1. RÉSZ

– Ettől a szenteste naptól kezdve a bátyád megtartja a részvényeket, amiket a nagyapád hagyott rád.

És ezt mindenki előtt alá fogod írni.

Rafael Cebrián egy mappát tett lánya, Inés tányérja mellé, mintha az előbb még egy adag bárányhúst kínált volna neki.

Az Alcoy külvárosában lévő családi faházban az asztal körül tizenegy rokon ült, egy tál szinte érintetlen garnélarák és egy kivilágított betlehem a tálalószekrényen.

A család holdingjának neve az első oldalon szerepelt.

A részvények, amelyeket Joaquín, a nagyapa, évekkel ezelőtt Inésnek adományozott, 720 000 eurót értek el.

A dokumentum a testvérére, Álvaróra ruházta át az ingatlant; a végső eljárást az ünnepek után közjegyző előtt hivatalossá tették.

„Majd meglátjuk, meddig bírjátok a pénzünk nélkül” – tette hozzá Rafael.

Álvaro, aki vele szemben ült, felnevetett.

Egy olyan órát viselt, ami többe került, mint Inés autója.

Az anyja, Mercedes, a hímzett terítőre siklott.

Inés 35 éves volt, és már 12 éve ugyanazt a régi dalt és táncot hallgatta.

Amikor otthagyta az ügyvédi irodát, ahová az apja el akarta helyezni számítógépes mérnöki tanulmányokra, felelőtlenül viselkedett.

Amikor megalapította digitális biztonsági cégét, ő lett a „számítógépes lány”.

Ezzel szemben Álvaro kudarcot vallott alattvalói voltak, adósságokat halmozott fel, és vezetői pozíciót kapott a Talleres Cebriánnál, a nagyapja által épített ipari gépgyárban.

– Itt járt, mutogatja az arcát – mondta Rafael –.

Úgy döntöttél, hogy Valenciába mész, hogy üzletasszonyt alakíts.

– És feltételezem, hogy mindezt anélkül döntötted el, hogy megkérdeztél volna engem.

– Ez egy családi döntés.

Inés körülnézett.

A nagynénje úgy tett, mintha szalvétákat keresne; a nagybátyja félretett egy poharat.

Senki sem mondta, hogy ez az ő családjuk is.

Álvaro átnyújtott neki egy fekete töltőtollat.

– Gyerünk, kishúgom!

Mutasd meg azt a függetlenséget, amivel büszkélkedsz.

Inés felvette a tollat.

Hol kell aláírnom?

Az egész vacsora alatt most először veszítette el apja a fensőbbséges arckifejezését.

– Nem fogsz vitatkozni?

-Szóval így?

Már próbáltad a műsort.

Elolvasta a lényeges záradékokat, ellenőrizte, hogy a megállapodás pontosan tartalmazza-e a szándékot, és ahol szükséges volt, aláírta.

A mobiltelefonja 26 másodperc telt el az első és az utolsó aláírás között.

Rafael mozdulatlan maradt.

– Ha átléped azt az ajtót, ne gyere vissza segítséget kérni.

– Nem azért jöttem, hogy ezt kérjem.

Inés felkapta a kabátját, megcsókolta anyja arcát, és kiment a decemberi hidegbe.

Mielőtt beindította volna az autót, üzenetet kapott Clarától, a partnerétől: „Fel kell vizsgálnunk a Talleres Cebrián finanszírozását.

Épp most aktiváltak egy riasztást.

Az apja két dologról nem volt tudatában: hogy Inés számítógépes cége milliós bevételre tett szert, és hogy a gyárát működő pénz 22 hónapja érkezik egy olyan cégen keresztül, amelyben a lánya befektető volt.

Másnap reggel, amikor Rafael rájött, ki állt a finanszírozás mögött, élete legkétségbeesettebb hívása a lányához szólt, akit az imént kirúgott a házból.

2. RÉSZ

Karácsony reggelén 9:12-re Rafael már 17 alkalommal hívott.

Inés nem válaszolt.

Valenciai lakásában ült, egy kihűlt kávé előtt, és Clarát hallgatta kihangosítva.

– Az Ön által aláírt megállapodás módosítja a részvényesi megállapodásban előirányzott részvényelosztást – magyarázta kollégája –.

A bank a következő részlet kibocsátása előtt előírja a vonatkozó változások felülvizsgálatát.

Fiú 1.600.000 €.

– Ellenőriztesse vele.

És döntsön a bizottság nélkülem.

Nem akarom, hogy bárki is összekeverjen egy pénzügyi értékelést egy családi veszekedéssel.

Inés és Clara más befektetőkkel közösen hozták létre a Brújula Capitalt.

Évekkel korábban adósságot vásároltak Talleres Cebriántól, amikor egy szervezet meg akart szabadulni tőle.

Ezután különböző műveleteken keresztül likviditást biztosítottak, amíg 5 200 000 eurót nem kötöttek le.

A munkásokban, a szerződésekben és a gépekben bíztak; nem Álvaro döntéseiben.

Délben üzenet érkezett Rafaeltől: „Kérlek, gyere el.

Szükségünk van rád.

Inés aznap délután visszatért Alcoyba.

A bátyja köszönés nélkül nyitott ajtót.

– Ezt azért szervezted, hogy megalázz minket.

– Tegnap este a kezembe adtad a tollat, Álvaro.

Ne keverd össze a dolgokat.

Rafael az irodában várt, mérlegek vették körül.

Mercedes az ablaknál maradt.

„Ön a Compass tulajdonosa?” – kérdezte.

– Alapító partner vagyok.

Nem vagyok egyedüli tulajdonos, és nem is hozok egyedül döntéseket.

– És a te kis társaságod?

– Nexo Ciberseguridad Industrialnak hívják.

72 alkalmazottunk van, és az árbevételünk az elmúlt pénzügyi évben 13 400 000 euró volt.

Álvaro keresgélni kezdett a telefonján.

Amikor megtalálta a cég oldalát, abbahagyta az ujja mozgatását.

Rafael úgy nézett a lányára, mintha még soha nem látta volna.

– Miért nem mondtad el nekünk?

– Küldtem neked egy meghívót a megnyitóra.

Azt mondtad, hogy megbeszélésed van.

Soha mást nem kérdeztél tőlem.

Mercedes ekkor eszébe jutottak az 1000 eurós borítékok, amiket Rafael minden karácsonykor adott Inésnek, meggyőződve arról, hogy segít neki.

– Képzési ösztöndíjakra fordítottam őket – magyarázta.

Rafael a homlokához emelte a kezét.

-Nagyon jó.

Megmutattad, hogy fontos vagy.

Most oldd fel a pénzt.

– Nem tudom és nem is szabad ezt egyedül megtennem.

A bizottság független ellenőrzést kér, mielőtt új finanszírozást engedélyezne.

„Ez minket vádol tolvajokkal!” – tiltakozott Álvaro.

– Ez azért van, hogy kiderítsük, miért fizetnek rendszeresen egy tanácsadó cégnek anélkül, hogy jelentések igazolnák a számlákat.