– Nem, figyelj rám! – könyörgött Graham. – A húg egy senki, de a fiúnak szilárd a hitelképessége, és alá kell íratnunk vele a kezességi nyilatkozatokat, amik a helyszín felelősségkizárási nyilatkozatának álcázzák magukat. Amint ma este hivatalosan is az Ashford névhez lesz kötve, biztosíthatom az áthidaló kölcsönt. Megkapod a pénzed!

Letette a hívást, nehézkes léptei a konyha felé indultak vissza.

A szívem kalapált a bordáimban. Kezes? Evannek nem voltak milliói. De makulátlan hitelminősítése és makulátlan múltja volt, ami pontosan az volt, amire egy csődbe ment csalónak szüksége lenne ahhoz, hogy aláírjon egy ragadozó kölcsönt.

Rezegni kezdett a telefonom a zsebemben. Egy SMS Rowan Pike-tól: Ms. Callaway, az Ashfordék rendezvényszervezője, most kért bejutást a VIP szalonba, hogy tíz perc múlva „privát dokumentumot írjon alá” a testvérével. Utasítások?

2. fejezet: A viperafészek

Rowan üzenetét bámultam, a kirakós darabjai ijesztő tisztasággal pattantak össze. Graham Ashford nem egy házasságot ünnepelt; egy pénzügyi túszhelyzetet hajtott végre.

Gyorsan visszagépeltem: Hadd használják a társalgót. Szereljék be a biztonsági kamerákat, hogy közvetítsenek a tabletemre. És Rowan – húzza ki az Ashford Holdings összes pénzügyi feljegyzését. Most azonnal.

Visszaosontam a bálterembe. A levegő most sűrűbbnek érződött, drága parfüm és a közelgő romlás illatával telített. Megpillantottam Evant a jégszobor közelében, amint az egyik főiskolai barátjával nevetgélt. Elindultam felé, azzal a szándékkal, hogy ha kell, a gallérjánál fogva kirángassam, de Blair zökkenőmentesen az utamba állt, egy pohár pezsgővel a kezében.

A mosolya abban a pillanatban eltűnt, amint a többi vendég hallótávolságán kívül értünk.

– Hallottam, hogy minden hónapban küldesz haza pénzt – mondta halkan, és undorodva tekintete ismét a csizmáimra siklott. – Megpróbálsz visszavásárolni magad egy olyan családhoz, amelyik soha nem választott ki? Szánalmas.

Álltam a tekintetét, kőből faragott arckifejezéssel. „Fogalmad sincs, miről beszélsz, Blair.”

Ujjai felcsúsztak, és megérintették nagyapám megcsonkított aranygyűrűjét. „Evan mindent elmond nekem. Azt mondja, mindig féltékeny voltál rá. És most rám is féltékeny vagy.” Finoman kortyolt az italából. „Jobb lenne mindenkinek, ha csendben elmennél a pohárköszöntő előtt. Senkinek sem fogsz hiányolni, Jade. Csak egy súly vagy. Nem a mi világunkba tartozol.”

„Végeztél?” – kérdeztem rekedten.

Közelebb hajolt, parfümje nyálkás és édes volt. „Menj vissza oda, ahonnan előmásztál. Ez a család mostantól az enyém.”

Sarkon fordult, és elsiklott, azonnal visszavéve hibátlan, kamerakész mosolyát.

Nem mentem el. Ehelyett visszavonultam egy sötét mélyedésbe az audiovizuális fülke közelében. A tabletem rezegni kezdett. Rowan elküldte a fájlt.

Kinyitottam a dossziét. A valóság rosszabb volt, mint gondoltam. Az Ashford Holdings nemcsak küszködött, hanem pénzügyi halálspirálban is volt. Több nem teljesített hitel, nullára ürített offshore számlák és függőben lévő szövetségi nyomozás sikkasztás miatt. Azok az emberek, akiknek Graham Ashford tartozott, nem bankok voltak; olyan magán, árnyékpiaci hitelezők, akik tönkretették az életeket, amikor nem kapták meg a fizetésüket.

És a bátyámat akarták emberi pajzsként használni.

A képernyőm kettévált, és megjelent az élő közvetítés a VIP társalgóból.

Evan egy puha bőrkanapén ült, kissé zavartnak, de engedelmesnek tűnt. Graham fölébe állt, meleg, apai aurát árasztva, és a dohányzóasztalon heverő papírhalomra mutatott.

– Ez csak a helyszín szokásos eljárása, Evan, fiam – hazudta Graham simán a rejtett mikrofonba. – Mivel a szálloda ad otthont az esküvőnek, a vőlegénytől közös felelősségvállalási megállapodást kérnek. Csak egy formalitás. Írd alá alul, és visszatérhetünk a pezsgőhöz.

Evan a toll után nyúlt.

A falhoz csaptam a kezem, és a telefonom után nyúltam, hogy felhívjam, de anyám hangja sziszegett a fülemben.

– Mit keresel itt az árnyékban? – kérdezte Lorraine, és megragadta a vállamat. – Mindjárt kezdődik a pohárköszöntő. Graham beszédet fog mondani. Menj ki, és úgy viselkedj, mintha egy civilizált családhoz tartoznál.

– Anya, figyelj rám! – mondtam, és erősen megszorítottam a karját. – Az Ashford család tönkrement. Graham most éppen kezessel kötteti Evant. Ez átverés.

Lorraine letépte a karját, arca kipirult a felháborodástól. „Hogy merészeled? Hogy merészeled ilyen gonosz, féltékeny hazugságot kitalálni? Graham Ashford fizet mindezért! Ő emeli fel ezt a családot!”

– Kihasznál minket! – csattantam fel. – Hallottam a telefonban, anya.

– Hagyd abba! – sziszegte, és remegő ujját a mellkasomra mutatott. – Attól a naptól kezdve keserű vagy, hogy elmentél. Ha tönkreteszed ezt az éjszakát a bátyádnak, hivatalosan is kiírlak a végrendeletből. Megtagadlak, Jade. Istenre esküszöm.

Ránéztem a nőre, aki életet adott nekem. Arra a több ezer dollárra gondoltam, amit havonta csendben a bankszámlájára utaltam, hogy ne veszítse el az otthonát. Arra a gyűrűre gondoltam, amit elloptak tőlem és hiúságból beolvasztottak.

– Nem tagadhatsz meg valakit, aki már felépítette a saját királyságát – suttogtam.

A bálterem elején a DJ lehalkította a zenét. Reflektorfény világította meg a nagyszínpadot. Graham Ashford, aki frissen érkezett a VIP-szalonból, a mikrofonhoz lépett, és megigazította a selyemnyakkendőjét.

Rezegni kezdett a telefonom a kezemben. Újabb üzenet Rowantól.

Ms. Callaway. Evan aláírta a papírokat. Az árnyékhitelezők pedig most léptek be a hallba. Nem várnak holnapig. Ma este akarják a biztosítékot.