Egy pillanatra elfelejtette az álcáját.

Gyors, elegáns mozdulattal lehajolt, felvette a ventilátort, és kiegyenesedett anélkül, hogy a lábát húzta volna, vagy a vállát megdöntötte volna.

A gesztus kevesebb mint 2 másodpercig tartott.

Ez elég volt.

Sebastian mozdulatlanul állt egy oszlop mögött. Figyelte, ahogy Leonor ismét összegörnyed, érezve, hogy figyelik. Aztán látta, hogy egy zsebkendővel letörli a homlokáról az izzadságot, véletlenül letörölve az egyik foltot a homlokáról. Alatta tökéletesen egészséges bőr tárult fel.

Közeledett.

—Doña Leonor de la Vega.

Lehajtotta a fejét, és rekedtes mormogássá változtatta a hangját.

„Gróf úr, ne jöjjön a közelébe. A betegségem ragályos lehet.”

„Túléltem már járványokat, lesből támadásokat és fegyveresekkel teli utakat. Kétlem, hogy egy beszélgetés velem rontaná az egészségedet.”

– Jobban szeretek egyedül maradni.

– És egy rendkívüli erődöt épített, hogy elérje ezt.

Leonor felnézett.

– Nem tudom, mire gondol.

– A bal válla csodával határos módon meggyógyult, amikor a ventilátor leesett. Ráadásul a homlokán lévő foltot egy zsebkendővel el lehet távolítani.

Rémülten hátrált.

– Ha az én káromra akarsz szórakozni, tedd azt messze tőlem.

– Nem áll szándékomban leleplezni őt.

Sebastian Baltasarra nézett, aki a nappaliból figyelte őket.

–Egy nő nem bír ki három év megaláztatást egy vicc miatt. Elmenekülsz előle.

Leonor elhessegette a hamis hangot.

– Semmit sem tud az életemről.

– Tudom, hogy a márki két felesége meghalt, miután megpróbálták megváltoztatni a végrendeletüket. Azt is tudom, hogy Veracruzban fizet tisztviselőknek, és hogy több hajó is kirakod éjszaka Santa Aurelia közelében.

Leonort hideg futotta végig.

– Az öblök miatt akarja a birtokot.

–Pontosan. Innen pénzt, fegyvereket és nem regisztrált árukat szállít. A házassága egy privát kikötőt és egy feleséget adna neki, akinek a halálát senki sem kérdőjelezné meg.

Egy könnycsepp gördült le tiszta ösvényt Leonor arcán a széndarabokon.

– Hat hét múlva lesz az esküvő. Apám átadja nekem a hagyatékot, hogy megszabaduljon az adósságaitól.

Sebastian felháborodás és tisztelet keverékével nézett rá.

– Nem fog feleségül menni Balthazarhoz.

— A megállapodást aláírták.

– Egy kötelezettségvállalás megszeghető, ha egy másik hitelező megvásárolja az adósságot.

– Senki sem fizetne ekkora összeget egy idegenért.

– Én megtenném.

Leonor gyanakodva nézett rá.

– És mit kérnél cserébe?

— Védelmező házasság.

Keserű nevetést hallatott.

– Meg akarsz menteni az egyik férjtől azzal, hogy egy másik elfogadására kényszerítesz?

– Nem. Egy olyan megállapodást javaslok, amelyet elutasíthat. Külön szobákban fogunk aludni, megtarthatja a vagyonát, és Ön fogja igazgatni Santa Aureliát. Ha egy év múlva külön akarnak válni, nem fogok ellenezni. Minden írásban fog szerepelni a szertartás előtt.

– Miért tenném?

„Mert ellenőriznem kell a partot, hogy megállíthassam a csempészetet. Azért is, mert a Korona és a családom azt követeli, hogy megházasodjak. Védelemre van szükséged. Szükségem van egy szövetségesre, aki képes három éven át félrevezetni az egész társadalmat.”

Leonor nem fogadta el a felé nyújtott kezet.

– Nem akarok tulajdonost váltani.

– Akkor ne tedd. A törvény szemében légy a feleségem, de soha ne a tulajdonom.

A két halott nőre gondolt, az elégett darabra, és azokra az éjszakákra, amikor alig kapott levegőt abban a fűzőben.

– Vannak információim – mondta. – Szimbólumokkal és dátumokkal ellátott levelek. Ha segítesz megszerezni Balthazar számlakönyveit, be tudom bizonyítani, milyen útvonalakat használ.

Sebastian most először mosolygott.

– Ez megerősíti, hogy a megfelelő szövetségest választottam.

A következő 48 órában Leonor és Jacinta levették a maszkot. Elégették a formátlan fűzőket, kimosták a hajából a szenet, és tiszta kendővel kezelték a bőrét. A fogain lévő foltnak lassabban kellett volna eltűnnie, de Jacintát már nem érdekelte.

Sebastian tartotta a szavát. Küldött egy házassági szerződést, amelyben Leonort ismerte el Santa Aurelia adminisztrátoraként. Egyetlen földet sem lehetett eladni az ő beleegyezése nélkül, és a lánynak saját jövedelme volt.

Az ünnepség előtti este azonban Don Gaspar felfedezte, hogy a lánya egy bőröndöt készít elő.

– Nem fogod elhagyni ezt a házat!

Becsukta az ajtót, és két szolgát utasított, hogy őrizzék a folyosót.

Leonor azt hitte, mindennek vége.

Aztán az anyja belépett egy régi átjárón keresztül, ami összekötötte a hálószobákat.

Doña Inés egy kulcsot és egy faládát vitt magával.

– Bocsásson meg – mondta. – Évekig kötelességtudatnak hittem a lemondást. Láttam, mit tett az apja, és féltem, hogy hajléktalanná válok.

A dobozban Baltasar második feleségének levelei voltak. Ezekben elmesélte, hogyan kényszerítette a márki dokumentumok aláírására, hogyan vesztegetett meg egy orvost, és hogyan fenyegette meg megöléssel, ha feljelenti a csempészetet.

„Egy héttel a halála előtt adta nekem őket” – magyarázta Inés. „Nem volt bátorságom megmutatni őket. Ma este viszont igen.”

Anya és lánya megölelték egymást, sírtak. Aztán elmenekültek a folyosón, miközben Jacinta elterelte az őrök figyelmét.

Hajnalban Leonor és Sebastián összeházasodtak egy kis kápolnában San Ángelben, egy pap, Doña Inés, Jacinta és két tanú jelenlétében. A gróf nem kísérelte meg megcsókolni engedély nélkül.

– Ettől a pillanattól kezdve biztonságban vagy – mondta.

Leonor gyengéden megrázta a fejét.

–Biztonságban leszek, amikor Balthazar többé nem teheti ezt más nővel.