– És hogy megtartsák, elvittek egy edényt, takarókat, 30 vekni kenyeret, és gyakorlatilag arra kényszerítettek, hogy elhagyjam a lányomat. Ennek most vége.

Nem sikított. Nem is volt rá szüksége.

Cipriano egy új megállapodást fogalmazott meg a helyes egyenleggel és havi törlesztőrészletekkel. Cecilio aláírta. Leandro is aláírta tanúként. Ofelia eleinte elutasította, amíg Cipriano világossá nem tette, hogy az elutasítása nem változtatja meg az áttekintett feljegyzéseket.

Két nappal később Vicente Acosta felügyelő visszatért. A zsákokat felemelve, a rácsokat védve, a munkaterületet Lucía munkaterületétől elválasztva, a padlót pedig kövekkel kiegyenlítve találta. A megjavított ablak lehetővé tette a szellőzést anélkül, hogy szemetet engedett volna be.

– Ideiglenes engedély hat hónapra – mondta. Ha rendben tartja a házat és a nyilvántartást, megújíthatja.

Rebeca néhány másodpercig szorongatta az újságot. Ofelia elküldte a panaszt az ügy lezárása érdekében, és akaratlanul is arra kényszerítette, hogy improvizációját komolyabb üzletté alakítsa.

A teszt még aznap, a héten megérkezett.

Matilde hírt kapott arról, hogy az állatvásárra kereskedők, öszvérhajcsárok és munkások érkeznek több településről. Két nap alatt 300 vekni kenyérre volt szüksége.

– Ha kifogyunk az alkatrészekből, veszítek az eladásokból, és kénytelen vagyok felmondani a vásári megállapodásunkat.

Rebeca csak azután egyezett bele, miután kiszámolta a lisztet, a tűzifát, Tomasa óráit és a szállítást.

Ofélia tudomást szerzett a rendelésről, és lefoglalta Pascual malmának összes szabad óráját. Matildának a saját kenyerét is felajánlotta olcsóbban.

Matilde elutasította a változtatást.

—Igen, ár alapján vásárolok. De a tartósság és a megbízhatóság alapján is.

Mivel őrlési lehetőség nem állt rendelkezésre, Rebecának az első kölcsöntörlesztésre szánt pénz egy részéből lisztet kellett vennie Zacatlánban. Belső kölcsönként könyvelte el, és felírta a pontos visszafizetési dátumot. Eloy különutat tett. Tomasa két fizetett műszakot vállalt.

Egy napon és egy éjszakán át improvizáció nélkül dolgoztak. Rebeca lemérte az egyes adagokat és irányította a tüzet. Tomasa feljegyezte a mennyiségeket és elrendezte a kenyereket a rácsokon. Egyetlen kosarat sem csuktak be, amíg még meleg volt.

Hajnalra mind a 300 készen állt.

Aztán elkezdett esni az eső.

Eloy nagy szekere a sárba süllyedt, mielőtt elhagyta volna a falut. Rebeca ugyanazt a félelmet érezte, mint a 60 kenyér éjszakáján: megkapta az egész terméket, és elveszítette valami miatt, ami mindössze néhány méterre történt a kiszállítási ponttól.

– Elosztjuk a rakományt – parancsolta.

A könnyű kocsit használták. Először 150, viaszos kenyeret letakaró vekni kenyeret vittek magukkal. Eloy visszatért a másik 150-ért. A második úton meglazult az egyik heveder, és 15 perces késéssel érkeztek meg.

Matilde megszámolta a 300-at. Mind száraz, ép és hideg volt.

– Levonom a késedelmi díjat.

– Benne van a szerződésben – felelte Rebecca.

Nem vitatkozott.

Azon a délutánon a kenyér szinte teljesen elfogyott.

Eközben a Vázquez család kemencéjének kéménye megrepedt. Ofelia túl sok pénzt költött őrlési idő félretételére és gabona vásárlására, hogy elzárja Rebecát a járdaszegélytől. Most lisztje, megrendelései és egy kihasználatlan kemencéje volt. A gabona egy részét el kellett adni, hogy kifizethesse a javításokat.

Rebeka nem ünnepelte a szerencsétlenséget.

A vásári bevételből kifizette Cecilio díját, visszaadta a lisztre kölcsönkért pénzt, vett egy zárható szekrényt a zsákoknak, félretett pénzt a tetőre, és egy bizonyos összeget Lucia orvosi alapjába tett.

Nem vett új ruhákat. Nem ment be a városba hencegni.

Az ő győzelme az volt, hogy eldönthette, hová kerül minden fillér, mielőtt valaki más hozzányúlt volna.

Egy héttel az aratóünnep előtt Ramona megjelent a ház ajtajában. Ezúttal nem üres kosarat cipelt.

Azt a vastag takarót cipelte, amit akkor vett le, amikor Rebeccát kidobták.

Kint várt.

Rebecca meglátta az asztaltól, de nem rohant oda, hogy üdvözölje.

— Mire van szükséged?

Ramona a kezében szorongatta a takarót.

– Azért jöttem, hogy ezt viszonozzam. És hogy 50 vekni kenyeret kérjek a társaságnak.

Hosszú csend következett.

„A 30 vekni kenyér, amit elvettünk tőled, nem mentette meg a sütőt” – folytatta Ramona. „Csak azért sütötték, hogy ne lássam felnőni az unokámat.”

Nem volt tökéletes bocsánatkérés. Nem említett meg minden egyes bútordarabot, és nem ismert el minden egyes fenyegetést. Rebecca megértette, hogy valószínűleg soha nem fogja.

—A megrendeléshez előleg fizetése, dátum és aláírás szükséges.

Ramona bólintott.

„És ha látni akarod Lucíát, várj a bejáratnál, amíg meghívlak. Soha többé senki nem fogja azt mondani, hogy a lányomnak a Vázquez családnál kellene laknia.”

-Rendben van.

Ofélia gyűjtötte össze az 50 kenyeret. Megszámolta a kosarakat, kifizette a fennmaradó összeget, és megtartotta a nyugtát. Nem kért bocsánatot. Rebecca sem gúnyolta ki. Már nem kellett látnia a megaláztatást ahhoz, hogy tudja, elvesztette a hatalmát, amit valaha az élete felett gyakorolt.

Egy évvel Julián halála után a régi városházán egy kis, engedéllyel rendelkező konyha működött. A munkaterületet kővel borították, a zsákokat egy szekrényben tartották, a falon pedig szállítási, takarítási és fizetési jegyzékek lógtak.

Tomasa heti három délelőttöt dolgozott ott.

– Itt írd alá – mondta neki Rebeca minden szombaton, amikor átadta a fizetését.

– Soha nem gondoltam volna, hogy még a fizetésért is aláíratsz velem.

– Megtanítottál arra, hogy a munkád értékes.