– Valeriának joga van tudni erről a javaslatról.

Valeria nem tudja, mire van szüksége.

– 29 éves.

– Súlyos sérülése is van, és az apja sem élne túl egy újabb balesetet.

Gonzalo elvette a dobozt, és becsukta.

– Azért kaptad a megbízást, hogy engedelmeskedj, nem azért, hogy átalakítsd ezt a házat.

– Talán ezt a házat át kellene alakítani.

A kedvesség eltűnt az arcáról.

– Vigyázz! Egy sebezhető nővel próbálod helyettesíteni a fiadat. Amikor Valeria megtanulja, hogy szüksége van rád, újra fontosnak fogod érezni magad.

A szavak valódi sebet érintettek. Teresa egész éjjel azon tűnődött, vajon Gonzalo igazat mondott-e.

Hajnalban felhívta Emilianót, és mindent elmesélt neki.

– Anya, nem teszed őt magadtól függővé – felelte. – Arra tanítod, hogy magára támaszkodjon. Ezt kellett volna tenned velem is már a legelejétől fogva.

Teresa egy elhatározással tért vissza dolgozni.

Nem tennék semmit Valeria háta mögött.

Megmutatta neki a levelek fényképét, és mesélt az eltett székről.

– Apám azt mondta, hogy a központ soha nem válaszolt – mormolta Valeria.

– Talán ő is hiszi.

– A nagybátyám már három éve mindent eldönt.

-Akkor most te döntöd el, hogy mit akarsz csinálni.

A következő napokban a kertben gyakoroltak. Valeria megtanult rámpákon manőverezni, ajtókat nyitni és kisebb emelkedőket leküzdeni. Elkezdte maga kiválasztani a ruháit, az időbeosztását és az ételt, amit megkívánt.

Minden döntés jelentéktelennek tűnt. Együtt mégis visszahozták az életbe.

Teresa és Valeria egy 4 háztömbnyire lévő kávézóhoz vezető útvonalat tanulmányoztak. Lerajzolták a járdákat, kereszteződéseket és az akadályokat.

– Érezni akarom a szelet – vallotta be Valeria. – A baleset előtt mindig nyitott ablakokkal vezettem.

-Akkor menjünk ki holnap.

– Az apám soha nem fogja megengedni.

– Nem kérdeztem meg tőle, hogy mit akar az apja.

Másnap átlépték a kaput.

Az első néhány méteren Teresa lassan sétált. Aztán Valeria nevetni kezdett.

– Gyorsabban!

Teresa futott, és tolta a széket. Nem volt ez sem bölcs, sem elegáns megoldás, de három évnyi hallgatás után Valeria nevetése megérte a kockázatot.

Ekkor találta meg őket Octavio.

Visszatérve a kúriába, Gonzalo kihasználta sógora félelmét.

– Ma engedély nélkül utaztam. Holnap talán meggyőzöm, hogy ki tudja, hová menjen.

– Valeria megsérülhetett volna – felelte Octavio.

– Ez a nő nem érti állapota súlyosságát.

Valéria megpróbált közbelépni.

– Apa, én kértem meg rá.

– Nem is tudod, mennyi veszély leselkedik rád odakint.

– Igen, tudom. Három éve figyelem őket az ablakon keresztül.

Octavio kerülte a tekintetét.

Másnap reggel elbúcsúzott Teréziától.

„Nem azt mondom, hogy rossz ember vagyok” – magyarázta. „De vissza kell állítanom a békét ebben a házban.”

– A nyugalom nem mindig jelenti azt, hogy minden rendben van.

– A döntésem megszületett.

– Akkor engedje meg, hogy elbúcsúzzak Valeriától.

Gonzalo, aki az asztalnál állt, megrázta a fejét.

– Fájdalmasabb lenne.

Teresa ugyanazzal a bőrönddel távozott, amivel érkezett.

Valéria soha többé nem volt ugyanolyan.

Titokban gyakorolt. Maga öltözött fel, segítség nélkül mozgott, és csak akkor járkált a folyosón, amikor Gonzalo nem volt a közelben. Teresa nem tette őt függővé; megmutatta neki, hogy engedélykérés nélkül is képes előrelépni.

Három héttel később Valeria belépett a szobába, ahol az apja egyedül volt.

– Gonzalo bácsi nélkül kell beszélnem veled.

Octavio becsukta az ajtót.

—Mi történik?

– A baleset elvette a lábaim mozgását. A félelmed 3 évet vett el tőlem.

Úgy lépett hátra, mintha megütötték volna.

-Mindent megtettem, hogy megvédjelek.

– Tudom. Ezért volt olyan nehéz nézni. Nem én választottam az orvosokat, a ruhákat, a látogatásokat vagy a beosztásokat. Gonzalo döntött helyettem, és te elfogadtad, mert mindig adott neked okot a nagyobb félelemre.

– A nagybátyád elvesztette a húgát aznap éjjel.

– És a fájdalmát arra használta, hogy irányítson minket.

Valeria megmutatta neki a levelek fényképeit.

Octavio felismerte a borítékokat.

– Gonzalo azt mondta nekem, hogy a központ visszavonta a programot.

– Hazudott. A széket is elrejtette, amit nekem vettél.

Az apa lassan leült.

– Miért tennék ilyesmit?

– Mert amíg én védtelen maradok, te pedig félsz, addig ő nélkülözhetetlen lesz.

Octavio hallgatott.

– Egyedül megyek a menzára ezen a vasárnapon – folytatta Valeria. – Nem kérek engedélyt. Azért szólok, mert szeretlek.

– Nem állsz készen.

–Pontosan ezt mondja Gonzalo minden alkalommal, amikor élni próbálok.

Azon az estén Octavio bement a sógora irodájába a kastélyban. Most először nézte át a dokumentumokat anélkül, hogy előzetesen figyelmeztette volna.

Egy fiókban jelentéseket talált a rehabilitációs központtól, meghívókat Valeria barátaitól és kéréseket, hogy folytathassa tanulmányait.

Gonzalo mindannyiukat elutasította.

Alább egy újabb dokumentum látható: egy kérés Octavióhoz, hogy nevezze ki sógorát Valeria személyes és pénzügyi döntéseinek állandó jogi vagyonkezelőjévé.

Abban a pillanatban Gonzalo megjelent mögötte.

– Ezt még nem kellett volna megtalálnod – mondta.

3. RÉSZ

Octavio felvette a dokumentumot.

– Azt tervezted, hogy megkérsz, adjam át neked a lányom feletti jogi felügyeletet?

– Csak akkor, ha rosszabbodik az állapota.

– Ezért rejtetted el a leveleket?

– Elrejtettem őket, mert a program elvárásokkal töltötte el. Ha kudarcot vall, akkor neked kellett volna összepakolnod a darabjait.