És attól tartott, hogy Andrés összekeveri az alapító fia mivoltát azzal, hogy mindent birtokol.

A tárgyaláson Andrés megpróbálta bebizonyítani, hogy én izoláltam az apját.

A probléma az volt, hogy túl sokan állították ennek az ellenkezőjét.

Az operatív igazgató elmagyarázta, hogy Alejandro úr a végrendeletének módosítása után is részt vett az üzleti megbeszéléseken.

Onkológusa megerősítette, hogy azon a napon teljes mértékben megértette döntései jogi következményeit.

A közjegyző még világosabban fogalmazott.

– Alejandro Mendoza úr személyesen elmagyarázta nekem, hogy milyen vagyonnal rendelkezik, kik a családtagjai, és miért akarja megváltoztatni a végrendeletét. Többször is megkérdeztem tőle, hogy nyomást gyakorol-e rá valaki. Azt válaszolta, hogy nem.

Andrés ügyvédje ragaszkodott hozzá:

– Tudtad, hogy a menyed gyakran meglátogatott?

-Igen.

– Ennek nem lehetett befolyása?

A közjegyző ránézett.

–Mindannyian befolyásolnak minket a tapasztalataink. Az én feladatom az volt, hogy megállapítsam, szabad és tudatos-e az akarata. Az volt.

Aztán megjelent a Don Alejandro által elkészített nyilatkozat.

Andrés nem ismerte őt.

A bíró engedélyezte a bejegyzését.

Egy része így szólt:

„A fiamat nem azért zárták ki, mert véget ért a házassága. Én azért zárom ki, mert még életemben pénzügyi elvárásokat támasztott a halálommal kapcsolatban, és mert már nem mutatott valódi érdeklődést az egészségem iránt, miközben fokozta a vagyonom iránti érdeklődését.”

Láttam, hogy Andrés lenéz.

Még így sem adta fel.

Üzeneteket adott át tőlem az apja ügyvédjével.

Meg akartam mutatni, hogy mindent előre megterveztünk.

De a dátumok mást mutattak.

Szinte mindegyikük később keletkezett, mint az Újszövetség.

Ezekben gyógyszerekről, kórházi kezelésekről, üzleti eljárásokról és arról beszélgettünk, hogyan lehet megakadályozni a cég megbénulását, ha Don Alejandro állapota rosszabbodik.

Még Andrés ügyvédje is azt mondta neki a tárgyalóterem előtt:

– Nem tudok olyan bizonyítékot gyártani, ami nem létezik.

A bíró helybenhagyta a végrendelet érvényességét.

András fellebbezett.

Ő is veszített.

Hat hónappal Don Alejandro halála után hivatalosan is megkaptam a jogosan nekem járó részvényeket. Daniela és Mateo is megkapták a sajátjukat a megfelelő jogi védelem alatt.

A vidéki ház átadását is hivatalossá tették.

És itt adódott egy másik probléma.

Andrés már hónapok óta ott élt.

A temetés után szerelték fel.

Még a zárakat is kicserélte.

Amikor először mentem be a dokumentumokért, és a kulcsom nem ment be, megnyomtam a csengőt.

Kinyitotta.

– Mit csinálsz itt?

– Itt lakom.

– Ez a ház az örökség része.

– Az apámé volt.

– Pontosan. Az övé volt.

Andrés elmosolyodott.

– Ha megnyered az összes peredet, gyere és mutasd meg nekem az irataidat.

Nem vitatkoztam.

Várjon.

Amikor végre a nevemre jegyezték be, hivatalos kérelmet küldtünk neki, hogy ürítse ki az ingatlant.

A válasza két szóból állt:

„Ne is álmodj róla.”

Elmehetett volna verekedni.

Nem én tettem meg.

Újabb pert indítottunk.

Ahogy a folyamat előrehaladt, a helyzet a vállalatnál fenntarthatatlanná vált.

Andrés azért maradt vezérigazgató, mert Don Alejandro soha nem akarta a céget arra használni, hogy megbüntesse őt életében.

Megígértem, hogy tiszteletben tartom ezt az elvet.

De tulajdonosnak lenni és a rossz vezetés megengedése két különböző dolog.

Apja halála után Andrés sarokba szorított emberként kezdett viselkedni.

Ráordított a vezetőkre.

Büszkeségből állította le a szerződéseket.

Ragaszkodott hozzá, hogy hatalmas előlegeket fizessen az új beszállítóknak.

Egy tranzakcióban egy szerződés szinte teljes értékét meg akarta előlegezni egy olyan cégnek, amelyet mindössze hónapokkal korábban alapítottak, és amelyre nem voltak megfelelő garanciák.

Megkérdeztem tőle:

– Mi történik, ha nem teljesítik a megbízást?

– Szállítják majd.

– Milyen támogatást kapunk?

– Ismerem az embereket.

– Ez nem garancia.

Öklével az asztalra csapott.

– Még mindig én vagyok a vezérigazgató.

Az operatív igazgató így válaszolt:

– És ő képviseli azt a részvénytársaságot, amely ezt a céget irányítja.

Felfüggesztettük a fizetést.

Aztán más hibák is megjelentek.

Egy fontos szerződés veszett el, mert Andrés hetekkel késleltette az engedélyezést.

Két beszállító azzal fenyegetőzött, hogy megszünteti az üzleti kapcsolatot.

Három vezető tett hivatalos panaszt.

Mindent dokumentáltunk.

Ennek ellenére haboztam, mielőtt cselekedtem volna.

Egyik este egyedül mentem a vidéki házba, pedig Andrés még mindig ott lakott, és nem mehettem be.

Bent maradtam a kapu előtti kocsiban.

Emlékeztem az utolsó beszélgetésemre Don Alejandróval.

Átadta nekem a cég archívumának kulcsait, és ezt mondta:

– Ne használd fegyverként a fiam ellen azt, amit rád hagytam.

Aztán megértettem valamit.

Ha Andrést csak azért tartanám magamnál, hogy bebizonyítsam: nem akarok bosszút, azzal akár ártanék is annak, aminek a védelmére Don Alejandro kért.

Így hát összehívtam a megfelelő gyűlést.

Két nappal később Andrés belépett a szobába, és ott talált engem, az ügyvédet és az operatív vezetőt.

-Mi ez?

Az ügyvéd néhány dokumentumot tett elé.

Andrés elolvasta az első oldalt.

Az arca megváltozott.

– Kirúgsz engem?

„A vezérigazgatói hatáskörei a vállalati eljárásnak megfelelően megszűnnek” – magyarázta.

Rám nézett.

– Megcsináltad.

-Milyen dolgot?

– Először a feleségem. Aztán az örökségem. Most pedig a munkám.

– Elvesztetted a házasságodat, amikor úgy döntöttél, hogy hazudsz nekünk. Az örökség soha nem volt a tiéd. És ez a pozíció nem a családnevedhez tartozott.

– Ez bosszú!

Odatoltam neki egy mappát.