Álvaro elvesztette a színét.

Aztán Mercedes kinyitotta a táskáját, és kivett belőle egy gyűrött fénymásolatot.

– Ezt tegnap találtam a könyvelési papírok között – mondta, és az asztalra tette.

Ez egy 84 000 eurós fizetési engedély.

Az aláírásom rajta van.

Rafael zavartan nézett rá.

– És mi olyan furcsa ebben?

Mercedes jelezte a dátumot.

– Hogy aznap kórházba kerültem.

És én soha nem írtam alá azt a dokumentumot.

3. RÉSZ

Néhány másodpercig Rafael képtelen volt levenni a szemét a fénymásolatról.

Mercedes 8 napot töltött kórházban csípőműtét miatt.

Miután kiengedték, ő maga vitte haza.

Azonban ott volt az aláírása és a családi cég pecsétje, amely felhatalmazta a Litoral Estrategia nevű cégbe történő átruházást.

– Biztos valami adminisztratív hiba történt – motyogta.

– Akkor hadd ellenőrizzék – felelte Mercedes –.

De ezúttal ne kérj, hogy fordítsam el a figyelmemet.

Álvaro el akarta venni az újságot.

Inés egy kérdéssel állította meg:

– Miért zavar ennyire, hogy ellenőrzik a számlákat?

– Mert vannak emberek, akik ledolgozzák az életüket, miközben te idejössz órákat adni.

– Pontosan ezek miatt az emberek miatt nem szándékozom félrenézni.

Mercedes két másik gyanús engedélyt is talált.

Hetekig keresett magyarázatokat, míg rájött, hogy a hallgatása már nem a családot védi, hanem azt a személyt, aki elpusztítja azt.

Rafael beleegyezett egy külső igazságügyi ellenőrzésbe.

A Compass fenntartotta a fizetésekhez és az ellátáshoz feltétlenül szükséges likviditást, a többi befektető jóváhagyásától és a heti kincstári ellenőrzéstől függően.

A raktárbővítéseket és a rendkívüli kiadásokat felfüggesztették.

Inés tartózkodott a családjához közvetlenül kapcsolódó szavazástól.

Álvaro árulónak nevezte a családon belül, és azt állította, hogy át akarja venni a gyárat.

Egy nagybácsi azt írta neki, hogy a háztartási problémákat otthon kell megoldani.

Inés egy fényképpel válaszolt, amelyen a nagyapja látható munkások között.

A hátoldalon ez az üzenet állt: „Ez a cég úgy indult, hogy 6 család evett belőle.”

Senki sem válaszolt.

A jelentés 6 hét után érkezett meg.

A könyvvizsgálók 1 140 000 eurót találtak, amelyet 34 hónap alatt fizettek ki a Litoral Estrategia tanácsadó cégnek, amely azzal dicsekedett, hogy logisztikai tanácsadással foglalkozik.

Az igazgatója Sergio Valero volt, aki Álvaro barátja volt a középiskola óta.

Voltak valódi szolgáltatások, de duplikált árajánlatok, másolt jelentések és akkreditált szolgáltatás nélküli számlák is.

A pénz egy része magánutakra, egy jáveai lakás felújítására, egy sportkocsi bérlésére és egy olyan ház berendezésére ment, amelyet Álvaro gyakran használt.

A Mercedes által állítólag aláírt engedélyeket akkor építették be a rendszerbe, amikor a nő kórházban volt.

A nyomozók nem tudták külön-külön megállapítani az egyes hamisítások eredetét, de a hozzáférések nyomai Álvaro vezetői csapatára mutattak.

A legrosszabb egy melléképületben jelent meg.

Miközben ezeket a kifizetéseket feldolgozták, a gyár 27 alkalmazottat bocsátott el és csökkentette a juttatásokat.

Inés felismerte Pascual nevét, aki 14 éves korában tanította meg esztergálni.

Felhívta a számot, amit egy régi címjegyzékben tárolt.

A felesége válaszolt.

– Pascual csomagokat kézbesít – magyarázta –.

58 éves.

Azt mondja, jól van, de valahányszor elhalad a gyár közelében, lenéz.

Inésnek le kellett tennie a telefont az asztalra.

Évekig várt arra, hogy az apja beismerje a hibáit.

Soha nem gondolta volna, hogy ez az igazság ennyi embernek árthat.

A zárótalálkozót a Talleres Cebrián központjában tartották.

Álvaro egy ügyvéd kíséretében érkezett.

Rafael előtt ott volt a jelentés, és úgy nézett ki, mintha tíz évet öregedett volna.

„Mondd, hogy a pénz végül nem a te kiadásaidra ment el” – kérdezte.

– Sergio is nálunk dolgozott.

Mindent összekevernek.

– Céges költség volt az autó?

– Ügyfelek meglátogatására használtuk.

—Név 1.

Álvaro segítséget kért az ügyvédjétől.

Nem válaszolt.

Rafael kinyitotta az oldalt a leépítésekkel.

– Kirúgtuk Pascualt, mert nem tudtuk a posztján tartani.

Aláírtam azt a levelet.

– A piacok megváltoztak, apa.

– És folyamatosan küldözgetted a számlákat.

Amikor Álvaro bosszúskodással vádolta Inést, a húga nem emelte fel a szavát.

– Ha bosszút akarnék állni, arra kérném a bizottságot, hogy hajtsa végre az összes jogilag alkalmazható garanciát.

Időt kértem a fennmaradó munkahelyek megmentésére.

Különböző dolgokról van szó.

Rafael bejelentette Álvaro igazgatói posztjának azonnali felfüggesztését.

A testület eljárást indított a vezetőségből való végleges elmozdítása és a jogosulatlannak bizonyult összegek visszakövetelése érdekében.

Az ügyvédek a lehetséges büntetőjogi felelősséget is vizsgálták.

Senki sem ígérte, hogy egy egyszerű bocsánatkéréssel eltörli a történteket.

Álvaro azzal vádolta őket, hogy a pénzt részesítették előnyben a saját fiuk helyett.

Rafael továbbra is az ajtót bámulta.

A következő hónapok nehezek voltak.

A cég eladott egy kihasználatlan raktárat, és lemondta a második bővítést.

A valenciai ipari szektorban tapasztalattal rendelkező Nuria Beltrán független vezérigazgatót nevezték ki.

Rafael beleegyezett, hogy elnökként marad anélkül, hogy beavatkozna a mindennapi döntésekbe.

A fennmaradó finanszírozást nem egyszerre folyósították: szakaszokban érkezett, miután a bizottság ellenőrizte az előrehaladást.

12 hónap elteltével a tartozás 19%-kal csökkent, és a beszállítóknak történő kifizetések ismét a megállapodás szerinti határidőkön belül történtek.

Néhány munkavállaló visszakapta az elveszett munkaórákat és a bónuszokat.

Nem mindenki térhetett vissza, akit kirúgtak, amit Inés sosem engedett tökéletes befejezésként bemutatni.