Egyik este mondott neki valamit, amiről akkor azt hitte, hogy a láz terméke.
„Ha valaha is csillagra bukkansz a sötétségben, ne bízz senkiben, aki meg akarja venni a földedet.”
Leonor érezte, hogy kiszárad a szája.
-Igen.
Máté közeledett.
– Mit mondott?
Octavióra nézett.
– Hogy ha találnék egy csillagot, nem adnám el.
Abban a pillanatban egy elszáguldó teherautó dübörgése hallatszott az utcáról.
Octavio már nem volt az asztalnál.
És Leonor megértette, hogy aki elrendelte a ranchának megfigyelését, az most jött rá, hogy pontosan mennyi mindent fedezett fel.
2. RÉSZ
Hajnal előtt Mateo megérkezett Leonor farmjára két felnyergelt lóval, egy hátizsákkal, vízzel és a levelek digitális másolatával.
– Nem kell eljönnöd – mondta neki.
„Az apám azok miatt a dokumentumok miatt tűnt el. A férje meghalt, miközben védte őket. Egyiküknek sem szabadna úgy tennie, mintha ezt egy irodából meg lehetne oldani.”
Leonor válasz nélkül felpattant a nyeregbe.
A térkép egy régi marhaösvényt jelzett San Jerónimótól nyugatra. Majdnem 5 óra múlva elérték a száraz dombvidéket, amelyet az idősebb lakosok El Colorado néven ismertek.
A feltételezett ágyú elhagyatottnak tűnt.
Amíg Leonor elő nem húzta a fekete követ.
Egy sziklás falon egy másik csillag volt, amelyet az idő szinte teljesen eltörölt.
Néhány száraz mesquite fa mögött egy gerendákkal alátámasztott keskeny bejáratra bukkantak.
– Julian szokott idejárni – mormolta Leonor –. Azt mondta, kerítéseket ellenőriz.
Máté lámpást gyújtott.
Átsétáltak egy alagúton, ami egykor egy kis ezüstbányához tartozott. Körülbelül 40 méter mélyen ponyvával védett faládákat találtak.
Voltak ott nyugták, eredeti tervek, okiratok másolatai, fényképek és családnevekkel ellátott jegyzetfüzetek.
Mateo kinyitott egyet.
A vezetékneve az első oldalon szerepelt.
Aztán köhögést hallottak.
Leonor felemelte a lámpát.
Hátul egy priccs volt.
Felette egy sovány öregember próbált feltápászkodni.
Mateo leejtette a hátizsákját.
-Apu?
A férfi lassan felemelte az arcát.
Fehér szakálla, egy sebhely volt a szemöldöke felett, és ugyanolyan sötét szemei, mint Mateónak.
– Tudtam, hogy egyszer majd eljössz.
Máté mozdulatlan maradt.
– Azt hittem, meghaltál.
Rogelio Barragán lesütötte a tekintetét.
– Biztonságosabb volt.
– Kinek biztonságosabb?
-Neked.
Máté egy lépést tett felé.
– Anyám abban a hitben halt meg, hogy elhagytad.
Fájdalom suhant át az öregember arcán.
– Az édesanyád tudott róla egy részét. Nem az egészet. Ha tudta volna, hol vagyok, téged használtak volna fel, hogy megtaláljanak.
Leonor közeledett.
-Ki az?
Rogelio a fekete kőre nézett, amit a nő cipelt.
– Azok, akik vagyonra tettek szert a völgy vizének eladásával.
Elmagyarázta, hogy évtizedekkel korábban több család is legálisan hozzáfért forrásokhoz és szűrőjáratokhoz. Az évek során egyes ingatlanokat megvásároltak, másokat lefoglaltak, és megint másokat módosított leírásokkal jegyeztek be.
Octavio Arriaga nagyapjának sikerült elegendő dokumentumot összegyűjtenie ahhoz, hogy úgy tűnjön, a fő vízforrás az ő földjén található.
Aztán elkezdődtek a kifizetések.
Rogelio ellentmondásokat fedezett fel.
Julián, aki akkoriban egy önkormányzati földhivatal fiatal alkalmazottja volt, segített neki lemásolni az iratokat, mielőtt azokat lecserélték volna.
Vajon Julian mindent tudott?
– Eleget tudtam ahhoz, hogy félelemben haljak meg.
Leonor gombócot érzett a torkában.
– Volt ehhez bármi köze a halálának?
Rogelio lassan megrázta a fejét.
„Nem tudom bizonyítani. Megbetegedett. De mielőtt meghalt, ételt és gyógyszert hagyott nekem, és megígérte, hogy ha valaha szükségem lesz rá, a felesége megkeresi a térképet.”
Mateo ökölbe szorította a kezét.
– 29 évig élt itt rejtőzködve?
– Nem. Sokat költöztem. Nyolc hónapja jöttem vissza, mert Octavio tavasszal elkezdte felvásárolni az utolsó tanyákat. Minden hozzáférést kontrollálni akart.
Paták csattogása szakította félbe a magyarázatot.
Aztán egy hang hallatszott a bejárat felől.
– Milyen megható.
Octavio három férfi kíséretében jelent meg.
Fegyvert hordott.
– A tékozló fiú megtalálja rég elveszett apját. Az özvegy rájön, hogy a férje is hazudott. Szinte regénynek tűnik.
Mateo Leonor és Rogelio elé állt.
– Tűnj innen.
Octavio elmosolyodott.
– Ezek a dobozok magántulajdonban vannak.
Rogelio erőtlenül felnevetett.
– Ezért van fegyvered házkutatási parancs helyett.
Octavio mosolya eltűnt.
– Add ide a dokumentumokat.
-Nem.
Octavio Mateóra mutatott.
– A pénzed itt nem véd meg.
– Soha nem gondoltam volna, hogy megcsinálom.
Mateo a dobozokra mutatott.
– De ezek a feljegyzések tönkretehetnek téged.
A lövés visszhangzott az alagútban.
A golyó egy sziklát talált el, centiméterekre Mateótól.
Leonor reagált először.
Felkapott egy régi olajlámpást a priccs mellett, és egy oldalsó folyosó felé rohant.
-Itt!
Rogelio ugyanarra a folyosóra mutatott.
– Érd el a folyót.
Máté vitte az apját.
Leonor előrelépett az alagútban, miközben mögötte kiáltások hallatszottak.
Majdnem egy kilométerrel lejjebb bukkantak elő, egy nyárfákkal övezett folyómeder mellett.
Hajnalban visszatértek San Jerónimóba.
De Octavio megelőzte őket.
A közösségi médiában terjedtek fotók, amelyeken Mateo Rogeliót cipeli a folyón.
A közzétett verzió szerint a milliomos őrizetbe vett egy idős férfit, hogy hamis dokumentumok aláírására kényszerítse, amelyekkel a vízkészleteket szándékozott lefoglalni.
Már újságírók álltak az önkormányzat épülete előtt.
Néhány farmer, aki előző nap megvédte Mateót, most kerülte a tekintetét.
Leonor látta, hogy egy járőrkocsi érkezik.
– Megvertek minket.
Máté figyelte az embereket.
-Még nem.
–Mindenki hisz Octaviónak.
Rogelio a teherautó hátsó üléséről nyitotta ki a szemét.
