Hónapokkal később egy kis esküvőn házasodtak össze. Don Rodrigo nem kapott pénzt a lányáért cserébe; el kellett adnia földje egy részét és fel kellett hagynia a szerencsejátékkal, hogy kifizesse adósságait. Gaspart hamisításért elítélték, és elvesztette a megtévesztéssel megszerzett vagyonát.
Aurora és Sebastián a Monteclaro birtokon egy házat iskolává alakítottak át veteránok és egyszerű családok gyermekei számára. Ott mindenki ingyen tanult meg írni és olvasni.
Egy táblát helyeztek el a bejáratnál:
„Egyetlen levél sem maradhat lezárva azért, mert a címzett nem tud olvasni.”
Létrehoztak egy alapot is a katonák özvegyei és anyái számára. Az első kedvezményezett Tomás Reyes édesanyja volt, aki személyesen kapta meg a fia által magával vitt 12 levelet. Aurora egy délután felolvasta neki őket, bár egyik sem érkezett meg időben.
Sebastian továbbra is abban a hitben ébredt fel éjszakánként, hogy a csatatéren van. Aurora a mellkasára tette a kezét, és emlékeztette, hol van.
Még mindig félt elveszíteni. Azonban abbahagyta a félelem összekeverését az életkilátásokkal.
Évekkel később egy ládában őrizték Eduardo kitűzőjét, a sárfoltos leveleket és az első vörös viaszpecsétet. Nem kísérteties emlékek voltak, hanem bizonyítékok arra, hogy két magányos ember a rossz embernek szánt szavak révén találta meg a fény útját.
És valahányszor Aurora új levelet írt, Sebastian viccelődött, mielőtt átadta volna a küldöncnek:
– Ellenőrizd a nevet. Mindannyian tudjuk, milyen katasztrófát okozhat egy levél, ha rossz kezekbe kerül.
Aurora elmosolyodott, és összefonta az ujjait az övével.
– Néha pontosan azokhoz a kezekbe jut, akiknek szükségük volt rá.
