Éjfél körül Roque halkan kopogott az ablakon.

– El kell mondanom valamit, még akkor is, ha holnap kirúg a főnök.

A pajta mögé mentek. Ott, egy sárgás lámpa alatt Roque felfedte, amit Mateo elrejtett.

Verónica sosem véglegesítette a válását. Évekkel korábban, amikor Mateónak gépeket kellett refinanszíroznia és bővítenie a ranchot, mindketten átvették a föld jelentős részét és a szarvasmarha-tenyésztést társtulajdonosként. A különválásuk után Verónica mindent megoldatlanul hagyott. Bár La Soledad eladósodott, nem támasztott igényt. De miután megtudta az új szerződést és azt, hogy a ranch értéke visszanyerte értékét, ügyvédet fogadott.

„Azzal fenyegetőzött, hogy követeli a közös tulajdon megosztását” – magyarázta Roque. „Ha nem jutnak megállapodásra, évekig vitatkozhatnak, sőt, akár a föld egy részét is eladhatják.”

– És az új ház?

Roque a kezében szorongatta a kalapját.

– Azt a házat, készpénzt és egy közjegyző előtt aláírt szerződést kért. Cserébe lemond a jogairól és véglegesíti a válást.

Teréziának hányingere lett.

– Miért pont azt a házat?

Roque-nak eltartott egy ideig, mire válaszolt.

– Mert valaki azt mondta neki, hogy a város szerint neked jár.

A csapás más volt. Már nem csak a pénzről szólt. Verónica meg akarta alázni, és Mateo beleegyezett.

Roque elmagyarázta, hogy a készpénz abból az előlegből származik, amelyet Mateo Teresa házának visszavásárlására szánt. Mateo úgy vélte, hogy a következő szarvasmarha-eladás után ismét elő tudja majd venni a pénzt.

Teresa örömtelenül felnevetett.

– A házamat jövő héten írják alá. Egy jerezi tanár már lefoglalta.

Roque elsápadt. Mateo nem tudta.

Hajnalban Teresa a konyhában várta. Nem főzött kávét.

– Roque mindent elmesélt nekem.

Mateo mozdulatlan maradt.

– Nem volt joga hozzá.

„Több igaza volt, mint neked. Legalább azt gondolta, hogy jogom van tudni, mit tettek azzal, amit elvesztettem.”

Mateo leült vele szemben.

„Ha Veronica bíróság elé viszi ezt az ügyet, az veszélyeztetheti a ranchot. Meg kellett oldanom ezt a problémát.”

– És neked is döntened kellett helyettem?

– Azt hittem, később visszaszerzem a házadat.

–Ez a baj. Mindig azt hitted, hogy később megjavíthatsz.

Matthew most először emelte fel a hangját.

– Ugyanazt a dolgot mentettem meg, amit te is meg akartál menteni!

Teresa a tenyerével az asztalra csapott.

– Nem. Én úgy döntöttem, hogy elveszítem a házamat. Te pedig úgy döntöttél, hogy megszeged az ígéretedet anélkül, hogy megkérdezted volna. Ez nem ugyanaz.

Csend telepedett a konyhára.

Teresa közölte vele, hogy a régi házát hamarosan eladják. Mateo azonnal elindult a városba. Két óra múlva tért vissza, arca eltorzult az aggodalomtól. Héctor Baeza már aláírta az előzetes szerződést a vevővel. Jogilag még volt néhány nap az adásvétel lezárására, de a pénzt nem tudta visszafizetni büntetés nélkül, Mateónak pedig nem volt elég készpénze.

„El fogom érni a célomat” – mondta.

– Nem akarom, hogy ezt többé csináld.

– Terézia…

– Nem egy újabb ígéretre van szükségem.

Bement a szobájába és elkezdett pakolni.

Mateo követte az ajtóig.

– Ne menj el így.

– Hogyan szeretnéd, hogy elmenjek? Megköszönjem, hogy az áldozatommal megmentetted a ranchot, és aztán megvásároljam a vele való békédet?

Mateo megpróbálta megfogni a kezét. Teresa elhúzta.

Roque egy kocsihoz vitte a varrógépet. Mielőtt beszállt volna, Teresa még utoljára Mateóra nézett.

–Válaszolj nekem valamit. Gondoltál már arra a házra úgy, mint egy nekem való házra?

Mateo hallgatott.

Terézia várt.

Kinyitotta a száját, de egyetlen szó sem jött ki rajta.

Beszállt a kocsiba.

Ahogy elhaladt az új ház mellett, Veronica egy csészével a kezében állt az ajtóban. Úgy nézte, ahogy Teresa távozik, mintha győzött volna.

Három héttel később aláírták a válószerződést, Veronica lemondott La Soledadhoz fűződő jogairól, Mateo pedig megtarthatta a ranchot.

Aztán megjelent egy hirdetés a regionális újságban, amitől egy pillanatra az egész város elhallgatott: Veronica eladja új házát.

Soha nem állt szándékában benne élni. Csak azért kérte, hogy pénzzé tegye, és hogy Teresa lássa, ki veheti el tőle.

3. RÉSZ
Verónica kevesebb mint 15 nap alatt eladta a házat egy leóni kereskedőnek. Aláírta az adásvételi szerződést, beszedte a pénzt, és visszatért Guadalajarába. Mielőtt elindult, áthajtott a téren bőröndökkel megrakott autójával. Nem nézett La Soledad felé.

A hír megváltoztatta a városban a pletykákat. Akik korábban naivnak nevezték Teresát, elkezdték azt mondani, hogy Mateót becsapták. Teresa nem örült neki. Egyszerűen csak elege volt abból, hogy mindenki szórakozássá változtatta a fájdalmát.

Ideiglenesen Doña Celia, a szomszédja háza mögötti szobában rendezkedett be, aki az édesanyja barátnője volt. A varrógépét egy kis ablak elé helyezte, és folytatta a varrást. Megrendeléseket fogadott iskolai egyenruhákra, ruhákra, függönyökre és átalakításokra. Minden egyes pesót feljegyzett egy jegyzetfüzetbe.

Egyik délután Roque sajttal és tojással érkezett.

– Nem azért vagyok itt, hogy visszakérjelek – tisztázta. – Csak azt akartam mondani, hogy a főnök alig eszik.

Teresa tovább rendezgette a szálakat.

– Sajnálom őt.

Órákat tölt azzal, hogy megnézze a házat, amit Veronica asszony eladott.

– Akkor lesz ideje megérteni, mit tett.

Roque bólintott. Teresa kávét szolgált fel neki, de nem kérdezett semmi mást.