felülvizsgálatát esetleges módosítás céljából.

Laureano most először veszítette el a színét.

Másnap, egy papírokkal teli irodában Don Mateo három dokumentumot tett az asztalra: Eusebio jegyzetfüzetét, az eredeti nyugtát és egy hónapokkal korábban regisztrált másolatot.

A tényleges adósság 2350 peso volt.

A 6800-as számot később módosították.

Laureano ököllel az asztalra csapott.

– Az a nő megpróbál tönkretenni engem!

Amália felállt.

– Nem. Tönkretetted magad, amikor azt hitted, hogy egy lány nem tudja majd elolvasni az apja beszámolóit.

Don Mateo írnokot hívott.

– Ezt elküldöm a kerületi bírónak.

Aztán Laureano, sarokba szorítva, kimondott egy mondatot, ami mindent megváltoztatott.

– Kérdezd meg elhunyt apádat, hogy miért fogadta el valójában azt a pénzt!

Amália megdermedt.

– Hogy érted ezt?

Laureano keserűen elmosolyodott.

– Az adósság nem a gyógyszerrel kezdődött. Apád azért kért tőlem kölcsönt, hogy megvédjen téged.

3. RÉSZ
A szoba elcsendesedett.

Amália érezte, ahogy a falak összezárulnak.

– Magyarázd el magad.

Don Mateo közbelépett.

– Laureano, ha beszélni akarsz, tedd azt teljes hangerővel.

A boltos zihált. Már nem tűnt annak a magabiztos férfinak, aki belépett.

– Egy évvel ezelőtt Amália majdnem elvesztette a műhelyt anélkül, hogy tudta volna.

Összeráncolta a homlokát.

– Ez hazugság.

– Nem. Apád hónapokig elmaradt az ingatlanadóval és két guadalajarai beszállítónak fizetendő összeggel. Soha nem mondott neked semmit. Azt akarta, hogy továbbra is higgy abban, hogy minden rendben van.

Amália a jegyzetfüzetbe nézett.

Emlékezett azokra az estékre, amikor az apja ébren maradt, és a lámpa alatt számolgatott.

– És mit tettél?

– Kölcsönadtam neki 2350 pesót. Ez igaz.

– Akkor miért hamisította meg az adatot?