A szoba ajtaja kinyílt.

Don Alejandro a keretnek támaszkodva jelent meg.

– Nem minden lesz a tiéd, Andrés.

A férjem elsápadt.

-Apu?

– Épp most hallottam, hogy mennyire várod a halálomat.

Andrés rám mutatott.

– Teletömte a fejed hülyeségekkel!

– Betöltötted a fülemet.

Don Alejandro készített néhány másolatot.

– Megváltoztattam a végrendeletemet.

Andrés állva olvasta őket.

Lapozott egyet.

Aztán egy másik.

-Mi ez?

– Az akaratom.

– Elenára hagytad a céget!

— A többségi részvétel.

– És mi lesz velem?

Don Alejandro a tekintetét fürkészte.

-Semmi.

Soha nem fogom elfelejteni a csendet, ami ezután következett.

Andrés úgy tűnt, nem kap levegőt.

– Én vagyok az egyetlen fiad.

– Pontosan ezért zavarban vagyok még jobban, amikor azt hallom, hogy visszaszámolod a hátralévő hónapokat.

Andrés elkezdte kiabálni, hogy kihasználtam az apja betegségét, betörtem a magánéletébe, és el akarom lopni, ami jogosan az övé.

Aztán Daniela megjelent a folyosón.

– Apu elmegy?

Mindannyian csendben maradtunk.

A lányom ránézett a bőröndre.

– Ezért nem vagy már itt soha?

Andrés nem tudta, mit válaszoljon.

Don Alejandro halkan szólalt meg:

– Figyelj jól, fiam. Az ott a te családod. Nem az én részem.

Andrés fogta a bőröndjét és elment.

Azt hittem, egyenesen Juliethez rohanok.

Megcsinálta.

De a fogadtatás nem az volt, amire számított.

Amikor elmondta neki, hogy kivették a végrendeletből, a nő azonnal megkérdezte:

– Nem tudod megtámadni?

— Az apám él.

–De beteg. Mondhatni Elena manipulálta.

Andrés meglepetten nézett rá.

Aztán azt mondta neki, hogy néhány napig a lakásában kell maradnia.

Julieta visszautasította.

– Más életet ígértél nekem. Nem fogunk egy egyszobás lakásban élni, miközben a feleségeddel, az apáddal és az ügyvédeiddel veszekedtek.

Ugyanazon a délutánon véget ért a nagy szerelmi történet, amelyért tönkretettem a házasságunkat.

Andrés egy szállodában kötött ki.

Én kezdeményeztem a válást.

Időt kért, hogy „kibékülhessen”, de négyszemközt alkut ajánlott.

– Add át, amit apám rád hagyott, és nem fogok harcolni a lakásért.

Nevettem.

– A lakást a nagynénémtől örököltem, mielőtt összeházasodtunk. Nem használhatod alkualapként.

Aztán egy újabb csata kezdődött.

Andrés ügyvédeket keresett fel.

Megkérdeztem Danielától, hogy hányszor voltunk a nagyapja házában.

Tudni akartam, milyen gyógyszereket szed Don Alejandro, ki van vele, és milyen dokumentumokat ír alá.

Eközben apja állapota romlott.

Elkezdtem segíteni neki receptekkel, találkozókkal és étellel. Nem azért, mert örökségre számítottam, hanem mert tizenhat éve a családomhoz tartozott.

Egyik délután Don Alejandrót a konyha mellett fekve találtam.

Hívtam a mentőket.

Andrés nem vette fel a három hívásomat.

Csak másnap érkezett meg a kórházba.

Először nem a diagnózisról kérdezett rá.

Kérdezte:

– Aláírtál valamit, amíg itt voltál?

Akkor láttam először sírni Don Alejandrót.

Nem a fiad előtt.

Után.

„Még mindig reméltem, hogy tévedtem vele kapcsolatban” – vallotta be nekem.

Három hónappal később az orvosok közölték velünk, hogy már nincs olyan kezelés, ami megállíthatná a betegséget.

Andrés megjött aznap este.

Leült az apja mellé.

– Apa, ezt meg tudjuk oldani.

– A gyerekeiddel még mindig megteheted – felelte Don Alejandro –. Velem talán már nem.

– Szeretlek.

– De többet akartál attól, amit tőlem kapni fogsz.

Másnap reggel Don Alejandro meghalt.

A temetés alatt Andrés hallgatott.

Azt hittem, végre megértettem.

Hibáztam.

Amikor az utolsó családtag is alig távozott, odalépett hozzám, miközben én még mindig a sírnál álltam.

– Ne gondold, hogy a cég már a tiéd.

Ránéztem.

– Mit mondasz?

– Meg fogom támadni a végrendeletet. Be fogom bizonyítani, hogy manipuláltad az apámat.

A földön heverő friss virágokat néztem.

Az apját kevesebb mint egy órája temették el.

Andrés pedig már megkezdte a háborút, amelyre Don Alejandro még a halála után is készült.

De egyikük sem tudta, hogy a közjegyző egy olyan bizonyítékot őriz, amely mindent megváltoztathat.

3. RÉSZ

A keresetlevél tíz nappal később érkezett meg.

Andrés kijelentette, hogy a rák és a gyógyszerek miatt legyengült édesapja nincs abban az állapotban, hogy teljesen megértse, mit ír alá.

És egyenesen rám mutatott.

Szerinte kihasználtam Don Alejandro betegségét, hogy elszigeteljem, elnyerjem a bizalmát és átvegyem a vagyonát.

Fájdalmas volt ezt olvasni.

Nem azért, mert féltem, hogy elveszítem a pénzt.

De mivel minden délután levest főztem, minden összegyűjtött receptet, minden kórházban töltött éjszakát, és minden beszélgetést egy haldokló férfival most egy terv részének tekintettem.

Az ügyvédem megkérdezte tőlem:

– Alkudni akar?

— Mit javasolsz?

– Andrés vissza akarja szerezni a céget és a házat. Azt mondja, talán megengedi a gyerekeknek, hogy megtartsák a számlák egy részét.

Mereven bámultam.

– Olyan dolgokkal alkudozik, amik sosem voltak az övéi.

-Pontosan.

– Akkor nem.

Don Alejandro előre látta ezt a forgatókönyvet.

Mielőtt megváltoztatta volna a végrendeletét, konzultált onkológusával. Orvosi dokumentációja szerint, bár betegsége súlyos, orientált, tisztán gondolkodó és döntésképes.

A közjegyző, Ricardo Villaseñor, csaknem egy órán át négyszemközt beszélt vele.

Nem engedte, hogy jelen legyek.

Még az ügyvédje sem lépett be a kihallgatás érdemi részében.

Továbbá Don Alejandro írásos nyilatkozatot hagyott hátra, amelyben megindokolta döntését.

Nem említettem a szétesett házasságomat fő okként.

A bizalomról beszélt.

A vállalat folytonossága érdekében.