Addig dolgozott, amíg el nem állt az eső.

Hajnalban csattanást hallott a széke mögött.

A toll megállt. Egy csepp tinta hullott a lapra.

– Mit csinálsz itt?

Klára olyan gyorsan felkelt, hogy az asztalra csapódott.

–Bejött a víz. Megpróbáltam megmenteni a papírokat.

Alejandro a szépen elrendezett számlákra nézett.

-És így?

A jegyzetfüzetre mutatott.

Késztetést érzett, hogy bocsánatot kérjen, lehajtsa a fejét, és azt mondja, hogy semmit sem tud.

Ehelyett kinyitott egy oldalt.

– A bank 42 000 pesót követel. Vannak olyan befizetések, amelyeket nem vontak le, és olyan díjak, amelyek nem felelnek meg a szerződésnek. Ellenőriznem kell az eredeti számlákat, de ez az összeg nem lehet helyes.

Alejandro odahúzott egy széket.

-Mutasd meg.

Clara majdnem egy órán át beszélt. Először remegett a hangja. Aztán csak a számokra gondolt.

Közbeszólás nélkül hallgatott.

Amikor befejezte, Alejandro egy nyugtát bámult.

– Aláírtam, amit küldtek.

A hangja tele volt szégyennel.

– Fáradt voltam. Azt hittem, megérdemeltem, hogy elveszítsem a földet.

Klára becsukta a jegyzetfüzetet.

– A fájdalmuk nem teszi ezeket a hibákat jogos adósságokká.

Alexander felemelte a tekintetét.

— Hol tanultad ezt?

Elmesélte a történetének egy részét. A legkegyetlenebb sértéseket sem említette. Elég volt neki annyi, hogy elmagyarázta, mennyit dolgozott, anélkül, hogy bárki felismerte volna a nevét.

Alejandro a seprűktől megsérült kezére nézett.

– Fel szeretnélek venni, hogy átnézd a számlákat. Fizetéssel együtt. És elnézést kérek a szobáért: már a legelején egy lakhatót kellett volna felajánlanom.

Klára nem válaszolt azonnal.

Soha nem kértek tőle bocsánatot korábban.

Másnap Doña Rosario nyitva találta az iroda ajtaját.

Alejandro levette a poharat, és odatett egy második széket.

Kávé volt az asztalon.

Clara belépett, jegyzetfüzetét a mellkasához szorítva.

„Minden egyes alakot ellenőriznünk kell” – figyelmeztetett.

– Akkor kezdjük az elsővel.

A következő hetekben fiókokban keresgéltek nyugták után, összehasonlították a leveleket, és szerződések másolatait kérték.

Alejandro céllal tért vissza a kávéültetvényekre. Beszélt korábbi munkásokkal, és elkezdte javítani a kerítéseket.

Clara felfedezte, hogy egyes vevők sokkal alacsonyabb árakat fizetnek, mint a többi kereskedő. Leveleket írt, árajánlatokat kért, és kiszámolta, mennyibe kerülne a termés közvetlen szállítása.

Xalapában is kerestek ügyvédet.

Esteban Salas úr megvizsgálta a megállapításait.

– Ez megérdemel egy hivatalos felülvizsgálatot. De időbe telik.

Klára bólintott.

Tudtam, hogy az igazsághoz több kell, mint egy pontos összeg: dokumentumokra van szükség, amelyek alátámasztják.

A munkahelyi esték elkezdtek beszélgetésekkel telni.

Alejandro Isabelről beszélt, a nevetéséről, és a bűntudatról, amit akkor érzett, amikor rájött, hogy már néhány órája nem emlékszik rá.

Klára hallgatott.

„Megőrizheted az emlékezetedben, és tovább élhetsz” – mondta egy este.

A lámpára nézett.

– Nem tudom, hogyan kell csinálni.

– Talán lassan kellene tanulnom.

Aztán Clara olyan dolgokról kezdett beszélni, amik nem számok voltak. Bevallotta, hogy szereti az úti történeteket, és hogy még soha nem látta a tengert.

Alejandro leírta neki Veracruz kikötőjét.

Lehunyta a szemét, hogy elképzelje.

Egyik éjjel elaludt a papírokon. A férfi gyengéden felébresztette, és felajánlotta neki a kabátját, hogy átkeljen a folyosón.

Másnap reggel Clara összehajtva visszaadta.

-Köszönöm.

Alejandro elmosolyodott.

Doña Rosario a konyhából figyelte őket, és nem szólt semmit.

A bankellenőrzés miatt kénytelenek voltak Xalapába utazni.

Az igazgató, Don Vicente Aguirre, udvariasan üdvözölte Alejandrót. Clarának csupán egy székre mutatott az ajtó mellett.

– A társad kint várhat.

Alejandro nem ült le.

– Ő kezeli a számláimat. A megbeszélést is vele tartjuk.

A menedzser fintorgott.

Klára letette a jegyzetfüzetet az asztalra.

Rendezte a dokumentumokat, és elkezdte magyarázni az eltéréseket. Felmutatta a hiányzó befizetéseket, a helytelen dátumokat és egy duplikált terhelést.

Don Vicente megpróbálta félbeszakítani.

– Ezek bonyolult ügyek, kisasszony.

– Ezért hoztam el a számlákat.

Az ügyvéd benyújtotta a felülvizsgálati kérelmet a bank vezetőségéhez, és kérte az árverési eljárás felfüggesztését, amíg az iratokat megvizsgálják.

A vezetőnek fogadnia kellett.

A megoldás néhány héttel később érkezett. A bank elismerte a helytelen terheléseket, és jelentősen csökkentette a követelt összeget. A fennmaradó adósságot az adóhatóságok által megengedhető fizetési tervekkel átütemezték.

Nem voltak mentesek a nehézségektől.

De most már anélkül dolgozhattak, hogy úgy érezték volna, minden napfelkelte az utolsó.

Klára háromszor elolvasta a levelet.

Alejandro váratlanul nevetésben tört ki.

Rosario riadtnak tűnt.

-Mi történt?

– Még mindig van egy farmunk – felelte.

A szakács leült és sírni kezdett.

Miután az első termést tisztességes áron eladták, Alejandro kifizette a béreket és szerszámokat vásárolt.

Átadott Clarának egy kis faládát.

Belül egy arany hegyű toll volt.

– A munkádért.

Óvatosan fogta.

– Még soha nem volt semmi ehhez hasonlóm.

– Akkor itt volt az ideje.

Klára meg akarta köszönni, de a könnyei megakadályozták.

Alejandro egy zsebkendőt nyújtott neki. Megvárta, amíg a lány el tud mosolyodni.

Idővel az udvar ismét megtelt hangokkal, és a fa visszanyerte sárga virágait.

A hír eljutott Anselmóhoz.

A raktár eladása kudarcba fulladt, és Clara nélkül a hibák száma csak szaporodott. Amikor hallott egy fiatal adminisztrátorról, aki mindig zöld jegyzetfüzetet hordott magánál, tudta, hol találja.

Teresa azonnal megértette, mit követelhetnek.

Egy délután érkeztek meg egy bérelt autóval.