1. RÉSZ

Mindössze 6 perccel a válópapírok aláírása után Álvaro Montoro kegyetlen nyugalommal nézett volt feleségére, és kimondott egy mondatot, amelyet soha nem fog elfelejteni.

–Tartsd meg a lányokat, Elena. Most fiam lesz.

Elena Salvatierra nem válaszolt azonnal.

Előttük az ügyvéd folytatta a dokumentumok rendezgetését egy madridi iroda diszkrét szobájában. Az asztalon ott hevertek az aláírások, amelyekkel éppen most véglegesítették a 12 év házasságot. Álvaro azonban már a telefonját nézegette, türelmetlenül várva a távozást.

Lányai, Claudia és Vega, 9 és 7 évesek voltak.

Előző este Vega egy rajzos képeslapot készített az apjának, mert meg volt győződve róla, hogy szomorú lesz a szakítás miatt.

De úgy tűnt, Álvaro kitörölte őket az új életéből.

„Inésnek 11-kor van ultrahangja” – tette hozzá, miközben felvette a blézerét. „A szüleim már a klinikán vannak. Apám odáig van, hogy végre fiú lesz a családban.”

Ramón Montoro évekig visszatérő viccet űzött abból, hogy Elenának csak lányai voltak.

A Montoro család egy jól ismert családi ingatlancéget vezetett, és megszállottjai voltak a vezetéknévnek, a folytonosságnak és a férfi örökös abszurd ötletének.

Elena lassan becsukta a mappáját.

– Nem akarsz elbúcsúzni Claudiától és Vegától?

Álvaro grimaszolt.

– Pár nap múlva felhívom őket. Inésnek most nyugalomra és csendre van szüksége.

Nem tudtam, hogy Elena és a lányok bőröndjei már be vannak csomagolva.

Azt sem tudtam, hogy délután 4:40-kor mindhárman elhagyják Spanyolországot egy, a Torrejón bázishoz kapcsolódó katonai létesítményből, hogy Elena új szakmai úti céljába költözzenek.

A felügyeleti megállapodás ezt lehetővé tette.

Álvaro aláírta.

Egyszerűen nem figyeltem eléggé ahhoz, hogy megértsem.

Évekig pontosan ugyanezt tette a feleségével.

Tudta, hogy Elena a hadsereghez tartozik, de sosem érdekelte igazán a karrierje. Az édesanyja, Mercedes, „Elena stabil állásaként” emlegette. Ramón még a családi vacsorákon is viccelődött, hogy Elena valószínűleg jelentések benyújtásával tölti a napjait, miközben „az igazi katonák” végzik a fontos munkát.

Elena abbahagyta a helyreigazításukat.

– Viszontlátásra, Álvaro.

– Mindig is túl drámai voltál.

Hátranézés nélkül elment.

Órákkal később Elena egy lezárt folyosón sétált, amikor rezegni kezdett a telefonja.

Álvaro négyszer hívott.

Az utolsóra válaszolt.

„Hol vagy?” – fakadt ki belőle.

-Megszállt.

Álvaro hangja már nem csengett arrogánsan.

Rémültnek tűnt.

– Van egy kis baj a babával.

Elena megállt.

– Milyen probléma?

– Az orvos szerint Inés majdnem 4 héttel korábban teherbe eshetett volna, mint ahogy nekünk mondta.

Álvaro ezeket a heteket Spanyolországon kívül töltötte munka miatt.

Mielőtt Elena válaszolhatott volna, egy parancsnok, aki átkelt a folyosón, kissé vigyázzba esett, amint elhaladt mellette.

– Jó napot kívánok, ezredes úr.

-Jó napot.

Teljes csend volt a vonal másik végén.

– Elena… felhívott az ezredes?

-Igen.

– Maga ezredes?

Elena kinézett az üvegen. Claudia és Vega egymás mellett ültek, készenlétben a hátizsákjaikkal.

– Mindig is tudtad, hogy a seregben szolgálok, Álvaro.

– Azt hittem, az adminisztrációban dolgozol.

– Nem. Te döntöttél úgy, hogy ezt gondolod.

Álvaro nehezen lélegzett.

– Hová mész a lányokkal?

– A szakmai jövőm nem telefonon tárgyalható.

– Én vagyok a férjed!

Elena megnézte az időt.

– Ma reggel abbahagytad az lenni.

Aztán jött a mondat, ami mindent megváltoztatott.

– Elena, kérlek… Inés most ismerte el, hogy lehet, hogy volt egy másik férfi is.

És a fiú, akiért Álvaro az imént elküldte a saját lányait, talán már nem is az övé.

2. RÉSZ

–Akkor kérdezd meg Inéstől, amit magadtól is fel kellett volna tenned, mielőtt úgy kezelted Claudiát és Vegát, mintha helyettesíthetnék egymást – válaszolta Elena.

Álvaro követelte, hogy halasszam el az utat.

Ő visszautasította.

Aztán újabb meglepetés érte: a felügyeleti megállapodás kifejezetten felhatalmazta a lányok szakmai okokból történő áthelyezését. Ügyvédje több mint két hónappal korábban kapta meg ezt az információt.

– Átvertél a papírokkal – tiltakozott.

– Volt saját ügyvéded. Az történt, hogy túl elfoglalt voltál egy másik családalapítással.

Álvaro hallgatott.

Percekkel később Mercedes elkezdte hívogatni.

Aztán Ramón.

Aztán megint Álvaro.

Végül édesanyjával megjelent a katonai létesítmény bejáratánál.

A biztonságiak nem engedték át őket.

„Látni akarom a lányaimat” – könyörgött Álvaro a telefonba.

Elena úgy döntött, hogy nem választ helyettük.

Belépett a váróterembe.

Claudia leengedte a könyvét, amikor meghallotta a kérdést.

– Nem akarom látni.

Vega is megrázta a fejét.

Aztán Claudia bevallott valamit, amit Elena nem tudott.

Egy héttel korábban hallotta az apját telefonon azt mondani, hogy nem érdekli, hol fognak lakni a lányok, mert Vega hálószobáját akarja átalakítani az új baba szobájává.

Vega sírva fakadt.

– Az én csillagaimat is leveszed a mennyezetről?

Elena megölelte.

Amikor Álvarót értesítették, hogy a lányok nem akarnak kimenni, szóhoz sem jutott.

De az igazi csapás csak később jött.

Egy katonás hang kiáltott a folyosóról:

– Ezredes úr, végleges megerősítést kaptunk a repülésről.

Álvaro suttogta:

– Mióta ezredes?

— 3 éven át.

Aztán eszébe jutott a szertartás, amelyre Elena kérte fel, hogy vegyen részt.

Jobban szerette a golfozást.

És megértett valami szörnyűt.

Nem veszített el egy titokzatos feleséget.

Évek teltek el anélkül, hogy hallotta volna a mellette alvó nőt.

3. RÉSZ