Aurora érezte, ahogy a régi ketrec bezárul körülötte.

Ugyanazon az éjszakán vihar rázta meg a várost. Sebastián, miután tudomást szerzett Gaspar fenyegetéseiről, átázva érkezett a Villaseñor-házba.

– Kifizetem apád adósságait, és ráveszem azt az embert, hogy minden levelet visszaküldjön.

– Nincs szükségem arra, hogy megvedd a szabadságomat.

– Nem próbálom megvenni.

– Szóval mit akar?

-Neked.

Auróra visszavonult.

– Beleszerettél a papírra írt tintába. Egy nőbe, aki nem létezik.

– A levelekből származó nő létezik.

– Egy sötétben írt hang volt. Nehéz természetű, büszke és önző vagyok. Vannak napok, amikor elpusztítok dolgokat, mielőtt ők elpusztíthatnának engem. Ő nem ismer engem.

Sebastian közeledett.

–Tudom, hogy utálja a sárgát, mert rosszul néz ki tőle. Tudom, hogy görögül olvas filozófiát, de titkolja, hogy ne sértse meg a férfiak büszkeségét. Tudom, hogy eltaszítja az embereket, amikor fél, mert ha maguktól elmennek, úgy tehet, mintha nem hagyták volna el.

Aurora mozdulatlan maradt.

Soha ezelőtt nem írtam ilyet.

—Honnan tudod?

– Mert megfigyelem őt. A levelek segítettek túlélni, de beleszerettem abba a nőbe, aki vitatkozik velem, aki gúnyt űz a titulusomból, és aki visszarepít a jelenbe, amikor ő autódörgést hall, én pedig ágyúdörgést.

Sebastian megcsókolta. Kétségbeesett csók volt, hónapokig tartó félelemmel és vágyakozással teli. Aurora néhány másodpercig ölelte, majd érezte, hogy minden védelme összeomlik.

A terror legyőzte őt.

-Márki.

-Hajnal…

– Kérlek, most menj el.

Sebastian félreállt. Mielőtt elment, az ajtóból ránézett.

–Nem vagyok szellem. Nem fogok eltűnni csak azért, mert félek. De olyan helyen sem maradok, ahol nem akarnak.

Aurora 14 napig nem hagyta el a házat. Sebastian sem látogatta többé. Visszanyerte a vágyott biztonságot, de ez a biztonság túlságosan is egy sírbolthoz hasonlított.

Gaspar pletykákat terjesztett a levelekről. Don Rodrigo nyilvánosan bejelentette az eljegyzést lánya beleegyezése nélkül, és június végére tűzte ki az esküvőt.

Aztán Sebastian cselekedett, bár anélkül, hogy odament volna Aurorához.

Megtalálta a nyomdászt, akinek Gaspar másolatokat adott a levelekről, és törvényesen megvásárolta Don Rodrigo adósságát, nem azért, hogy behajtsa, hanem hogy megakadályozza Gaspar használatát. Ezután bizonyítékokat gyűjtött arra vonatkozóan, hogy a földbirtokos évek óta hamisítja a váltókat, és megfosztja több özvegyet a földjeiktől.

Gáspárt letartóztatták, mielőtt akár egyetlen oldalt is publikálhatott volna.

Azon az éjszakán Aurora egy vörös viasszal lepecsételt, pajzs nélküli levelet kapott.

„Azzal vádolt, hogy szeretek egy szellemet, és igaza volt. Szerettem azt a hangot, mert lélegzethez juttatott. De a szellemek nem vitatkoznak, nem remegnek, ha egy régi gombot érintenek meg, és nem dacolnak a szüleikkel, hogy ne váljanak áruvá.”

Beleszerettem, mert élni akartam miattad.

Nem fizetem ki az apja adósságait a kezéért cserébe. Távol tartottam őket Gaspartól, hogy senki ne kényszeríthesse férjhez. Holnap elutazom a guanajuatói haciendámba. Nem fogom többé ráerőltetni a jelenlétemet.

A bátorság nem az, amit akkor teszünk, amikor nincs más lehetőségünk. A bátorság az, hogy a sárban maradunk, amikor sokkal könnyebb elfutni.

Aurora háromszor elolvasta a levelet.

Megértette, hogy Sebastian kivívta a szabadságát, és jutalom követelése nélkül adta neki. Gaspar már nem kényszerítheti, az apja nem adhatja el, és maga a márki is távozik, hogy tiszteletben tartsa a döntését.

A csendes házra nézett. Évekig azt hitte, hogy ha nem szeret senkit, azzal védi magát. Valójában élve temette el magát.

Sebastian hajnalban indult volna el.

Aurora vastag köpenyt és csizmát húzott. Nem várta meg, hogy hintót készítsenek elő. Átsétált a nedves utcákon a márki rezidenciájához.

Éjfél után kopogott az ajtón.

– Beszélnöm kell Őexcellenciájával – követelte a komornyikot.

– A márki hajnalban nyugovóra tér.

– Akkor nincs idő a szabályok betartására.

Bejelentés nélkül lépett be a dolgozószobába. Nyitott bőröndök és könyvek halmai voltak. Sebastian az ablaknál állt, kezében egy pohárral.

Amikor látta, hogy eső és sár borítja, megbénult.

– Egyedül jött?

-Igen.

– Ez tönkretenné a hírnevét.

– A hírnevem túl sokáig próbált uralkodni rajtam.

Aurora a levelet egy karosszékre dobta.

– Gyávának nevezett, miközben pakolt, hogy Guanajuatóba meneküljön.

– Elmegyek, mert arra kértél, hogy menjek el.

„Azért tettem, mert rettegtem. Amikor Eduardo meghalt, elhatároztam, hogy soha többé senkit sem fogok annyira szeretni, hogy hagyjam, hogy a veszteségük tönkretegyen. A levelek biztonságban voltak, mert hittem, hogy a férfi, aki kapta őket, nem jön vissza. De te élsz. Ismered a legrosszabb gondolataimat, és mégis engem választottál.”

Könnyek szöktek a szemébe.

– Azért rúgtam ki, mert ha hagyom, hogy maradjon, el kell fogadnom, hogy egy napon elveszíthetem.

Sebastian odalépett hozzá, és megfogta remegő kezét.

„Túléltem a háborút, de az ő házának elhagyása életem egyik legnagyobb fájdalma volt. Nem ígérhetem, hogy soha nem halok meg. Azt sem ígérhetem, hogy abbahagyom azt, hogy arra ébredjek, hogy puskaport érzek. Mindketten olyan helyeken vagyunk összetörve, amelyek talán soha nem gyógyulnak be.”

Hüvelykujjával dörzsölgette az ujjperceit.

– De inkább lennék összetörve mellette, mint hogy biztonságban érezzem magam bárki mással.

Aurora a könnyein keresztül felnevetett.

– Guanajuato túl csendes. Akkor veszekednék a birkákkal.

Sebastian elmosolyodott.

– Akkor ki kell csomagolnom.

Ezúttal, amikor megcsókolták egymást, az nem harc volt. Ez egy választás.