6 hónapos utazási útvonalak északon.

És 8 sofőr a parancsnoksága alatt.

– Azért rúgtunk ki, mert azt gondoltuk, hogy egy férfi jobban el tudja végezni a munkáját – ismerte el Dumas –. Tévedtünk.

Julian érezte, hogy összeszorul a gyomra.

Azon az estén, amíg Amália tartotta a szerződést, kerülte a tekintetét.

– El kell fogadnod.

– Ezt akarod?

– Ez több pénz, mint amennyit adni tudok.

– Én ezt nem kérdeztem.

Julian összekulcsolta a kezeit.

– Nem akarok az lenni az oka, hogy feladj valami nagyot.

Amália otthagyta a szerződést az asztalon.

– Még mindig minden ajtóra benézel, abban a reményben, hogy kijövök rajta.

-Nem az.

-Igen, az.

Aztán valaki hevesen megütött.

Ezekiel szinte lélegzetvisszafojtva lépett be.

– Főnök… felgyújtották a raktárat.

Kifelé rohantak.

A lángok már elérték a plafont.

És a karám kapujára szegezve egy elszenesedett papírdarabot találtak.

Csak 4 szó maradt olvasható:

„Add el, mielőtt elveszíted.”

3. RÉSZ
A tűz elpusztította a raktár egy részét, 12 zsák takarmányt és számos szerszámot, de Ezequielnek sikerült kihoznia Lucerót és Relámpagót, mielőtt a füst betöltötte volna a karámot. Egyetlen állat sem pusztult el.

Julian hajnalig a hamvak előtt ült.

Amália két csésze kávéval közeledett.

– Ramiro tette ezt.

– Nem tudjuk bizonyítani.

-Még mindig.

Julian ránézett.

-Még mindig?

Amália az ajtón talált papírra mutatott.

– A „perderlo” szót elírták, amit már láttam korábban is.

Bement a házba, és visszatért az állítólagos kölcsönről szóló dokumentummal.

Pontosan ugyanez a hiba jelent meg egy kézzel írott megjegyzésben a hátoldalon.

Julian érezte, hogy düh száll fel a nyakában.

– Meg fogom ölni.

-Nem.

– Felgyújtotta a házunkat.

– És azt akarja, hogy valami hülyeséget csinálj.

Amália a karjára tette a kezét.

–Megtanítottál olvasni, hogy ne függjek senkitől, amikor egy papírlap van előttem. Most hadd használjam.

A következő napokban bizonyítékokat gyűjtöttek.

A közjegyző hivatalos nyilatkozatot írt alá, amelyben biztosította, hogy soha nem volt tanúja a kölcsön aláírásának.

Az állattenyésztő cég bemutatta a nyugta másolatát, amely igazolja, hogy Ramiro megkapta a pénzt.

A raktár roncsai között Ezequiel egy szögre akadt anyagdarabot talált. Felismerte a szabásmintát Ramiro munkába járt kabátjáról.

De a legfontosabb próbatétel az volt, akire Julian a legkevésbé számított.

Doña Teresa egyedül jelent meg alkonyatkor.

A szemei ​​fel voltak duzzadva.

–Beszélnem kell veled.

Julian nem hívta be.

Amália, igen.

Doña Teresa egy dobozt tett az asztalra.

Levelek, elismervények és váltók voltak benne.

– Ramiro már majdnem két éve eladósodott – mondta. – Kakasviadalokra fogadott, idegen marhákat veszített, és kölcsönöket vett fel azzal a kijelentéssel, hogy te leszel érte felelős.

Julian hitetlenkedve nézett rá.

– Tudtad?

Az anyja sírni kezdett.

– Egy részét tudtam.

– És megvédted őt?

– Ő a fiam.

-Én is.

A mondat csendben hagyta el a konyhát.

Doña Teresa lehunyta a szemét.

– Azt hittem, újrakezdheted, ha elveszíted a ranchot. Ramirónak nincs semmije.

Julian olyan gyorsan felkelt, hogy a szék felborult.

– Ezért engedted meg neki, hogy megpróbálja elvenni tőlem az egyetlen dolgot, amit apa rám hagyott?

– Nem tudtam a tűzről.

– De a többit tudtad.

Amália nem avatkozott közbe.

Ez egy seb volt anya és fia között, és semmilyen szerződés nem tudta begyógyítani.

Doña Teresa egy újabb papírlapot hagyott az asztalon.

Egy üzemanyagvásárlási nyugta volt, amit Ramiro a tűz délutánján szerzett.

– Ezt találtam a teherautójában.

Juliannak több másodpercbe telt, mire felvette.

– Miért adod pont most nekem?

Az asszony az udvar felé nézett.

Lucero a kerítésnél volt. Relámpago néhány méterrel lemaradt.

– Mert ma Ramiro megkért, hogy jelentsem ki, apád mindig is rá akarta hagyni ezeket a földeket.

Julian nagyot nyelt.

– És mit mondtál?

– Hogy már eleget hazudtam.

A folyamat nem volt sem azonnali, sem egyszerű.

Egy parrali ügyvéd tett feljelentést hamisítás és csalás miatt. A tűzvizsgálat külön folyt. A nyugták, az összehasonított aláírások és a közjegyző nyilatkozata alapján a szarvasmarha-tenyésztő cég visszavonta a ranch elleni összes követelését.

Ramiro továbbra is mindent tagadni próbált.

Amikor Julián szembeszállt vele az ügyészség előtt, a testvére felemelt fejjel viselkedett.

– Ellenem fordít téged.

Julian hosszan nézte.

– Nem, Ramiro. Ő tanított meg arra, hogy ha segítek neked, az nem jelenti azt, hogy hagyom, hogy elpusztíts.

– Vérből vagyunk.

– Ez nem jogosított fel arra, hogy eladd az életemet a hibáidért.

Ramiro most először nem kapott választ.

A testvérek kapcsolata megromlott. Doña Teresa eladott több, még a nevén lévő szarvasmarhát, hogy fedezze az eltitkolt adósságok egy részét. Julián beleegyezett, hogy hónapokkal később meglátogathassa a farmot, de soha többé nem bízta rá élete döntéseit.

Amalia eközben továbbra is az asztalon tartotta Alberto Dumas ajánlatát.

Egyik este Julian rajtakapta, hogy olvassa.

Már nem mozgatta az ajkait.

Folyékonyan olvasott.

„Elfogadod?” – kérdezte.

Megduplázta a szerződést.

– Először is szeretném, ha válaszolnál nekem valamire.

-Bármi.

– Ha elfogadnám, azt gondolnád, hogy elhagylak?

Julian gyorsan akart válaszolni.

Nem tette.

Megtanultam, hogy vannak igazságok, amiken érdemes elgondolkodni, mielőtt kimondjuk őket.

– Félnék – vallotta be. – De a félelem az enyém lenne, nem a te hibád.