Gyanús átutalásokat fedeztek fel egy Christopher által ellenőrzött fedőcégtől Dr. Wallace offshore számlájára.

Olyan üzeneteket is találtak, amelyekben mindkét férfi Raymond gyógyszerének módosításáról beszélt a váratlan felépülés megelőzése érdekében.

Egy dolog még hiányzott: a végleges bizonyíték arra vonatkozóan, hogy pontosan mit injektáltak, és ki rendelte meg.

„Az ügyészség jelenleg elemzi a vegyi jelentéseket” – magyarázta az egyik tiszt érthetően. „Nem tartóztathatunk le egy állampolgárt pusztán azért, mert gyanítjuk az indítékait, ezért cáfolhatatlan bizonyítékokra van szükségünk.”

– Akkor biztosítsa megfelelően a bizonyítékokat – követelte Raymond. – Teljes igazságszolgáltatást akarok, nem valami színjátékot.

12:20-kor a gumik csikorogtak a kavicsos úton.

Kristóf visszatért.

Belépett a hallba, és telefonált.

„Azonnal ide kell jönnöd, mert…”

Mondat közben elhallgatott.

Először Harrisont látta meg.

Aztán a tisztek.

Aztán én tartom Theodore-t.

Végre tekintete elérte Raymondot.

A nagybátyja egyenesen ült kedvenc karosszékében, szabadján az ágynak és az infúziós monitoroknak, kezeit szilárdan a botjára támasztva.

Kristóf elsápadt.

– Nagybácsi… – dadogta.

– Jó reggelt, Christopher – köszöntötte hidegen Raymond.

„Mi a csudát csinálsz az ágyadon kívül?”

– Ez aligha a legérdekesebb kérdés, amit most fel kellene tenned – válaszolta Raymond simán.

Egy üres székre mutatott.

“Leül.”

Kristóf nem mozdult.

„Az orvos kifejezetten azt mondta nekünk, hogy teljesen mozgásképtelen!”

– Az orvos mostanában rengeteg hamis kijelentést tett – vágott vissza Raymond.

Kristóf a kijárat felé pillantott.

Egy tiszt észrevétlenül elállta az útját.

Raymond folytatta.

„Egy héttel ezelőtt még meg volt győződve róla, hogy vasárnapra már halott leszek. Három nappal ezelőtt engedély nélküli genetikai tesztet rendelt el Nora beleegyezése nélkül. Tegnap délután pedig egy olyan laboreredményt kapott, ami egyenesen Dr. Wallace-hoz küldött.”

Kristóf végre rám nézett.

Arroganciája eltűnt.

„Az a nő manipulálja az elméd!” – kiáltotta Christopher, és mérgesen rám mutatott az ujjával.

– Tényleg? – kérdezte Raymond nyugodtan.

„Egy véletlenszerűen kiválasztott gyerekkel érkezett ide, beköltözött a házadba, és hirtelen azt állítja, hogy a fiúnak közvetlen kapcsolata van veled! Nem látod, mit csinál?”

– Amit tisztán látok – javította ki Raymond élesen –, az az, hogy ez az aprócska gyerek megmozgatta az ujjaimat, miután hetekig hallgattam, ahogy mindenki a temetésem körülményeit vitatja, miközben tehetetlenül feküdtem.

Lehalkította a hangját.

„Beleértve téged is, Christopher.”

Kristóf elhallgatott.

Harrison kinyitotta a mappáját.

„Egy akkreditált független intézmény által végzett másodlagos DNS-vizsgálat megerősíti a Winslow úr és a gyermek közötti összeegyeztethető biológiai kapcsolatot” – jelentette ki Harrison. „Jelenleg jogi indítványokat nyújtunk be a gyermek apján keresztüli pontos leszármazás megállapítására.”

Kristóf hátralépett.

„Ez semmit sem bizonyít a bíróságon!”

– Ez több mint elegendő valószínű okot ad komoly kérdések feltevésére – vágott vissza Harrison simán.

Raymond a padlóhoz csapta a botját.

– Amikor megkaptad ezeket a genetikai eredményeket, két egyértelmű választásod volt – mondta Raymond halkan. – Odajöhettél volna az ágyamhoz, és mondhattad volna, hogy talán megtaláltuk az elveszett családomat, vagy összeesküdhettél volna Wallace-szal, hogy véget vess az életemnek.

Kristóf lélegzete felgyorsult.

„Teljesen eszméletlen voltál!”

– Nem, nem voltam – jelentette ki Raymond határozottan.

Csend telepedett a szobára.

– Minden egyes szót hallottam, amit mondtál – tette hozzá Raymond.

Christopher arca elkomorult.

„Hallottam, hogy megkérdezted Wallace-tól, mennyi ideig tartana még a folyamat. Hallottam, hogy azzal érveltél, hogy rossz ötlet kórházba vinni, mert otthon sokkal békésebb lenne meghalni. Hallottam, hogy arról beszélgettetek, hogy milyen lépéseket tegyetek, ha visszanyerem a beszédképességemet, mielőtt rá tudnátok venni, hogy aláírjam azokat a pénzügyi dokumentumokat.”

Christopher a tisztekre nézett.

„Nincs jogi felhatalmazása arra, hogy itt tartson engem!”

„Jelenleg senki sem tartóztatja le” – tájékoztatta hidegen a rendőr. „Azonban kötelessége, hogy továbbra is teljes mértékben rendelkezésre álljon a hivatalos kihallgatásokhoz.”

Ez jobban megijesztette, mint a bilincsek látszólag.

„Azonnal felveszem a kapcsolatot a jogi csapatommal.”

A bejárat felé indult.

Raymond nem állította meg.

– Christopher – kiáltotta halkan Raymond.

Az unokaöccse megfordult.

„Húsz éven át azért hívtalak az étkezőasztalomhoz, mert azt hittem, te vagy az egyetlen igazi családtagom ezen a világon” – mondta Raymond mély bánattal. „Ha abban a hitben haltam volna meg, hogy egyszerűen túl ambiciózus vagy, talán találtam volna módot a megbocsátásra. De ott feküdtem abban az ágyban, és minden egyes szót hallgattam. Ezt soha nem fogod tudni pénzzel megmagyarázni.”

Kristóf válasz nélkül távozott.

A következmények gyorsan utolérték.

Negyven perccel később, egy kétségbeesett hívás után, megpróbált elmenekülni a területről.

A nyomozás gyorsan haladt előre, mivel Dr. Wallace egy súlyos hibát követett el: aprólékos magánéleti feljegyzéseket vezetett, talán Christopher elleni védekezésként, vagy egyszerűen azért, mert soha nem számított vizsgálatra.

A klinikáján a nyomozók a szokásos gyógyszertári protokollokon kívül vásárolt, nem listázott bénító hatású vegyületekről és a betegek dokumentációjáról találtak feljegyzéseket, amelyek ellentmondtak Raymond hivatalos dokumentációjának.

A törölt üzeneteket is visszaállították.

Aztán jöttek a döntő bizonyítékok.

Egy hangfelvétel.

Christopher hetekkel korábban titokban felvett egy beszélgetést Wallace-szal.

Hogy védelmet vagy jövőbeni előnyt akart-e, az nem volt világos.

A felvételen a férfiak nyíltan beszéltek Raymond hanyatlásáról, bénulásának elnyújtásának módszereiről, és attól való félelmükről, hogy visszanyeri mozgásképességét, mielőtt Christopher véglegesíti a vállalati vagyon átruházását.

Ez már nem volt gyanú.