Ő volt Victor személyes futárja, Julian Vance néven tevékenykedett, és lopott, saját fejlesztésű motorterveket szállított.

„Julian Vance a 2A helyet választotta, mert üresnek kellett volna lennie” – magyarázta Marcus. „Victor egy fiktív identitás alatt foglalta le, hogy senki ne üljön a magánfutárja mellé.”

Azon a reggelen apa szándékosan átruházta rám a helyet anélkül, hogy szólt volna a bizottságnak.

Csendben kijelölt egy védővonalat a repülőgép köré, hogy lássa, ki reagál majd a diszpécserközpontban.

– Apa, azt mondtad, hogy a hírvivő csak az első rész – szólaltam meg halkan. – Mit értett Julian Vance azon, hogy csaliként használsz?

– Sosem voltál csali, Ava – felelte apa, és hangjában tagadhatatlanul érződött a vad védekezés. – Azért tettelek fel arra a gépre, mert annak kellett volna lennie a legbiztonságosabb helynek.

Marcus egy bicskával átvágta a vörös viaszt.

Belül egyetlen összehajtogatott dokumentum volt, amely felhatalmazta a Carter Aviation engedély nélküli vészhelyzeti felszámolását.

A papírokon apa elektronikus aláírása volt, szakértők által hamisítva, egy csalárd pénzügyi audit mellett.

Ha Vance felszállt volna a nemzetközi járatra, a céget talán egyik napról a másikra felszámolták volna.

– Marcus, azonnal kísérd a lányomat a Négyes hangárba! – utasította apa a hangszórón keresztül. – A kikötői hatóság rendőrsége már biztosítja a vállalati irodákat az északi kifutópályán.

Marcus bólintott, és nyugtatóan a vállamra tette a kezét.

„Gyere velem, Ava. Apád összegyűjtötte az ügyvezető igazgatókat olyan helyre, ahol Victor nem érheti el őket.”

Bordó kézitáskámat szorongattam, és magasra emelt fejjel mentem lefelé a lépcsőn.

Hideg levegő csapta meg az arcomat, repülőgép-üzemanyag és eső szagát hordozva.

Fekete szedánok vártak lent.

Két egyenruhás rendőr nyitotta ki az utasülés ajtaját, miközben Marcus és én beszálltunk.

Az eső csíkozta ablakon keresztül láttam Julian Vance-t megbilincselve egy rendőrautó mellett.

Tökéletes öltönye most gyűrött volt, ezüstös haját a szél és a pára kócolta.

A sötétített üvegen keresztül elkapta a tekintetemet.

A gúnyolódás elmúlt.

Csak egy súlyos következményekkel szembesülő férfi üres pánikja maradt.

Az autókonvoj áthaladt a repülőtér kiszolgáló sávjain.

A sárga kifutópálya fényei arannyá olvadtak a sötét viharfelhők alatt.

– Marcus – kérdeztem halkan, a kezeimet nézve –, tudta az apám, hogy Victor bácsi el fogja árulni?

Meg kellett értenem, hogy mióta fennáll a fenyegetés a saját családunkon belül.

– Három hónappal ezelőtt már gyanúsnak találta a szabálytalanságokat – felelte Marcus gyengéden. – Apád nem hitte el, hogy a saját testvére képes ilyet tenni, amíg a papírok közvetlenül Victorhoz nem vezettek.

A szedán lelassított a Négyes hangár acélajtajai mellett.

Ez volt az a hatalmas épület, amire apa mindig figyelmeztetett, hogy soha ne menjek be egyedül.

Hidraulikus ajtók nyíltak ki, feltárva egy fényesen megvilágított barlangot.

Belül három elegáns prototípus repülőgép ült erős reflektorok alatt.

A központi prototípus lendületes szárnya alatt Daniel Carter állt.

Ismerős, szürkésbarna kabátját viselte, magas alakja kiegyensúlyozott maradt a káosz közepette.

Abban a pillanatban, hogy megállt az autónk, apa előrelépett, és maga nyitotta ki az ajtómat.

Egy szoros, meleg ölelésbe vont.

Kabátja eső, cédrusfa és kávé illatát árasztotta.

4. fejezet
– Kecsesen álltad a helyed odafent, Ava – mormolta a hajamba. – Több higgadtságot mutattál, mint amennyit sok felnőtt férfi valaha is összeszed, amikor zaklatók uszították.

– Emlékszem, mit tanítottál nekem, apa – feleltem, hátralépve. – Azt hitte, egy drága öltönnyel kitörölhet, de a méltóságot nem lehet megvenni.

Egy büszke mosoly suhant át apa arcán, mielőtt megkeményedett volna.

Egy üvegezett konferenciaterem felé intett, ahonnan kilátás nyílt a hangárpadlóra.

Bent Victor bácsi ült, két vállalati ügyvéd és három nyomozó társaságában.

Remegő kézzel lapozgatott kék pénzügyi mappákban.

– Azért jött ide, hogy megkeresse a másodlagos repülési naplókat – magyarázta apa, miközben a szoba felé vezetett. – Azt hitte, Julian sikeresen elment a prototípus kapcsolási rajzokkal és szoftverkulcsokkal.

Beléptünk, lépteink visszhangoztak a csiszolt betonon.

Victor felkapta a fejét, ismerős arca a bűntudat és a dac között váltakozott.

– Daniel – fakadt ki Victor, hirtelen felállva, miközben ügyvédei ülve maradtak. – Ez egy belső adminisztratív nézeteltérés. Nincs jogalapjuk arra, hogy itt rendőrökkel tartsanak fogva.

– Felbérelted Julian Vance-t, hogy ellopja a hibrid meghajtás kapcsolási rajzait – mondta Apa kifejezéstelenül. – Csalárd üléskiosztást szerveztél a 402-es járaton, hogy vállalati kémkedést csempéssz át a nemzetközi vizeken.

„Ezt a céget veled építettem!” – kiáltotta Victor, hangja recsegett az üvegen. „Húsz évig az árnyékodban tartottál, miközben te felépítetted a birodalmadat!”

– A Carter Aviation húsz százalékát birtokoltad, Victor – felelte apa jeges nyugalommal. – Soha nem álltál az árnyékomban; egyszerűen csak elvakított a saját felelőtlen kapzsiságod.

Victor rám nézett, arcán szégyen és keserűség suhant át.

„Nem kellett volna belekeverned a lányodat ebbe, Daniel. Nincs helye ebben a szobában.”

Mielőtt apa válaszolhatott volna, előreléptem, és megszorítottam a bordó kézitáskámat.

„A 2A helyre tartoztam, Victor bácsi, és most itt a helyem apám mellett.”

Victor pislogott, egy pillanatra megdöbbentette a hangomban csengő szilárdság.

A fiatalabb testvér, aki megpróbálta tönkretenni a családunkat, hirtelen kicsinek tűnt.

Marcus letette a lefoglalt aktatáskát és a második borítékot a fényes asztalra.