– Fáradt vagyok – vallotta be Alejandro.
– Akkor pihenj.
– Elfelejtettem, hogyan kell csinálni.
Azon az éjszakán órákon át beszélgettek. A szomorúság, a magány és az érzések, amelyeket megpróbáltak tagadni, közelebb hozták őket egymáshoz. Csak egyetlen éjszaka volt, a sebezhetőségből fakadóan, de megváltoztatta az életüket.
Hetekkel később Mariana megtudta, hogy terhes.
Amikor ezt megmondták neki, Alejandro elsápadt.
– Biztos vagy benne, hogy az enyém?
Fájdalmasan nézett rá.
– Még soha nem voltam más férfival.
Alejandro hinni akart neki, de Beatriz elkezdte mérgezni a gondolatait.
„Gondolj a címlapokra” – figyelmeztette. „»Milliomos kihasználja az alkalmazottját«. A partnereid elhagynak. Különben is, honnan lehetsz biztos benne, hogy a baba a tiéd?”
– Marianna nem ilyen.
– Reméled, hogy nem így lesz. Az más.
Minden nap új kétségeket vetett el benne, míg végül Alejandro már nem tudta megkülönböztetni saját félelmeit nagynénje hazugságaitól.
Mariana írt egy levelet, amelyben elmagyarázta a terhesség dátumát, és mellékelte az orvosi feljegyzéseket. Beatriz elfogta a borítékot és elégette. Emellett elrejtette az Elena kezelésével kapcsolatos kórházi dokumentumokat, hogy úgy tűnjön, mintha Mariana eltúlozta volna anyja betegségét, hogy pénzhez jusson.
Végül meggyőzte Alejandrót, hogy kirúgja.
Miután átkelt a kapun az esőben, Mariana majdnem egy órát gyalogolt. Végül egy közösségi klinika előtt ült, és nem tudta, hol tölti az éjszakát.
Egy Teresa Salgado nevű idős hölgy kereste meg, aki nyugdíjas ápolónőként önkénteskedett egy plébánián.
– Hová mész, lányom?
-Nem tudom.
– Akkor ma már nem kell tudnod. Csak egy biztos kiindulópontra van szükséged.
Teresa talált egy szerény szobát Marianának, és összehozta egy kis fogadó tulajdonosával. Elena és Mateo beköltöztek hozzá. A szoba szűk volt, és a mennyezet beázott, de senki sem alázta meg újra.
Mariana éjszaka irodákat takarított, nappal pedig az étteremben dolgozott. Amikor elérkezett a szülés ideje, az üzlet tulajdonosa, Don Julián, kórházba vitte.
11 óra múlva megszületett egy egészséges kisfiú.
„Mi lesz a neve?” – kérdezte a nővér.
Mariana a férfi apró arcát nézte.
– Emiliano. Mert egy napon szorgalmas ember lesz, de jó is.
A következő hat évben Emiliano kíváncsi, nagylelkű fiúvá cseperedett, aki szenvedélyesen szerette a számokat. Mariana soha nem beszélt rosszat az apjáról.
Amikor először megkérdezte, hol van, a nő így válaszolt:
– Nagyon fájdalmas hibát követett el.
– Rossz ember ő?
Marianna hallgatott.
– Szerintem ő egy olyan ember, aki hagyta, hogy a félelem döntsön helyette.
Alejandro eközben gyarapította vagyonát, de a kastély egyre üresebb lett. Felbontotta eljegyzését egy Beatriz által kiválasztott nővel, és teljesen belevetette magát a munkájába. Néha bement abba a szobába, ahol Mariana aludt, és felidézte utolsó szavait.
„A fiamnak olyan anyára van szüksége, aki meg tud állni a saját lábán.”
Az újraegyesülésre egy iztapalapai közösségi házban került sor. Alejandro alapítványa felolvasóestet szervezett, amelyen kamerák nélkül vett részt.
Egy sötét szemű fiú kérte meg, hogy olvasson fel egy mesét. Emiliano volt a neve.
Alejandro leült a gyerekekkel, és elmesélte a történetet egy oroszlánról, aki megbocsátott egy nyúlnak.
„Miért bocsátottál meg neki?” – kérdezte Emiliano.
– Mert megértette, hogy a harag cipelése gyengébbé teszi.
A fiú bólintott.
– A nagymamám azt mondja, hogy a haragos szívek sokat nyomnak a latba.
Később Alejandro látta, hogy egy másik gyerekkel ebédel. A hallgatása, a mosolya és a fejhajtás gesztusa fájdalmasan ismerősnek tűnt.
Aztán Mariana belépett az udvarra.
„Anya!” – kiáltotta Emiliano, és felé futott.
Alejandro úgy érezte, megállt a világ. Először a fiúra nézett, majd Marianára. Nem kellett bizonyíték ahhoz, hogy megértse, amit hat éven át tagadott.
– Köszönöm, hogy elolvastad őket – mondta hidegen.
– Marianna…
– Itt nem.
Azon az éjszakán Alejandro nem tudott aludni. Másnap Ramirót, a rezidencia korábbi komornyikot kereste.
„Mindannyian tudtuk, hogy Mariana igazat mond” – árulta el az idős férfi. „Néhányan megpróbáltunk beszélni vele, de a nagynénje kezelte a leveleket, a látogatókat és az akták feletti ellenőrzést. Az emberek féltek tőle.”
Alejandro felbérelte Lucía Torrest, egy korábbi ügyészi nyomozót, hogy nézze át a kúria magánaktáit.
Törölt feljegyzéseket, Beatriz által aláírt futárszolgálati elismervényeket és a biztonsági kamerák felvételeinek biztonsági másolatát találták. A videón látható, ahogy a nagynénje több borítékkal belép az archívumba, felbontja Mariana levelét, és felviszi a szobájába.
Égett darabokat találtak egy kandallóban. Mariana egyik írása még mindig olvasható volt:
„Soha nem akartam semmit, csak azt, hogy megtudd az igazságot.”
A családi vagyonkezelői alapból történő illegális átutalások is felszínre kerültek. Beatriz attól tartott, hogy egy örökös csökkentené a pénz feletti ellenőrzését.
Alejandro reggeli közben szembeszállt vele.
– Elpusztítottad a leveleket. Elrejtetted a tanulmányokat, és rábeszéltél, hogy hagyjam el a fiamat.
Beatriz a bizonyítékokra nézett, és abbahagyta a színlelést.
– Védd meg ezt a családot.
– Nem. Megvédted a hatalmadat.
–Én neveltelek fel. Feláldoztam érted az életemet.
– És úgy szerettelek, mint egy anyát. Ezért változtattad fegyverré a bizalmamat.
Beatrizt eltávolították az összes cégtől, és kénytelen volt visszafizetni a pénzt. Alejandro börtönbe küldhette volna, de hagyta, hogy a jogi folyamat a maga útján haladjon, anélkül, hogy befolyását felhasználta volna a lány elpusztítására vagy megmentésére.
