Mercedes hitetlenkedve járt végig a szobákon.

– Hol van a takarítással megbízott nő?

Andrés a földön hagyta a bőröndöket.

– Nincs itt senki, anya.

– És ki fogja elkészíteni az ételt?

-Minket.

Mercedes rámeredt.

– Nem szándékozom így élni.

Andrés túl fáradt volt a vitatkozáshoz.

–Akkor olyan megoldást kell találnunk, amit megengedhetünk magunknak. Nem fogok újra eladósodni azért, hogy úgy tegyek, mintha lenne valamink, ami nincs.

Azon az estén kenyeret, francia omlettet és paradicsomot ettek vacsorára.

Mercedes alig nyúlt az ételhez.

A következő napokban panaszkodott a konyha méretére, a lassú melegvíz-ellátásra és arra, hogy saját kezűleg kellett elmosogatnia.

Andrés sem tudta, hogyan bánjon magával igazán jól.

Élete nagy részét olyan emberekkel vette körül, akik bármilyen problémát megoldottak helyette.

De elkezdett tanulni.

Egyik reggel Mercedes rajtakapta, amint be akarta kapcsolni a mosógépet.

– Tönkreteszed az összes ruhát.

– Akkor magyarázd el, hogyan kell.

-Nem tudom.

Mindketten egymásra meredtek.

Andrés a végén hangosan felnevetett.

Mercedes próbálta visszafogni magát, de végül ő is nevetett.

A válás óta most nevettek először együtt.

A gazdasági nehézségek azonban továbbra is fennálltak.

Andrés tucatnyi önéletrajzot küldött szét. A nagyobb cégek nem érdeklődtek egy fizetésképtelen ingatlancsoport korábbi igazgatójának felvétele iránt.

Végre kapott egy interjút egy kis segoviai biztosításközvetítő cégnél.

A munkakör magában foglalta az autóbiztosítások értékesítését és az ügyfelek kiszolgálását.

A fizetés szerény volt.

Andrés már majdnem visszautasította, de aztán eszébe jutottak a konyhaasztalon halmozott bankjegyek.

Elfogadta.

A 32 éves felettese megmutatta neki, hogyan kell használni a számítógépes programot, és adott neki egy listát a potenciális ügyfelekről.

Azon a napon számos elutasítást kapott.

Úgy tűnt, senkit sem nyűgözött le a vezetékneve.

Amikor vége lett, Andrés megértett valamit, amit korábban soha: mostantól minden lehetőséget meg kell ragadnia.

Az első megbízatása néhány nappal később érkezett.

46 euró volt.

Amikor meglátta a bankszámláján lévő összeget, furcsa elégedettséget érzett.

Több millió dolláros tranzakciókat bonyolított már le, de soha nem becsült még ennyire egy ilyen kis összeget.

Eközben Mercedes aggódni kezdett a háztartási kiadások miatt.

Egy nap kihallgatott egy beszélgetést a falu pékségében.

Egy Pilar nevű nő turisták által használt vidéki szálláshelyek takarítására keresett személyzetet.

Mercedes folytatta útját, közönyösséget színlelve.

De azon az éjszakán nem tudott aludni.

A számlákra gondolt, Andrés késő estig tartó munkájára, és arra, hogy mennyi pénzt dobott ki az évek során.

Másnap reggel visszatért a pékségbe.

– Még mindig elérhető a takarítói munka?

Pilar kíváncsian vizsgálgatta.

– Igen. Van tapasztalata?

Mercedes arcára szégyen ült ki.

– Nem, de meg tudom tanulni.

Pilar elmosolyodott.

– Ennyi elég a kezdéshez.

Az első napja sokkal nehezebb volt, mint amire számított.

Ki kellett takarítania két fürdőszobát, ki kellett cserélnie több ágyat, fel kellett mosnia a padlót és elő kellett készítenie a konyhát az új vendégek fogadására.

Mire végzett, fájt a háta és a keze.

Ránézett az órájára.

Majdnem 6 órát dolgozott.

Pilar ellenőrizte a szállást.

– Egész jó. Pénteken lesz még egy.

Mercedes kritikára, megvető pillantásra vagy valami megalázó megjegyzésre számított.

De csak egy mosolyt kapott.

— Köszönöm az erőfeszítésedet.

Ezek a szavak meglepték.

Kimerülten tért haza.

Andrés vacsorát készített.

– Hogy megy a munka?

Mercedes egy széken hagyta a táskáját.

– Olyan izomfájdalmaim vannak, amikről nem is tudtam, hogy vannak.

Andrés elmosolyodott.

– Üdvözlünk a munka világában.

Mercedes hangosan felnevetett.

Aztán elővette a táskájából a megkeresett pénzt.

Lassan elmondta, majd letette az asztalra.

Nem volt sok.

De az övé volt.

Ahogy teltek a hónapok, Mercedes rendszeresen dolgozni kezdett.

Néhány szállás szerény volt. Mások gazdag családokhoz tartoztak, akik hétvégenként látogatták a környéket.

Egyik reggel belépett egy különösen fényűző házba.

A tulajdonos fel sem nézve a telefonjából, beszélt vele.

–Próbálj meg nem zajongani. És ne nyúlj semmihez, hacsak nem muszáj.

Mercedes szúrást érzett a mellkasában.

Azonnal felismerte ezt a hangot.

Ugyanazt használta évekig Carmennel.

Most először értette meg, mit jelent láthatatlannak érezni magát, miközben becsületes munkát végez.

Délután a szokásosnál is csendesebben ért haza.

Andrés régi dokumentumokat nézegetett, amiket a csoport irodáiból szerzett vissza.

Köztük talált egy mappát, amelyben számos Clara által küldött e-mail volt.

Pénzügyi figyelmeztetések voltak.

Clara rámutatott az adósságok folyamatos refinanszírozásának kockázataira, a személyes kiadások korlátozását javasolta, és kérte, hogy a családi vagyont többé ne használják fel új kötelezettségek fedezésére.

Andrés a saját válaszait is felolvasta.

„Anyám nem fogja elfogadni ezeket a változásokat.”

„Van elég mozgásterünk.”

„Majd később beszélünk.”

És talált egy üzenetet, amitől lehunyta a szemét.

Klára ezt írta:

„Andrés, nem építhetünk családi jövőt olyan pénzből, amit még nem kerestünk meg.”

Azt válaszolta:

„Ne aggódj annyit. A családom tudja, hogyan kell vezetni a vállalkozását.”

Andrés sokáig ült a helyén.

Aztán az anyjára nézett.

– Clara sokszor próbált megmenteni minket.

Mercedes átnézte a dokumentumokat.

-Tudom.

– És úgy bánunk vele, mintha kihasználna minket.

A Mercedes nem reagált.

Azon az éjszakán némán sírt.

Nem csak az elveszett lakhely, a lemondott utazások vagy az eladni kívánt ékszerek miatt sírt.

Sírt, mert kezdte felismerni, hogy kivé vált.

Néhány héttel később Andrés Madridba utazott, és találkozni kért Clarával.