Santiago megkérte őket, hogy vágják el a belső közvetítést, és véget vetett a gálának. Ami ezután jött, az éppen azért volt rosszabb, mert valóságos volt: e-mailek, ügyvédek, könyvvizsgálói interjúk és kérdések, amelyeket már nem tudtak kikerülni vezetéknevekkel vagy fenyegetésekkel.

Engem is interjúvoltak. Benyújtottam a másolataimat, és írásban kértem, hogy ne vegyek részt semmilyen, Diegóval kapcsolatos döntésben.

Nem akartam, hogy az igazságszolgáltatás szeszélyből fakadjon.

Azt akartam, hogy az igazság egyszer megálljon a saját lábán.

Három nappal később egy ellenőrzés megerősítette, hogy Diego két beszállítónak felfújt kifizetéseket engedélyezett, és egy korábbi egyetemi osztálytársa tulajdonában lévő cégen keresztül kapott visszterhes átutalásokat. A pénz egy részét egy óra, egy Los Cabos-i utazás és egy Fernanda-nak szánt gyűrű előlegének kifizetésére fordították.

A hitelesített összeg kétmillió-nyolcszázezer peso volt.

Megjelent egy Raúltól származó e-mail is.

„A szokásos költségvetésen kívül csináld. Később majd bepótoljuk a Santa Fe projekttel.”

Az alelnök megpróbálta azt mondani, hogy egy másik kiadásra utal, de a metaadatok és a számlák nem segítettek neki.

A bizottság mindkettőjüket felfüggesztette. Diego átadta a számítógépét és a hitelesítő adatait.

Amikor kiment az épületből, senki sem tapsolt. Senki sem gúnyolta ki.

Úgy tűnt, ez jobban fáj neki.

Úgy élt, hogy mindenki ránézzen. Most az emberek egyszerűen félreálltak.

De a hazugság, amivel mindez elkezdődött, még hátra volt.

Két héttel később Fernanda ügyvédjével együtt megjelent az ügyvédi irodában. El akarta hárítani Diego költségeit, és azt állítani, hogy a férfi becsapta őt a pénzügyi helyzetével kapcsolatban.

Diego, akit ugyanarra a megbeszélésre idéztek be, felrobbant.

„Mindent megtettem érted! Elhagytam Valeriát miattad. Azért keveredtem ebbe, mert apád azt mondta, hogy itt fogok felnőni.”

Fernanda olyan keményen nevetett, ami Gloriára emlékeztetett a műteremben.

– Azért hagytad el Valeriát, mert akartad. Ne engem hibáztass az ambícióidért.

– Terhes vagy a gyerekemmel!

Fernanda hallgatott.

Raúl lehunyta a szemét.

Diego ránézett.

-Hogy?

Vett egy mély lélegzetet.

– Amikor elkezdtük, már több hetes terhes voltam.

Diego arca kifejezéstelenné vált.

– Ez nem igaz.

„Nem tudtam, ki az apa. Megszállottan akartál bejutni a családomba, és szükségem volt rá, hogy apám hagyja abba a nyomásgyakorlást. Mindkettőnknek jobb volt így.”

– Azt mondtad, az enyém.

– Mondtam, hogy a tiéd lehet.

Diego olyan gyorsan felkelt, hogy a szék hátraesett.

– Tönkretettem az esküvőmet miattad!

Fernanda még csak pislogni sem mert.

– Nem. Azért tönkretetted, mert azt hitted, megvehetlek.

Egy nyilatkozat aláírására vártam. Nem éreztem diadalmaskodást, csak fáradtságot.

Diegót ugyanolyan könnyű volt manipulálni, mint bárkit, aki összekeveri a luxust az értékkel.

A vállalati vizsgálat később hivatalos feljelentéssé vált. Az ügyvédek elegendő alapot találtak a visszatérítés követelésére és az ügy feljelentésére a hatóságoknál a lehetséges csalárd gazdálkodás miatt.

Raúl lemondott, mielőtt a tanács megszavazta volna a leváltását.

Fernanda elhagyta a céget.

Diego eladta a hitelre vett autóját, és a megtakarításait adta át egy kezdeti javítási megállapodás részeként. A lakása nem az övé volt: bérbe volt adva, és a késedelmes fizetések miatt kénytelen volt elköltözni. Végül visszaköltözött Gloriához egy kis házba Mexikó államban.

Aztán eljött, hogy megkeressen.

Nem gyöngyökkel vagy feltűnő ruhákkal érkezett. Egy mappányi dokumentummal és fáradt arckifejezéssel.

Egy tárgyalóteremben fogadtam, nem a házamban.

– Valeria, kérlek. Beszélj Santiagóval. Ha a cég visszavonja a panaszt, Diego megmenthető.

– A panasz nem az én dolgom.

– De te a felesége vagy.

– Pontosan ezért nem avatkozom közbe.

Gloria összeszorította az ajkait.

– A fiam hibákat követett el, mert az a nő becsapta őt.

Néhány másodpercig néztem rá.

–Azon a napon, amikor Diego elhagyott, Fernanda nem volt a stúdióban, hogy kényszerítse. Egyedül érkezett. Letette a pénzt az asztalra. Azt mondta, hogy már nem vagyok az ő szintjén.

Gloria lesütötte a szemét.

– Összezavarodtam.

– És vizet öntöttél az arcomba.

– Én… én elragadtattam magam.

– Nem. Azt hitted, hogy egy másik család pénze felsőbbrendűvé tesz. Most, hogy az a pénz elfogyott, a kegyetlenséget zűrzavarrá akarod változtatni.

Sírni kezdett.

Nem élveztem a nézését.

Én sem öleltem meg.

„Nem fogom kérni, hogy Diegot jobban megbüntessék, mint amennyit megérdemel” – mondtam. „De azt sem fogom kérni, hogy kevesebbet büntessék. Felelősséget kell vállalnia azért, amit tett. Csak így tudok segíteni neki.”

Gloria anélkül távozott, hogy megsértett volna.

Akkor láttam őt utoljára.

Hónapokkal később Diego részleges egyezséget kötött, bár a jogi nyomozás folytatódott, és karrierje tönkrement.

És meg kellett hoznom egy döntést, ami nehezebb volt, mint végignézni, ahogy elesik.

Egyik este, Santiago lakásában, a Juárez negyedben, letettem a házassági anyakönyvi kivonatunkat az asztalra.

„Nem kell többé senkinek semmit sem bizonyítanom” – mondtam neki. „Ha válni akarsz, megértem.”

A dokumentumra meredt.

– Ezt akarod?

–Tudni akarom, hogy volt-e valaha is más köztünk, mint őrülten jól éreztük magunkat az esőben.

Santiago leült velem szemben.

– Azon a napon, amikor megkértél a kezem, azt hittem, valami hülyeséget csinálsz.

-Köszönöm.

– De arra is emlékeztem, amikor emberként bántál velem, amikor azt hitted, hogy semmit sem tudok adni neked. Emlékeztem, amikor megvédtél egy sofőrt az igazgató előtt, amikor megosztottad velem az ételedet, és amikor nem voltál hajlandó kinevetni azokat az alkalmazottakat, akiket mások láthatatlannak tartottak.