– Tökéletes. Akkor kezdjük a pincében található fizikai archívummal. Vannak olyan akták, amelyeket át kell tekinteni az audit előtt. Azt akarom, hogy te magad osztályozd őket.

Ez egy utasításnak álcázott megaláztatás volt.

– A pozícióm ügyfélkapcsolati menedzser.

–És én vagyok a főnököd. Ha nem tetszik, akkor mondj fel.

Lementem a földszintre.

De Diego hibázott.

Azokban a dobozokban módosított számlákat találtam. Egy 180 000 peso értékű tranzakciót 420 000 pesóként jelentettek, és egy ismeretlen ügynökség volt feltüntetve havi kifizetések teljesítőjeként. Három fájlon Diego aláírása szerepelt.

Lefényképeztem a dokumentumokat, és hitelesített másolatokat kértem a megfelelőségi osztálytól.

Santiago lejött meglátogatni.

– Mit találtál?

–Nem kell bosszút állnom Diegón. Úgy tűnik, már elintézte ezt maga.

Az ellenőrzés áttekintette az iratokat: a felhalmozott különbözet ​​meghaladta a hárommillió pesót, és a pénz egy része Diego egyik barátjához köthető cégekhez került.

Volt még valami.

A helyszínt, ahol Diego és Fernanda az esküvőjüket tervezték tartani, a Grupo Altavista rendezvényeire fenntartott vállalati áron foglalták le. Az előleget még „üzleti kapcsolatként” is feltüntették.

Nem kellett semmit lemondanom.

Az ellenőrzés még aznap délután blokkolta a költekezést.

Amikor Gloria megérkezett a meghívókat osztogatni, Diego megkapta a hívást a szállodából.

– Hogy érted azt, hogy a foglalás fel van függesztve?

A tekintete az enyémet kereste.

Nem szóltam semmit.

Santiago néhány méterrel lemaradva, zsebre dugott kézzel állt mögötte.

Azon az estén gálát tartottak a csoportnak a Reforma sugárúton. Diego úgy gondolta, ott fogják bejelenteni a hivatalos kinevezését.

Fernanda hetek óta mondogatta, hogy a gála után az apja igazgatót fog kinevezni belőle.

De kilenc negyvenkor, amikor az elnök felment a színpadra és csendet kért, nem hívta fel Diegót.

– Ennek a cégnek olyan vezetőre van szüksége, aki ismeri mind az irodákat, mind a parkolókat – jelentette be Don Arturo. – Ezért egyezett bele a fiam, hogy tizenegy év után visszatér.

A csarnokba vezető ajtók kinyíltak.

Santiago fekete öltönyben lépett be, egyenruha nélkül, jogosítvány nélkül, és annak a férfinak a legkisebb jele sem volt, akit Diego annyiszor küldött kávéért.

Egyenesen felém sétált.

Diego elejtette a kezében lévő poharat.

Aztán Santiago átvette a mikrofont.

Amit mondani készültem, nemcsak egy hazugságot fog lerombolni. Fel fogja fedni azt is, hogy ki használt kit a legelejétől fogva.

3. RÉSZ

– Jó estét kívánok – mondta Santiago. – Azoknak, akik csak sofőrként ismertek, Santiago Cárdenas Ortega vagyok. Holnaptól átveszem a Grupo Altavista vezérigazgatói posztját.

A szoba mozdulatlan volt.

Diego mintha elfelejtette volna, hogyan kell lélegezni.

Gloria, aki néhány perccel korábban még két hölgynek magyarázta, hogy a leendő menyének „egy másik szintre kell tartoznia”, egy szék támlájába kapaszkodott.

Santiago folytatta:

– És mielőtt elkezdődnének a pletykák, szeretnék tisztázni valami személyes dolgot. A mellettem ülő nő Valeria Mendoza. Szombaton volt a polgári szertartásunk.

Több száz szempár szegeződött rám.

Diego elsápadt.

– Te… vele?

– Igen – válaszoltam.

Gloria volt az első, aki visszanyerte a hangját.

– Ennek bohózatnak kell lennie.

Santiago olyan nyugalommal nézett rá, ami ijesztőbb volt, mint bármilyen sikoly.

– Asszonyom, egy éven át látta, hogy kinyitom Önnek az autó ajtaját, és soha nem kérdezte meg a vezetéknevem. Örülök, hogy most már ennyire érdeklődik.

Néhányan lefelé néztek, hogy elrejtsék a mosolyukat.

Diego megpróbálta összeszedni magát.

– Santiago, nem tudtam, ki maga. Ha valaha is udvariatlan voltam…

– Nem a jó modorról beszélünk – vágott közbe. – Egy ellenőrzésről beszélünk.

A csend alakot váltott.

Ez már nem meglepetés volt. Félelem.

Egy dia jelent meg a képernyőn, amelyen szerződésszámok, beszállítók és költségvetési eltérések voltak láthatók. Nem voltak megalázó fényképek vagy teátrális vádaskodások. Csak számok, dátumok és engedélyek.

Santiago jelentette az információt.

—A vezetőségváltás előtti felülvizsgálat során szabálytalanságokat találtunk a kereskedelmi területen. Az eljárási szabályok tiszteletben tartása érdekében ma este nem nevezek meg neveket. Holnaptól kezdődően az érintett személyeket ideiglenesen felfüggesztjük feladataikból, amíg a megfelelőségi és külső tanácsadók befejezik a vizsgálatot.

Diego úgy nézett rám, mintha én tettem volna oda az összes iratot.

– Te voltál az.

– Azért találtam meg a számlákat, mert azért küldtél a pincébe, hogy megalázz – feleltem. – Ennyi az egész.

Most először értette meg teljesen az iróniát.

Ő maga küldött oda, ahol a bizonyítékok voltak.

A majdnem négy hónapos terhes Fernanda megkereste édesapját, Raúl Villaseñort, a kereskedelmi alelnököt.

– Apa, mondd meg neki, hogy ez nevetséges.

Raúl állkapcsa megfeszült.

– Fogd be a szád, Fernanda!

– Azt ígérted, hogy Diego lesz a rendező!

A tanács elnöke közbelépett.

– Senki sem ígérhet olyan pozíciót, ami a céghez tartozik.

Raúl lesütötte a tekintetét. Kényelmetlen érzései felkeltették Santiago figyelmét.

– Valójában – tette hozzá Santiago – az ellenőrzés azt is megvizsgálja, hogy ki engedélyezte a nem támogatott költségeket, és ki engedélyezte, hogy egy magánesküvőt részben céges rendezvényként számoljanak el.

Raúl arca most elvesztette a színét.

Fernanda Diego felé fordult.

– Azt mondtad, már megjavították!

– Apád megadta nekem a beszállítói kódot.

„Ne rángass bele ebbe!” – kiáltotta Raúl.

És így, mindenki előtt, a látszólag oly erős szövetség elkezdett felbomlani.