Egy milliárdos teherbe ejtette a házvezetőnőjét, majd kirúgta, de később mélyen megbánta…
Olyan hevesen esett az eső Mexikóvárosra, hogy a hatalmas rezidencia fényei mintha egy vízfüggöny mögött lebegtek volna.
Mariana Reyes egy kis bőrönddel az egyik kezében, a másikkal a hasán sikítva lépett ki a vaskapun. Huszonöt éves volt, majdnem négy hónapos terhes, és éppen akkor vesztette el az állását, ami eltartotta az egész családját.
Mögötte, a bejárat alatt Alejandro del Valle, az ország egyik legbefolyásosabb üzletembere állt. Kezében egy pénzzel teli borítékot tartott.
– Mariana, fogd! Szükséged lesz rá.
Megfordult. Könnyei összekeveredtek az esővel, de a hangja nem remegett.
– Nem fogadom el, hogy ő fizessen a hallgatásomért.
– Nem próbállak megvásárolni.
– Akkor nézz a szemembe, és mondd, hogy hiszed, hogy ez a gyerek a tiéd.
Alejandro kinyitotta a száját, de nem tudott válaszolni.
Mellette Beatriz del Valle, a nagynénje, aki gyermekkora óta nevelte, nyugtalanító derűvel figyelte.
– Az őröknek utasítást adtak, hogy kísérjenek ki az utcára – mondta. – Ne nehezítsd meg ezt még jobban.
Mariana az asztalon hagyta a borítékot.
– A fiam talán vagyon nélkül nő fel, Mr. Del Valle, de nem úgy nő fel, hogy az anyja eladja a méltóságát.
Felvette a bőröndjét, és belépett a kapun. Ahogy az becsukódott mögötte, Alejandro úgy érezte, hibát követ el. Azonban hagyta, hogy a félelme hangosabban beszéljen, mint a lelkiismerete.
Nem tudtam, hogy 6 évbe telik, mire kiderül az igazság.
Mindez hónapokkal korábban kezdődött, amikor Mariana háztartásbeliként dolgozott a Lomas de Chapultepecben található Del Valle-rezidencián.
Minden reggel pirkadat előtt elindult a kis házból Iztapalapában, amelyet édesanyjával, Elenával és 17 éves öccsével, Mateóval osztott meg. Elena vesebetegségben szenvedett, és Mateo arról álmodozott, hogy mérnöki pályára lép, bár gyakran gondolt arra, hogy otthagyja a középiskolát, hogy dolgozhasson.
Marianna nem engedte volna.
„Tanulni fogsz” – ismételgette. „Valakinek ebben a családban meg kell tanulnia olyan házakat építeni, amelyek nem szivárognak be.”
– És mit fogsz csinálni?
– Addig dolgozom, amíg meg nem tudod csinálni.
A kastély, ahol dolgozott, hatalmas kertekkel, műalkotásokkal, márványpadlóval és több szobával rendelkezett, mint amennyire egy családnak valaha is szüksége lehet. Mariana azonban mindig szomorú helynek találta.
Alejandro Del Valle 39 éves volt, és az apjától örökölt kis építőipari vállalatot lakásépítési, energia- és közlekedési birodalommá alakította. A magazinok briliánsnak, fegyelmezettnek és könyörtelennek írták le.
A munkatársak udvarias, de távolságtartó emberként ismerték.
Fiatalon elvesztette a szüleit. Azóta Beatriz nagynénje gondoskodott róla és a családi ügyekről. Alejandro teljesen megbízott benne.
Először reggeli közben vette észre Marianát. Egy videohívásra koncentrált, és hozzá sem nyúlt az ételhez. Mariana egy csésze kávét, egy kis gyümölcsöt és pirítóst tett a számítógépe mellé.
– Nem én kértem ezt – mondta Alejandro.
– Tudom, uram.
– Akkor miért hoztad?
– Mert két napja kihagyja a reggelit, és egyetlen ügy sem lehet olyan fontos, hogy elájuljon tőle.
Alejandro meglepetten nézett rá.
Senki sem beszélt vele így. Marianát nem tűnt lenyűgözve a pénzétől, és nem is riasztotta meg a hatalma. Csak egy fáradt férfit látott, akinek ennie kellett.
Napokkal később egy vihar szivárgást okozott a rezidencia galériájában. Amikor Alejandro visszatért, Marianát éppen több családi fénykép eltávolítása közben találta.
– A falon lévő festmények egy vagyont érnek – mondta neki. – Miért mentetted el előbb a fotókat?
Mariana gondosan megszárított egy képet, amelyen Alejandro a szüleivel szerepelt.
– A festményeket újra meg lehet venni. Az emlékeket nem.
Ez a kifejezés lerombolta a fal egy kis részét, amelyet Sándor maga köré épített.
Idővel elkezdte nevén szólítani. Érdeklődni kezdett Elena egészségi állapota és Mateo tanulmányai felől. Mariana azonban soha nem kért szívességet.
Egyik este, a kimerítő tárgyalások után Alejandro a könyvtárban maradt dolgozni. Éjfél körül Mariana megjelent a zöldséglevessel és a meleg tortillával.
– Nem vagyok éhes – mormolta.
– Néha a test éhes, mielőtt a büszkeség észrevenné.
Alejandro megkóstolta a levest, és eszébe jutottak gyermekkori vacsorái. Évek óta először beszélt a szüleiről, az emberek elvesztésétől való félelméről, és a sikerei mögé bújó magányról.
Mariana nem ítélkezett felette.
–Anyukám azt mondja, hogy ha valakit azért szeretsz, hogy elkerüld a szenvedést, az olyan, mintha hagynád, hogy a fájdalom győzedelmeskedjen, mielőtt az elkezdődne.
A folyosóról Beatriz meghallotta a beszélgetést. Ez a közelség veszélyesnek tűnt. Évekig ő irányította a családi döntéseket, és egy olyan vagyonkezelői alapot vezetett, amelyből titokban hasznot húzott. Ha Alejandro házasságon kívül szüli meg a gyereket, akit neki tervezett, a befolyása véget érhet.
Röviddel ezután Elena krízist élt át. Az orvosok egy olyan kezelést javasoltak, amelyet Mariana nem engedhetett meg magának. Amikor Alejandro sírva találta a mosókonyhában, személyesen hívott egy szakembert, és fedezte a kezdeti költségeket.
– Visszaadom – ígérte Mariana.
–Ez nem kölcsön. Az édesanyádnak gondoskodásra van szüksége, nem adósságra.
A hála megerősítette közöttük a köteléket. Ennek ellenére távolságot tartottak egymástól egészen addig az éjszakáig, amíg Ernesto Fuentes, Alejandro mentora és legjobb barátja el nem hunyt.
Kétségbeesetten bezárkózott a könyvtárba. Mariana a kandalló előtt találta meg, fényképekkel körülvéve.
