Négy éven át szégyenletes megállapodásokkal, apró engedményekkel és hallgatással tartotta fenn pozícióját. Látta, ahogy a Rivák marhákat lopnak, védelmi pénzt zsarolnak ki és kereskedőket támadnak meg. Mindig talált okot arra, hogy ne indítson háborút.

Mercedes nem szólt semmit.

Nem kellett megtennie.

Julian a fal mögött állt, anélkül, hogy felfedte volna magát.

„San Jerónimo zárva van előttetek!” – kiáltotta. „Bárki, aki belép, banditának fog bánni.”

A válasz lövöldözés volt.

Az ablakok betörtek.

Elena a pult mögött a földre vetette magát. Mercedes átnyújtott neki egy üres revolvert.

– Te viszed. Én lövök.

– Nem tudom, hogy képes vagyok-e rá.

– Félhetsz, és akkor is megteheted.

Öt bandita rohant a szálloda felé egy rönkkel, hogy betörjék az ajtót. Mercedes a puskáját a kerethez támasztotta, a fa közepére célzott, és lőtt. A becsapódás kettéhasította a rönköt, és két férfit a földre lökött. Julián és Don Eusebio oldalról tüzet nyitottak.

A támadók visszavonultak.

Majdnem 30 percig a szálloda tele volt füsttel, faforgácsokkal és vakolatporral.

Elena megtanulta, hogyan kell forró töltényhüvelyeket üríteni anélkül, hogy megégetné az ujjait. Megtanulta hallani Mercedes hangját a lárma fölött. És megtanult valamit, amit az apja soha nem engedett meg neki: nem haszontalan.

Egy szünet alatt a pultnak rogyott.

– Anyám megértette volna ezt.

Mercedes ránézett.

– Régen meghalt?

–Amikor 8 éves voltam. Ezután apám úgy döntött, hogy az én védelmem azt jelenti, hogy mindent ő dönt. A ruháimról. A barátaimról. Még a házasságomról is.

– Ez nem védelem.

– Azt mondja, én vagyok az örökös, és az a kötelességem, hogy megerősítsem a családot.

Mercedes újratöltötte a puskát.

–Egy olyan család, amelynek be kell zárnia valakit, hogy erős maradjon, már eleve szétesett.

Elena lesütötte a szemét. Ez a mondat jobban fájt neki, mint a lövések.

Julian kiáltása félbeszakította őket.

– Kivesznek egy autót.

Az utca végén a banditák egy teherkocsit rakodtak száraz ágakkal, zsákokkal és törött ládákkal. Egy férfi két hordó olajat öntött rá.

Don Eusebio elsápadt.

– Fel fogják izgatni.

Mercedes a kerekeket nézte.

–Azt akarják, hogy az ajtóhoz lökjék, és minket távozásra kényszerítsenek.

„Ha eléri a folyosót, minden leég” – mondta a szálloda tulajdonosa.

Bazil meggyújtott egy fáklyát.

A szekér lángoló tömeggé változott.

Hat férfi lökdösni kezdte.

A hőség megelőzte a lángokat.

Mercedes lefeküdt a felborult kanapé mögé, és a puskát a jobb első kerékhez igazította.

– Túl messze van – mondta Julian.

– Nem ehhez a puskához.

Lövés.

A lövedék a fémagynak csapódott. A faküllők elpattantak, és a tengely engedett. A kocsi előreesett, és lángoló akadályt képezve az utca közepére zúdult.

A férfiak, akik lökdösték, le voltak fedve.

– Most! – kiáltotta Mercedes.

A védők lőttek.

A támadók visszavonultak, magukkal vonszolva sebesültjeiket.

Néhány másodpercig úgy tűnt, mintha levegőhöz jutottak volna.

Aztán hangos csattanás hallatszott a szálloda hátuljából.

Senki sem vette észre, kivéve Elenát.

Elfordította a fejét.

A szállodatulajdonos támolyogva jelent meg a folyosón, véres halántékkal.

Mögötte Mauro Rivas, Basilio unokatestvére lépett elő, felemelt revolverrel.

„Tegyétek le a fegyvereiteket!” – parancsolta.

A fegyver csöve egyenesen Elena hátára irányult.

Mercedes mozdulatlan maradt.

– Ha valaki elköltözik, az örökösnő meghal.

Elena úgy érezte, mintha a világ bezárkózott volna köré.

Az apja mindig azt mondta, hogy törékeny, hogy a való világ túl veszélyes, és ezért kell engedelmeskednie.

Mauro magabiztosan nézett Mercedesre.

Nem látta, hogy Elena ölében volt a töltött revolver.

A fiatalasszony emlékezett az özvegy szavaira: te vagy a felelős a saját életedért.

Mindkét kezével felemelte a fegyvert.

Lövés.

Mauro a falnak zuhant, vállában megsebesült, és a revolver kicsúszott a kezéből.

Elena lebénult.

–Én… lelőttem.

Mercedes átment a folyosón, elvette a bandita fegyverét, és letérdelt elé.

– Megmentettél minket.

Kint Basilio kiáltott a sötétből.

– Tartsd meg Valdés lányát! A templom asszonyaira és gyermekeire megyek!

Don Eusebio elsápadt.

– Ott van a feleségem.

Vágtázó lovak hangja hallatszott, ahogy távolodnak a templom felé.

Julian a csillagára nézett.

Aztán fogta a puskát.

– Hogy megállítsuk őket, ki kell mennünk.

Mercedes felvette a puskát.

-Igen.

– Már eleget tettél.

Az özvegy kinyitotta a szálloda ajtaját.

– Majd én eldöntöm.

3. RÉSZ
A felborult szekér tüze úgy világította meg az utcát, mint egy téves hajnal.

Julián ment elöl. Mercedes mellette sétált. Nem futottak, és nem kerestek menedéket. Átsétáltak San Jerónimo központjában, miközben a lángok árnyékot vetettek a vályogház homlokzataira.

A távolban Basilio és emberei már a templom előtt voltak. Egyikük feszítővassal próbálta felfeszíteni a pinceajtót. Kiáltások hallatszottak mögöttük.

Basilio fáklyát emelt.

– Rivas! – kiáltotta Julian.

A banditák visszafordultak.

– Nézd, ki találta végre magára a bátorságot! – gúnyolódott Basilio.

Julian továbbment előre.

– Ez a város le van zárva előtted.

– Évek óta beengedsz minket.

– És ennek ma vége.

Basilio kirúgott.

A golyó Julian oldalát súrolta. A seriff megbotlott, de nem esett el. Megtámaszkodott, felemelte a puskáját, és lőtt.

Basilio lova felágaskodott. A bandita halálosan megsebesülten a földre zuhant.

Egy másik férfi felemelte a revolverét.