Bólintott, bár tudtam, hogy a gyász olyan módon öregítette meg, ahogyan egyikünk sem választotta.
Noah felém mozdult, Louise pedig odanyúlt, hogy megérintse az apró lábát.
Az a menekülés azzal kezdődött, hogy egy idegen, miután néhány percig figyelt, eldöntötte, milyen anya vagyok. Azzal végződött, hogy a lányom arra kényszerítette ugyanezt az idegent, hogy elképzelje, ahogy kegyetlensége valakire zuhan, akit szeret.
Louise megvédett aznap.
De tett valami nagyobbat is.
Emlékeztette Evelynt, hogy az ítélkezést meg lehet szakítani, mielőtt véglegessé válna.
És valahol a repülőgép egyik ülése és a repülőtéri poggyászfutó között egy nő, aki készen érkezett, hogy kritizálja a lányát, inkább a hallgatást választotta.
Néha ennyi változásra volt szükség.
Egy jobb következő pillanat.
