Egyik este részegen jött haza, szétverte a konyha felét, és leesett a lépcsőn, hogy ellopjon tőlem egy pendrive-ot. Az ügyészség nyomozást indított, és megállapította, hogy baleset volt. Nem löktem meg, de megkönnyebbültem, amikor meghalt. Az anyósom, Georgina, gyilkosnak nevezett, és megesküdött, hogy tönkreteszi a hírnevemet.

Mielőtt elhagytam Monterreyt, lemásoltam Ricardo aktáit. Az egyikben El Miradorból származó számlák voltak. Ellenőriznem kellett, hogy tudtukon kívül nem okoztam-e kárt valódi embereknek.

– Felhasználtalak, hogy idejussak – vallottam be. – De sosem színleltem, amikor dolgoztam, vagy amikor megmentettelek.

– Még mindig nem tudom, melyik részednek higgyek.

– Akkor ne higgy nekem. Kérdezd meg tőlem.

Ezt tettük.

A munkások által adott lapot egy tokban tartottam, lefényképeztem az állapotát, és feljegyeztem, hogy kitől kaptam. Kimásoltuk a barragani koordinátornak küldött WhatsApp-üzeneteket, dátumokkal és teljes telefonszámokkal együtt. Javier összegyűjtötte az eredeti szerződést és a bankszámlakivonatait. A számlázási portálról letöltöttem három CFDI számlát olyan szállítmányokról, amelyek soha nem érkeztek meg; az egyiken a művezető aláírása szerepelt 19 nappal a halála után. A klinika dokumentálta az alultápláltságot, a tüdőgyulladást és a fagyási sérüléseket.

Nem nyúltunk Ricardo aktáihoz. Nyomként szolgálnának, nem pedig tiszta felügyeleti lánccal megszerzett bizonyítékként.

Chihuahuába autóztunk, és Lucía Fierrót, egy büntető- és kereskedelmi jogászt kerestük. Mindent átnézett, de csodákat nem ígért.

„Ez alátámaszthatja a csalás és hamisított dokumentumok felhasználásának vádját” – mondta. „De Barragán azt fogja állítani, hogy az időjárás miatt nem voltak elérhetőek az útvonalak, és hogy önök hamisították a számlákat. Arra van szükségünk, hogy a Legfőbb Ügyészség védje meg a szervereit, kérje el az adóbevallásokat, és biztosítsa a GPS-eszközöket, mielőtt eltűnnének.”

A három munkás vallomást tett. Javierrel feljelentést tettünk, és kértük a polgári védelemtől, hogy vizsgálja meg a többi tábort is. Senki sem bilincselte meg Barragánt aznap délután. Az ügyészség megnyitotta az ügyet, ellenőrizte a kezdeti információkat, és további eljárást kért a bírótól. Az igazi igazságszolgáltatás nem haladt a haragunk ütemében.

Mielőtt elhagytuk volna az ügyészséget, Barragán felhívott. Felajánlotta, hogy fizet nekem 1 000 000 dollárt, eltörli az El Mirador-i tartozást, és folytatja a kézbesítéseket, ha ejtjük a vádakat.

– Nem a csendet árulom – válaszoltam.

– Nem, Natalia. Csak időt nyersz. Kérdezd meg magadtól, mi fog történni, ha mindenki meglátja a Ricardo megbízásából aláírt szerződéseket.

Javier végighallgatta a hívást. A vallomásom óta most először állt mellettem, bár hozzám sem ért.

„Ha van bizonyítékod, mutasd be” – mondta. „Mi is ugyanezt fogjuk tenni.”

Barragán gyorsan haladt előre.

Csalárd adminisztrációval vádolt minket. Benyújtott egy aláírásommal ellátott meghatalmazási másolatot, valamint egy bankszámlakivonatot, amely 480 000 dollár befizetését mutatta Ricardóval közös számlámra. Csatoltak egy Georgina által hitelesített nyilatkozatot is: azt állította, hogy kétféle könyvelést vezetek, és a fia csak az utasításaimat követi.

Az egyik aláírás hiteles volt.

„Ricardo arra kényszerített, hogy aláírjak egy beszállítói regisztrációs űrlapot” – vallottam be Javiernek Lucía előtt. „Azt mondta, ha nem írom alá, privát fotókat küld a családomnak. Aláírtam, majd letiltottam a fiókot, de erről a befizetésről sosem tudtam.”

Javier felállt.

–Valahányszor azt hiszem, hogy elértem a mélypontot, egy újabb pince bukkan fel.

-Tudom.

– Nem, Natália. El sem tudod képzelni, mibe kerül kockáztatni az életed valakiért, majd rájönni, hogy ő maga választotta ki, melyik igazságot adja meg neked.

Köszönés nélkül távozott. Lucía nem vigasztalt; arra kért, hogy kérjek igazolást az e.firma visszavonásáról a SAT-tól (Mexikói Adóhatóság), és megkérte a bankot, hogy vezessenek nyilvántartást a számlahozzáférésekről, átutalásokról és IP-címekről. Pontosan erre volt szükségem: cselekedni, nem pedig bujkálni.

Azon az éjszakán megérkezett a polgári védelmi jelentés. 4 táborban 27 ember tartózkodott, akiknek kevesebb mint 48 órára elegendő ellátmányuk volt. Barragán szerződéses vitára hivatkozva felfüggesztette az összes útvonalat. Másnap vihart vártak.

Javier jelzáloggal terhelte meg El Mirador egy részét, hogy élelmet, üzemanyagot és antibiotikumokat vehessen. Amikor találkoztam vele, rám sem nézve átadta nekem egy kisteherautó kulcsait.

– A mi harcunk várhat. Ők nem.

Állattartókból és mentőkből álló konvojt szerveztünk. Amikor elhagytuk Chihuahuát, Lucía felhívott. Az ügyészség beidézte Barragánt, de az ő viszontpanasza is folyamatban volt. Georgina tanúskodni fog ellenem, és a 480 000 dolláros letét vádlottá tehet engem.

Javier megragadta a kormánykereket, miközben az első cseppek hóvá változtak.

– Most szólj, ha még valami hiányzik.

— Semmi sem hiányzik.

– Jobban is teszed, mert megmenthetünk 27 embert, és egyenesen visszatérhetünk a közönségedhez.

Szerinted Javiernek újra megbíznia kellett volna bennem, annak ellenére, hogy egy valódi aláírás és a saját anyósom is bizonyítani látszott, hogy hazudtam?

3. RÉSZ
A vihar hajnal előtt lezárta a Pino Alto-hágót. A konvojnak 9 kilométerrel az első tábor előtt meg kellett állnia. Gyógyszert és élelmiszert pakoltunk Javier két lovára, a többit hátizsákokba osztottuk szét, majd a polgári védelem koordinátáit követve folytattuk az utat a mentőkkel.

Az első nyolc munkást éppen deszkákat égettek a priccseikről. A második táborban egy lázas terhes nő volt; a harmadikban két férfi megpróbált az útra gyalogolni, de fagyásos lábsérülésekkel tértek vissza. Senki sem kapott meg egyet sem a tizenkét dobozból, amelyeket Barragán kiszámlázott.