Ez nem színház volt egy bírónak. Erre volt szükségük.

Négy nappal később Julia mellém ült, miközben megigazítottam az egyenruhája szegélyét.

– Vero néni azt mondja, hogy a kövér hölgyek gyorsan megbetegednek és meghalnak.

A tű mozdulatlan maradt.

– Elmondta neked?

Bólintott.

– És azt mondta, hogy apa mindig a rossz nőket választja.

Nem válaszoltam előtte. Azon az estén elmondtam Mateónak.

Tenyerével az asztalra csapott.

– Többé nem fog ide figyelmeztetés nélkül bejönni.

„Ez nem elég” – mondtam neki. „Ha dühvel reagálsz, muníciót adsz neki. Írásos határokra van szükséged.”

Rövid és tiszteletteljes üzenetet küldött: a jövőbeli látogatásokat előre megbeszélik, és ügyvédje tanácsára a gyerekekkel kapcsolatos ügyeket postai úton intézik.

Két nappal később megjelent Rodrigo.

Láttam a tornácról, ahogy kiszáll egy barkácsbolt teherautójából.

– Azért jöttem, hogy átadjak egy kis anyagot – mondta olyan mosollyal, amitől összeszorult a gyomrom.

Mateo hálót rendelt egy karám javításához, de a számla egy másik cég nevére szólt.

A cég neve Sierra Clara Services volt.

Emlékeztem a névre. Arra a mappára volt nyomtatva, amit Veronica kezében tartott.

– Micsoda véletlen – mondtam.

Rodrigo abbahagyta a mosolygást.

Máté elhagyta az istállót.

– Mit csinálsz itt?

—Munka. Semmi más.

Lefényképeztem a számlát.

Délután a kormányzati weboldalon keresztül megkerestem a cég nevét a Kereskedelmi Nyilvános Nyilvános Nyilvántartásban. Verónica nem szerepelt tulajdonosként, hanem egy Ernesto Cota nevű adminisztrátor. Viszont találtam egy bejegyzést a közösségi médiában egy üzleti vacsoráról. Verónica Ernestóval és a telekhasználati jog iránt érdeklődő cég képviselőjével volt ott.

Nem bűncselekmény bizonyítéka volt. De kapcsolat volt.

A következő héten Mateo hívást kapott a banktól. A gazdaságának hitelkerete lejárt, egy olyan befizetés, amiről esküdött, hogy már befizetett. Áttekintettük a tranzakcióit, és találtunk valami furcsát: a befizetés megtörtént, de három nappal később valaki visszatérítést kért egy „duplikált terhelés” miatt a ranch adminisztratív postájától.

„Kinek volt hozzáférése ahhoz az e-mailhez?” – kérdeztem.

Mateo falfehér lett.

– Veronica. Épp vezettem, amikor a feleségem megbetegedett.

Megváltoztatta az összes jelszavát, és elkérte a banktól a kérelme számát. Az IP-cím egy deliciasi üzleti hálózathoz tartozott. A bank nem tudta azonosítani a személyt, de megerősítették, hogy a tranzakciót egy régi munkamenetből bonyolították le, amely Verónica évekkel korábban használt e-mail címéhez kapcsolódott.

A késedelem bizottság felállítását és hivatalos figyelmeztetést eredményezett közvetlenül a családi meghallgatás előtt.

„Pénzügyi instabilitásról akar híresztelkedni” – mondtam.

Mateo végigsimított az arcán a kezével.

– És átadtam neki a kulcsokat, jelszavakat, mindent.

Az előzetes meghallgatás nem hozta meg azt a katasztrófát, amire Verónica számított. A bíró elrendelte a családi környezet felmérését, és engedélyezte, hogy a gyerekek Mateóval maradhassanak. Látogatási ütemtervet is megállapított Verónica számára, mint közeli nagynénjüknek, de világossá tette, hogy nincs felhatalmazása a gyerekek beleegyezése nélkül elvigye őket.

Ahogy kiléptem a bíróság épületéből, utolért a lépcsőn.

– Azt hiszed, nyertél valamit.

– Nem versenyzek veled.

-Természetesen.

Olyan közel jött, hogy éreztem a parfümjét.

– Mateo addig fog használni, amíg hasznos vagy neki. Aztán elhagy, ahogy a másik is tette.

Ez nagyon keményen érintett.

Azon az estén arra gondoltam, hogy elmegyek. Nem azért, mert hittem neki, hanem mert utáltam, hogy szükségem lett arra a házra.

Mateo az udvaron talált rám, a kútnál ültem.

– Ha vissza akarsz menni Tolucába, megveszem neked a jegyet.

– Ezt akarod?

-Nem.

Ez volt az első alkalom, hogy remegett a hangja.

– Azt akarom, hogy maradj. Nem a gyerekek miatt. Miattam.

Mielőtt válaszolhattam volna, Tomás kirohant a házból.

– Apa! Füst szaga van!

Felnéztünk.

A takarmánytároló mögött egy fekete oszlop állt.

És a kerítés mellett, a lángoktól megvilágítva, láttam Rodrigo fehér barkácsbolti teherautóját elszáguldani.

3. RÉSZ
Mateo a pince felé rohant, de én megragadtam a karját.

– Először a gyerekek.

Felhívtam a 911-et, kihívtam Tomást és Juliát a hátsó ajtón, és elvittem őket Don Eusebiohoz, a legközelebbi szomszédhoz. Mateo kinyitotta a karámot, hogy elterelje az állatokat a füsttől, amíg én lekapcsoltam az áramot a főkapcsolóval.

A polgári védelem és a tűzoltók röviddel ezután érkeztek meg. A pince fala leomlott, de a tűz nem érte el a házat vagy az istállót.

Mire a városi rendőrség kiérkezett, Rodrigo eltűnt. Az egyik tiszt rövidzárlatot említett, de a tűzoltóparancsnok két különálló forrást és a gyorsító nyomait találta néhány szénabála mellett.

„Ez nem egyedül kezdődött” – mondta.

Elővettem a mobilomat.

–Láttam egy teherautót kifelé jönni a Salazar barkácsboltból.

Matthew is látta őt. Ez egy nyom volt, nem elítélés.

Másnap reggel kértük a jelentés másolatát, és kártérítési és esetleges gyújtogatási panaszt nyújtottunk be az Ügyészségen. Mateo ügyvédje hajthatatlan volt:

– Ne vádolj meg senkit nyilvánosan. Ha Veronica benne van, elvárja, hogy megőrüljetek. Dokumentálj mindent.

Ezt tettük.

Egy közeli benzinkút biztonsági kamerája rögzítette, ahogy Rodrigo teherautója este 10:14-kor elindult a ranchra, és este 10:49-kor tért vissza. Továbbá egy elektronikus nyugta szerint Rodrigo vállalkozása aznap délután négy kancsó ipari oldószert adott el a Servicios Sierra Clarának, annak a cégnek, amelynek a nevét Verónica mappájában láttam.

Még mindig nem derült ki, hogy ki okozta a tüzet.