„Senki sem fogja elvenni a gyerekeimet!” – kiáltotta.

Roque látta a sebesült férfit, a bejáratot védő anyát és a kicsiket, akiket Baltasar jelentéktelen tehernek nevezett.

Aztán egy másik hang hallatszott az út felől, majd több ló dobogása.

A bírói biztos volt az, kísérettel. Az öszvérhajcsár átadta a papírokat, és visszatért, hogy vezesse őket. Mielőtt elérték volna a kunyhót, már hallották a lövéseket.

Roque megpróbált visszavonulni, de a kíséret emberei elállták az útját. Baltasar a polgármesterről és jogairól kezdett beszélni. Senki sem fogadta el a könyvelését válaszul a támadásra.

Amikor mindennek vége lett, Catalina elejtette a piszkavasat. Gabriel sápadtan a falnak támaszkodott. Egy kendőt nyomott a sebre, és megkérte a biztost, hogy hívjon segítséget.

– Nálam fog maradni – mondta neki.

Gábriel a szemébe nézett.

-Remélem is.

Másnap a család egyik orvosa is megérkezett a kísérettel. Gabriel túlélte, bár heteket töltött azzal, hogy képtelen volt úgy dolgozni, mint korábban. Catalina ugyanolyan szilárdsággal gondoskodott róla, mint ahogyan az ajtót védte.

A nyomozás hónapokig folytatódott. A támasztékok eltávolítását jelentő munkás tanúvallomást tett a bíró előtt. Más bányászok is jelentkeztek, amikor megtudták, hogy Baltasart letartóztatták. A számlák és dokumentumok áttekintése megerősítette a tartozás és a föld lefoglalására tett kísérlet szabálytalanságait.

A polgármester elvesztette posztját, és felelősségre kellett vonnia az ügyben való részvételéért. Baltasart és a támadásért felelősöket bíróság elé állították. A Catalinából ellopott holmikat visszaadták a családnak, az ezüstleletet pedig a megfelelő jogi eljárásoknak vetették alá.

Catalina Lucíával utazott tanúskodni, aki ragaszkodott hozzá, hogy elkísérje. A bírói asztal előtt állva leírta a szerződéseket, az ajánlatokat és a Joaquín felé nyújtott kezet. Amikor megkérdezték tőle, miért egyezett bele, hogy egy idegennel távozzon, anélkül válaszolt, hogy lenézett volna.

– Mert a férfiak, akiket ismertem, hajlandóak voltak megosztani a gyerekeimet.

Azt kérte, hogy a gyerekek nevét az övé mellé jegyezzék fel. Nem akarta, hogy csak arctalan kiskorúak legyenek abban a dossziéban, ahogy a zálogház nyilvántartásában voltak.

Semmilyen dokumentum nem hozta vissza Arturo életét. Catalina azt akarta, hogy gyermekei megőrizzék az emlékeit: voltak hibái, szerette is őket, és halála igazságot érdemelt.

Amikor végre tapasztalt munkásokkal ki tudták bányászni az eret, a bevétel megváltoztatta az életüket. Catalina megbeszélt béreket és biztonsági ellenőrzéseket követelt. El sem tudta képzelni, hogy egy másik nő úgy várakozzon egy bánya mellett, mint ő tette egykor.

A faház bővült. Hálószobák, nagyobb konyha és egy tanító lettek benne, aki szezonálisan feljött tanítani a gyerekeket és a közeli családok gyermekeit.

Amikor először tért vissza Santa Lucíába mindenkivel, Catalina levegő után kapkodott. Gabriel felajánlotta, hogy elkíséri a boltig, de ő Rosa kezét fogva akart átmenni a téren. Joaquín a másik oldalon ment, a többiek pedig követték.

Alberta kilépett a rövidáruboltból, és megpróbált mosolyogni.

– Mindig tudtam, hogy találsz majd módot az előrébb jutásra.

Katalinának eszébe jutott az esernyő és a nevetés.

– A gyerekeim is hallották aznap.

Nem várt választ. Elment a boltba, hogy szövetet, jegyzetfüzeteket és cipőket vegyen. Amikor visszaért, Inés megkérdezte tőle, hogy már nem fél-e. Catalina megszorította az ujjait.

– Néha még mindig megvan.

– De már nem ő dönt minden lépésemről.

Gabriel karja fokozatosan visszanyerte a mozgását. Egyik délután ott találta Catalinát, aki a kabátját foltozta, és leült mellé.

–Ami a téren történt, egy félelemből fakadó döntés volt.

– Nem akarom, hogy hálából éljen velem.

Letette a tűt.

– Először miattuk maradtam.

Gábriel várt.

– Most már én is magamnak szeretnék maradni.

Kapcsolatuk törődés, veszekedések és beszélgetős éjszakák során fejlődött. Catalina azért csókolta meg, mert akarta. A férfi olyan gyengédséggel ölelte meg az arcát, hogy Catalina lehunyta a szemét.

Valamivel később törvényesítették házasságukat a megfelelő hatóságoknál, és otthon ünnepelték. Catalina egy kényelmes kék ruhát választott, ami nem próbálta elrejteni az alakját. Hét gyermekük is velük volt.

Joaquín megköszönte Gabrielnek, hogy nem választotta szét őket. A férfi hallgatott, képtelen volt azonnal válaszolni.

Rosa megrántotta Gabriel ujját, és megkérte, hogy vigye el. Gabriel az ép karjával emelte fel. A többiek közeledtek, amíg a család be nem töltötte a teljes teret közte és Catalina között.

Évekkel később, amikor valaki elismételte a hegyi ember által megvásárolt özvegy történetét, Catalina kijavította a szót.

— Segítünk egymásnak.

Havas éjszakákon belülről ellenőrizte a zárat, majd hazament. Gabriel helyet foglalt neki a hintaszékben, és közelebb húzta a székét. Körülötte mindenütt apródok, kanalak és hangok voltak, amelyeket senkinek sem sikerült elhallgattatnia.

A ház már nem csak a hiányzókat tartotta magában. Hét együtt felnőtt gyermek és egy nő, aki be tudta csukni az ajtót anélkül, hogy úgy érezte volna, elveszíti a szabadságát.