A vallomás önmagában nem oldotta meg az ügyet. Adriana kérte a vallomás hivatalos rögzítését, elkérte a csomagolóüzem bankszámlakivonatait, és öt értékesítési tranzakcióval összevetette a dátumokat. Doña Celia átadta Eduardo leveleit, és beleegyezett, hogy tanúvallomást tesz a Korrupcióellenes Ügyészség előtt. Az egyik levélben Eduardo beismerte, hogy felfedezte a tervrajz-cserét. Gyávaságát is bevallotta: azért nem jelentette fel Octaviót, mert attól tartott, hogy a botrány tönkreteszi a Mateónak szánt örökséget.

Octavio válaszul magához hívatta a családot nagynénje házához. 18 rokon előtt árulónak nevezte Mateót, Elenát pedig opportunistának. Azt állította, hogy a kisgazdák mások földjét akarják elvenni, és követelte, hogy Doña Celia tagadja meg a vallomását. Néhány unokatestvér hitt neki; mások lesütötték a szemüket, mert vállalkozásaik a csomagolóüzemtől függtek.

– Még mindig megállíthatod ezt – mondta Octavio Mateónak. – Ha így folytatod, soha többé nem fogsz a Castañedákkal ülni.

– Ha azzal, hogy leülök veled, 6 családot kell víz nélkül hagynom, akkor inkább egyedül eszem.

Elena elment, mielőtt bárki megpróbálhatta volna megvédeni. Mateo utolérte az udvaron, de a lány elhárította a karját, és előrelépett, botjával átlépve a köveket.

„Nincs szükségem rád, hogy a becsületemért harcolj” – mondta. „Arra van szükségem, hogy ne köss kompromisszumot a bizonyítékokkal kapcsolatban, amikor már fájni kezd.”

– Nem fogok velük alkudozni.

Ez az ígéret, amelyet romantika nélkül tettek egy megosztott család előtt, fontosabb volt számára, mint bármilyen szerelmi vallomás.

– Az apád nem volt ártatlan – mondta Elena, miután Mateo befejezte az olvasást –, de nem is ő szervezte ezt. Hiányos igazságot hagyott hátra, és mások fizették meg az árát.

Mateo lehunyta a szemét. Hálás volt, hogy a lány nem hazugságokkal vigasztalta.

A következő hét hétben a bíróság a termelőket hallgatta meg. Julián Morales elhalt diófák fényképeit mutatta be. Rosa Galindo bankszámlakivonatokat mutatott be, amelyek igazolták, hogy öt hektárt adott el Octaviónak, miután eladósodott. Egy CONAGUA szakértő elmagyarázta, hogy a magánvíztározó a megengedettnél nagyobb mennyiségben gyűjti a vizet. Daniel naplói minden dátummal megegyeztek.

Octavio ügyvédei megtámadták Elenát. Célozgatták, hogy pénzért él Mateóval, felhozták a sógora elleni vádat, és megkérdőjelezték, hogy egy hiányos tanulmányokkal rendelkező nő elemezheti-e a műszaki feljegyzéseket.

„Nem igaz, hogy abban a reményben jöttél a ranchra, hogy Castañeda úr támogatni fog?” – kérdezte az egyikük.

Elena a tekintetét állta.

„Azért jöttem ide, hogy találjak valakit, akinek jogképessége van olyan bizonyítékok felhasználására, amelyeket én magam nem tudnék bemutatni. Attól a naptól kezdve, hogy elkezdtem, minden egyes fillért, amit kapok, számlázott munkával fedezek. Ha le akarnak járatni, akkor dokumentumokkal kell megtenniük, mert mindenki más már megpróbálta lenézni magam.”

A bíró elrendelte a sértő kérdés visszavonását. Ezután beismerte a feljegyzéseket, mivel négy független forrás megerősítette azok tartalmát. Daniel már nem tudott beszélni, de a kötetek, rendszámok és időpontok aprólékos rögzítési módja mellette szólt.

Az utolsó csapás Octavio saját cégén belülről érkezett. Beto, akit megrémített a tűzvizsgálat, üzeneteket adott át, amelyekben főnöke követelte, hogy vigye ki Elenát a kunyhóból és hozza vissza a széfet, „mielőtt Mateo megértené a tervet”. Nem vallotta be, hogy ő maga okozta a tüzet; azt állította, hogy egy másik munkás kapta a parancsot. Az ügyészség külön eljárást indított, és mindkét férfinak megtiltotta, hogy megközelítse Elenát. Nem történtek nagy nyilvánosságot kapott letartóztatások vagy azonnali ítélet. Szakértői jelentések, idézések és hónapokig tartó ügyvédi munka voltak, amelyek hihetőbbnek és Octavio számára fojtogatóbbnak bizonyultak, mint bármilyen fenyegetés.

Az Egységes Agrárbíróság hatályon kívül helyezte a 8 hektáros szolgalmi jogot, és csak a 2 méteres műszaki jogot ismerte el. A CONAGUA elrendelte a folyómeder-módosító építmények eltávolítását, és ideiglenesen csökkentette a csomagolóüzemből történő kitermelést, amíg feloldotta a szankciókat. A földeladások nem álltak vissza automatikusan: minden családnak saját jogi eljárást kellett kezdeményeznie. Mateo finanszírozta a kezdeti költségeket, de megkérte Elenát, hogy kezelje az alapokat, hogy senki ne tévessze össze a segítséget az engedelmességgel.

Az ítélet a nyomdai szakértő jelentésén, a hitelesített megállapodáson, 27 menetlevélen és nyilvános iratokon alapult; nem egyetlen személy hírnevén. Elena számára ez fontosabb volt, mint hogy a bíró a javára döntsön. Octavio megpróbálta a szegénységét, a sétapálcáját és valaki másnak a sógora ellen felhozott vádját a becstelenség bizonyítékává tenni. Az ügy iratai az ellenkezőjét bizonyították: az igazság akkor is megállhatott, ha a hordozója viselt ruhában és erős vezetéknév nélkül érkezett.

– Nem akarok alamizsnát – emlékeztette Rosa Galindo.

– Akkor tekintsd ezt visszaszerezhető előlegnek, amikor újra aratsz – válaszolta Elena.

Rosa elmosolyodott. Pontosan ezt az egyezséget Elena is elfogadta volna.

Doña Celia lemondott a családi vállalkozás igazgatótanácsából, és eladott néhány ékszert, hogy segítsen helyrehozni a termelőknek okozott kárt. Senki sem bocsátott meg neki azonnal. Mateo három hónapig nem beszélt vele. Amikor végre szemtől szemben találkoztak, már nem volt ölelés.

– Nem tudom kitörölni, amit tettél – mondta.

-Tudom.

– Ha vissza akarsz jönni az életembe, segítened kell anélkül, hogy megkérnélek, hogy védjük meg a neved.

– Ez az egyetlen dolog, amit most fel tudok ajánlani.

A megbékélés így kezdődött: kicsi, kínos és könnyű feloldozások nélkül.