Soledad kiment, amikor meghallotta a hangokat.

– Jimenánál akarok maradni.

Carolina megpróbálta kizárni őt a betegsége miatt. Lourdes, aki a kivizsgálásra érkezett, kérte, hogy az idős asszony kívánságát is rögzítsék, és megmutatta Jimena orvosi dokumentumait és kommunikációját.

A rendőrök senkit sem vettek őrizetbe. Jelezték, hogy a panaszt ki kell vizsgálni.

Carolina odament Estebanhoz, mielőtt elment.

– Pénteken alá kell írnod ​​a közjegyző irodájában.

Diegóra nézett, aki anyját ölelve sírt.

– Pénteken ott leszek.

A következő napokban Lourdes megszerezte a lakóhely regisztrációs kivonatát, és talált egy munkást, aki emlékezett az elhagyásra. Áttekintették az ingatlannal kapcsolatos dokumentumokat, és szakértői elemzést kértek az aláírásokról.

A nyaklánc nyomára is bukkantak: két hónappal Jimena kitiltása után egy ékszerboltban adták el. Carolina bemutatta az igazolványát. A gyöngyök soha nem kerültek ki a családból az állítólagos tolvaj birtokába.

Pénteken Esteban Lourdes, Jimena és édesanyja kíséretében lépett be a közjegyző irodájába. Soledadnak le kellett ülnie, mielőtt az asztalhoz ért volna.

Renata az apja mellett állt. Carolina mosolygott, amíg meg nem látta az idős asszonyt.

Lourdes benyújtotta a dokumentumokat, és kérte a folyamat leállítását, amíg a szabálytalanságokat tisztázzák. A közjegyző áttekintette a háttérinformációkat, és megtagadta a tranzakció folytatását.

Soledad megfogta Jimena kezét.

–Láttam, ahogy Carolina betette a nyakláncot a bőröndödbe.

A szoba elcsendesedett.

– Azzal fenyegetőzött, hogy elküld, ha megszólalok.

Elcsuklott a hangja.

– És mégis elküldött.

Jimena megfogta a kezét. Lourdes elmagyarázta, hogy ezt az emléktárgyat a többi bizonyítékkal együtt kell vizsgálni. Az ékszerüzlet feljegyzései és a levelek független információkkal szolgáltak a nyomozáshoz.

Esteban szomorúan nézett az anyjára. Azt hitte, hogy a fizetés elég ahhoz, hogy gondoskodjanak róla. Soha nem kérte, hogy közvetlenül beszélhessen a felelősökkel, és nem is ragaszkodott hozzá, hogy találkozzon vele. Carolina szervezte meg a megtévesztést, de túl sok kényelmes választ fogadott el. Odalépett Soledadhoz, és megigazította a kendőjét; a lány abbahagyta a dokumentumok nézegetését, és a karjára tette a kezét.

Carolina megpróbálta Serranót hibáztatni. Serranó megpróbálta elhallgattatni. Esteban anélkül hallgatta végig, hogy ítéletnek vette volna kölcsönös vádaskodásaikat: ezúttal hagyja, hogy a hatóságok kivizsgálják az ügyet.

A panaszt továbbvitték. Kihallgatták a hatóságokat, Soledad számláit védték, és nyomozást indítottak sikkasztás, hamisított dokumentumok és fenyegetések ügyében.

Renata otthagyta a gyűrűt az asztalon.

– A családom kivonja a befektetést.

– Értem – felelte Esteban.

Az esküvőt lemondták. A projektet leállították, a föld pedig a tulajdonosok nevén maradt, anélkül, hogy egyetlen aláírást is erőszakkal kicsikartak volna tőlük.

Visszatérve Tepoztlánba, Jimena és Esteban leültek Diegóval. Elmagyarázták neki, hogy ki az a férfi, aki napok óta elkísérte az iskolába.

A fiú az anyjára nézett, mielőtt odalépett volna.

– Te vagy az, aki az ablaknál van?

Esteban elővette a rajzot a zsebéből.

– Én vagyok az apád.

Diego megölelte. Aztán hátralépett, hogy feltegye a kérdést, amit Esteban megérdemelt.

– Miért nem jöttél korábban?

– Nem tudtam, hogy itt vagy.

Megsimogatta a haját.

– És abbahagytam a válaszok keresését, amelyeket keresnem kellett volna.

A fiú a mellkasára hajtotta a fejét. Esteban nem kért tőle bocsánatot.

Diego jogi elismerését jogi tanácsadóval intézték. Apja átvette a kapcsolódó kötelezettségeket, és elkezdte megszervezni munkáját, hogy jelen legyen. Jimena megtartotta a házát, és maga hozta meg a pénzügyekkel és Soledad gondozásával kapcsolatos döntéseket.

A következő hónapokban segítséget kapott időpontfoglalással, gyógyszerekkel és szünetekkel kapcsolatban, amiket soha nem engedhetett meg magának. Az idős asszony betegsége folytatódott; voltak napok, amikor felismerte Estebant, máskor pedig megkérdezte, mikor végez az iskolával.

Megtanult mindkettőben megmaradni.

A nyomozás lehetővé tette az ellopott pénz egy részének visszaszerzését és a védelmi intézkedések folytatását. Carolina és Serrano ellen jogi eljárás indult tetteik miatt. Jimena végre felhagyhatott a levélpapírra írt fenyegetéstől való félelemmel.

Esteban továbbra is péntekenként érkezett. A városból érkező munkásokkal megjavította a tetőt, elkísérte Diegót az iskolai gyűlésekre, és citromfákat ültetett Don Alberto mellett.

Jimena majdnem egy évig figyelte, mielőtt elfogadott egy újabb randevút.

A megbocsátás nehéz beszélgetések közepette jött, anélkül, hogy eltörölte volna a magányában ülő felelősséget.

Egyik este Jimena elmesélte neki, hogyan töltötte Diego első születésnapját varrással, miközben a fiú mellette aludt. Esteban ismét bocsánatot akart kérni, de be kellett fejeznie a történetet. Végig hallgatta. Utána megtudta a szomszédok nevét, akik segítettek nekik, és kamerák vagy a cége képviselői nélkül elment megköszönni nekik.

Amikor újra összeházasodtak, azt is abban az udvarban tették. A szomszédok vakondokat és tamalékat hoztak. Don Alberto az egyetlen öltönyét viselte. Diego szerette volna, ha Pirata is részt vesz az eseményen, de a gyűrűket a zsebében tartotta, amíg a kakas az óljából disszonáns kukorékolással meg nem szakította a fogadalmat.

Mindenki nevetett.

Soledad az első sorban ült Estherrel, a gondozóval, aki most Jimenát segítette. Dúdolta a dalát, miközben az ifjú pár megölelte egymást.

Azon az estén Esteban csorba csészében kapta a kávét. Nézte az újonnan ültetett citromfákat és a lámpákat abban a szobában, ahol anyja és fia aludtak.

Jimena hosszú éjszaka óta először hagyta letakarva a varrógépet.

– Holnap befejezzük a kerítést – emlékeztette a lányt.

Megfogta a kezét.