Octavio lehajtotta a fejét, hogy elrejtse a könnyeit.
Amikor az előadás véget ért, Valeria egyedül kisétált az utcára. Teresa mellette sétált anélkül, hogy megérintette volna a székét. Octavio a bejárattól figyelte őket, de nem futott utánuk.
A régi kúria kapuja azóta is nyitva állt.
Nem azért, mert minden veszély elmúlt.
Nyitva maradt, mert Octavio megértette, hogy a lánya szeretete nem arról szól, hogy falakat épít köré. Arról szól, hogy biztosítsa számára, hogy eldönthesse, mikor megy el, mikor jön vissza, és mikor kéri meg a kezét.
Teresa nem azzal változtatta meg Valeria életét, hogy eltolta a székét.
Megváltoztatta azt a napot, amikor a férfi abbahagyta a lökdösődést, és megkérdezte tőle, hová akar menni.
És Valeria, aki 3 évig egy ablakból figyelte a világot, végül ajtókat épített, hogy sokan mások is áthaladhassanak rajtuk engedélykérés nélkül.
