Azt mondta, hogy több okiratot hamisítottak, és hogy Eusebio Cárdenas tudja az igazságot.

Hirtelen kivágódott az ajtó.

Rogelio megjelent, és Juliánra mutatott.

De a mögötte belépő személy lassan leengedte vele a fegyvert.

Veronika volt az.

És egy dobozt cipelt, amit éppen az apja irodájából hozott el.

– Mondd el nekik, mit tartogattál itt, apa.

3. RÉSZ
Rogelio úgy nézett a dobozra, mintha a saját mondatát látná.

– Veronika, add ezt ide!

-Nem.

A fiatal nő hangja remegett, de nem hátrált meg.

Az irodában Julián, Tomás, Amalia, Saúl, a parancsnok és két önkormányzati alkalmazott tartózkodott, akiket sürgősen beidéztek tanúként. Kint a szomszédok kezdtek gyülekezni, akiket a kiabálás vonzott.

Veronica letette a dobozt az asztalra.

– Ezt azután találtam, hogy apám utánad ment.

Rogelio előrelépett.

A parancsnok közbelépett.

– Egyetlen lépést sem többet.

Julian kinyitotta a dobozt.

Voltak ott nyugták, okiratok másolatai, a Villaseñor család levelei és egy kis jegyzetfüzet.

Eusebio neve több oldalon is megjelent.

Julian talált egy 12 évvel ezelőtti üzenetet.

„Eusebio visszautasította. R.-nek el kell vinnie a szakadékba, és el kell hoznia a térképet.”

Lassan felemelte a tekintetét.

-Ez mit jelent?

Rogelio összeszorította az állkapcsát.

– Nem tudod, hogy voltak a dolgok.

– Magyarázd el nekem őket.

– Apád tönkre akarta tenni az egész családot olyan emberekért, akiket mi még csak nem is ismertünk.

Tomás hallgatott, de Amália előrelépett.

–Elég jól ismert minket ahhoz, hogy tudja, elvesznek tőlünk valamit, ami szintén a miénk.

Rogelio nem törődött vele.

– A Villaseñor családnak ügyvédei, pénze és kapcsolatai voltak. Eusebio úgy hitte, hogy régi dokumentumokkal szembesítheti őket.

– Megölted őt?

Veronika lehunyta a szemét.

Rogelio-nak eltartott egy ideig, mire válaszolt.

– Nem állt szándékomban megölni.

A csend elviselhetetlenné vált.

Rogelio csak a legszükségesebb dolgokat vallotta be, de a levelek kiegészítették azt, amit el akart titkolni. Azért vezette Eusebiot a szakadékba, hogy rákényszerítse a dokumentumok hollétének felfedésére. Veszekedtek. Eusebio megpróbált elmenekülni. A dulakodás során leesett egy lejtőn.

Rogelio segítséget kérhetett.

Nem tette.

Lement a földszintre, ellenőrizte, hogy lélegzik-e még a testvére, és orvos helyett a zsebeiben kutatott a térkép után.

Amikor órákkal később más férfiakkal visszatért, Euszebiosz már halott volt.

Aztán kitalálta a balesetet.

Veronika mindkét kezét a szája elé kapta.

– Minden évfordulón virágot vittél a sírjára.

Rogelio lehajtotta a fejét.

– A bátyám volt.

– Soha többé ne hívd így.

Ez a mondat jobban fájt neki, mint bármilyen vád.

Julián olyan dühöt érzett, amit lehetetlennek gondolt. Évekig hálát adott Rogeliónak, hogy visszaszerezte apja holttestét. Még akkor is megvédte, amikor mások azt mondták, hogy gyanús üzleteket folytat a Villaseñor családdal.

Most már felemelhette a puskát.

Ott akár véget is érhetne.

De emlékezett rá, hogy Eusebio a kútnál beszélgetett.

“Amikor a harag eluralkodik rajtad, egy másik férfi fogja eldönteni, hogy ki vagy.”

Julian otthagyta a pisztolyt az asztalon.

– Hadd feleljen az igazságszolgáltatásnak.

A parancsnok elrendelte Rogelio lefegyverzését.

A kísérői haboztak. Néhányan a Villaseñor családnál dolgoztak, és nem akarták, hogy nyilvános vizsgálatnak vessék alá magukat. Amikor látták, hogy a dokumentumokat már több alkalmazott is másolja, rájöttek, hogy egyetlen mappa megsemmisítése nem lesz elég.

Benigno röviddel ezután megérkezett, a szemöldökén zúzódásokkal, de a saját lábán járt.

„Betörtek a házamba” – mondta. „A fél irodát feldúlták, az eredeti dokumentumokat keresve.”

Mosolygott, amikor meglátta a másolatokat.

– Szerencsére későn érkeztek.

Az éjszaka további részében a parancsnok, Benigno, és két tisztviselő hitelesítette az egyes dokumentumokat. Több másolatot készítettek belőlük, és követeket küldtek Chihuahua hivatalaiba, hogy megakadályozzák, hogy egyetlen helyi hatóság is mindent eltüntessen.

A hír még napkelte előtt elterjedt.

A tér kezdett megtelni.

Néhány család megvédte Rogeliót.

Mások a Villaseñor családot vádolták.

Többen féltek attól, hogy elveszítik a földjeiket, amelyeket évekkel ezelőtt jóhiszeműen vásároltak.

Tamás szót kért.

Nem követelt kiutasításokat vagy bosszút.

„Nem azért vagyunk itt, hogy családokat lakoltassunk ki otthonaikból” – mondta. „Azért vagyunk itt, mert generációkon át azt mondták nekünk, hogy a szavaink semmit sem érnek. Itt vannak az aláírások. Itt vannak a határok. Itt a bizonyíték arra, hogy volt egy megállapodás, és hogy valaki úgy döntött, hogy eltörli azt.”

Egy férfi a közönség soraiból felkiáltott:

– Évtizedekkel ezelőtt történt!

Tamás ránézett.

– Az idő nem változtatja a hazugságot igazsággá.

Julian Sault figyelte.

A fiú mérföldeket gyalogolt víz nélkül, hogy megvédje azt a medált, de most úgy tűnt, jobban érdekli az emberek reakciói, mint maga a tárgy.

Amália odalépett a téren lévő kúthoz, és lassan ivott.

A gesztus Juliannak arra a pillanatra emlékeztette, amikor szinte eszméletlen állapotban találta.

Minden néhány korty vízzel kezdődött.

A következő hetekben tisztviselők, szakértők és ügyvédek érkeztek. Senki sem oldotta meg a problémát egyik napról a másikra. Áttekintették az akták, hagyatéki jegyzőkönyvek, okiratok és ingatlan-nyilvántartások anyagait. Néhány eladás jogosnak bizonyult; mások módosított dokumentumokon alapultak.

A Villaseñor család ügyvédeket fogadott, és tagadta, hogy bármi köze lenne a közelmúltbeli eseményekhez.

A Rogelio által megőrzött levelek azonban számos tanyavezetőt hoztak összefüggésbe olyan kifizetésekkel, amelyek célja az akták megváltoztatása és a tulajdonosok nyomásgyakorlása volt.