„Insumer voltam. Ki akartam jutni onnan, de tudtam, hogy ha csak úgy eltűnök, megölnek minket.”
Tomás közel két éven át gyűjtötte a pénzmosáshoz használt számlákat, neveket, átutalási feljegyzéseket, raktárak helyét és szerződések másolatait. Felvett egy beszélgetést is, amelyben Gael elrendelte egy emberrablást, amely gyilkossággal végződött.
– Azon az estén, amikor mindent át akart adni, Gael rájött, mit művel – mondta Mariana. – Tomás soha nem ért haza.
Renáta lehajtotta a fejét.
– Anya azt mondta, hogy apa a mennybe került.
Marianna lehunyta a szemét.
-Igen szerelmem.
Julián régi nyomást érzett a mellkasában. A kandalló felett még mindig ott lógott Lucía, a felesége fényképe, aki három évvel korábban hunyt el autóbalesetben. Azóta a ház tiszta, rendezett és csendes maradt, mintha az idő nem akarna belépni.
„Hol a bizonyíték?” – kérdezte.
Marianna megrázta a fejét.
-Nem tudom.
Julián a homlokát ráncolta.
– Akkor Gael miért gondolja, hogy Renata így gondolja?
Mariana levette a medált a nyakáról.
„Tomas ezt rám hagyta, mielőtt meghalt. Azt mondta, ha bármi történik vele, vigyem Renatát a nővéremhez Zacatecasba. Ennyi az egész. De két nappal ezelőtt betörtek a nővérem házába. Megverték. Egy ablakon keresztül menekültünk. Azóta nem hagyják abba a követésünket.”
– kiáltotta Gael kintről.
–Mariana! Nem akarom felgyújtani annak az embernek a tanyáját miattad!
Julian hátranézett.
– Nem fog semmi lángra kapni.
– Nem tudod, mire képes.
– Legyen elég.
– Miért csinálod ezt? Még csak nem is ismersz minket.
Julian Lucia fényképére nézett.
– Mert ismerem annak az arcát, akinek mindjárt mindent elvesznek.
Marianna hallgatott.
Juliannak ekkor eszébe jutott egy részlet.
„Van egy átjáró a szerszámoskamra padlója alatt. Apám arra használta, hogy kiengedje a kisborjakat, amikor a karámot elöntötte a víz. Az istálló mögött jön ki.”
-És aztán?
„A víztoronyban van egy régi rádió. A mobiltelefonok itt nem fognak jelet, de a rádió eléri az erdőőr állomását. Ha sikerül odaérnünk, segítséget kérhetünk.”
Marianna gyanakodva nézett rá.
– Mi van, ha meglátnak minket?
–Meg fognak minket látni. A lényeg az, hogy először fordítsanak el minket.
Julián két töltényt fogott, résnyire kinyitotta a hátsó ajtót, és a fészer teteje felé lőtt. A robbanás hatására a férfiak elölről viszonozták a tüzet.
-Jelenleg!
Mariana felemelte a deszkát a szerszámoskamrából. Renata mászott le először. Aztán lecsúszott. Julián követte őket.
Esőben jöttek elő a pajta mögül. Őrmester nyerített a karámból, megijedve a lövések hangjától.
– Nyugi, kölyök – mormolta Julian.
A torony felé rohantak.
Az udvar közepén felgyulladt egy lámpa.
– Ott vannak!
Mariana egy itatóvályú mögé lökte Renatát. Julián a földbe lőtt, két közeledő férfi elé, akik fedezékbe vonultak.
– Csak így tovább!
Elérték a torony alját. Julián kinyitotta az őrházat, bekapcsolta a rádiót, és a vészfrekvenciát kereste.
– Erdészeti őrs, ez Los Encinos tanya. Fegyveres emberek vannak itt. Szükségünk van az állami rendőrség támogatására.
Csak statikus jelet kapott.
Mariana átvette a mikrofont.
— Kérem, ismételje meg.
Egy hang gyengén válaszolt.
– Los Encinos, elkapták. Hány támadó?
Mielőtt Julian válaszolhatott volna, kivágódott az ajtó.
Gael Rocha felemelt puskával lépett be.
–Vége van.
Mariana maga mögé tolta Renatát.
Gael elmosolyodott.
– Tomás mindig azt hitte, hogy okosabb nálam.
– Tomás jobb ember volt, mint te valaha is leszel.
– Tamás áruló volt.
– És te egy gyilkos vagy.
Gael Marianára mutatott.
– Add ide a medált.
Mozdulatlan maradt.
Julián megértett valamit.
Gael nem kért dobozt.
Én kértem a medált.
Renáta is megértette.
A lány az anyja nyakában lógó medálra nézett, és suttogta:
– Anya… Apa azt mondta, hogy a ló nyílik.
Gael a fejét a lány felé fordította.
A csend elviselhetetlenné vált.
Mariana remegő ujjakkal érintette meg a medált.
Lenyomta a szélét.
Az ezüstpénz kettévált.
Egy apró fekete kulcs volt benne.
Gael elmosolyodott.
-Végül.
És Julian tudta, hogy az igazi bizonyíték még mindig valahol a tanyán van… vagy sokkal közelebb, mint bárki gondolta.
3. RÉSZ
Gael kinyújtotta a kezét.
—A kulcs.
Mariana becsukta a medált.
-Nem.
Gael arcáról eltűnt a mosoly.
– Ne bonyolítsd túl a dolgokat.
– Megölted Tomást. Üldözted a lányomat. Betörtél a nővérem házába. Ne beszélj nekem a dolgok bonyolításáról.
Gael tett egy lépést. Julián jobbra lépett.
– Ne is gondolj rá.
Gael rászegezte a puskát.
– Ez nem a te problémád, gazdálkodó.
– Felfegyverkezve léptél be a birtokomba. Ez most az én problémám.
Néhány másodpercig csak az eső kopogását lehetett hallani a bádogtetőn.
Aztán Renata megszólalt az anyja mögött.
– Tudom, hová kell a kulcs.
Marianna megfordult.
-Hogy?
A lány a medált nézte.
–Apa tanított nekem egy játékot. Azt mondta, hogy ha soha nem jön vissza, három dologra kell emlékeznem: a lóra, a vízre és a csillagra.
Gael előrelépett.
– Mit mondott még neked?
– Ne beszélj vele! – parancsolta Mariana.
Julian a régi toronyra gondolt. A ló a medálban volt. A víz lehet az a torony.
A sztár?
Felnézett.
Az egyik gerendán égésnyom volt: egy ötágú csillag, amit az apja évekkel korábban készített. Közvetlenül alatta egy süllyesztett fémdoboz volt, amiről Julián mindig is azt hitte, hogy az elektromos rendszer része.
