– Ezt így nem lehet eldönteni.

– Te döntötted el, amikor megvártad, míg szülök, hogy beköltöztesd anyádat a házamba.

– Gondolj a lányokra.

Valéria szomorúan felnevetett.

– Pontosan ezt csinálom.

Emma sírni kezdett a szobából.

Valeria odament hozzá.

Mindkét karjában egy-egy babával tért vissza.

–Nézd meg őket, Diego. Még egy napja sem voltak otthon, amikor úgy döntöttél, hogy az ő kajájuk az én problémám.

– Meg akartam tartani őket.

– Nem. Irányítani akartál engem. Ez nem ugyanaz.

Diego lehuppant egy székre.

– Mit akarsz, mit tegyek?

–Ma azt akarom, hogy édesanyád összeszedje a holmiját. És te is menj vele szabad akaratodból, amíg megbeszéljük a különélést.

– És mi van, ha nem akarok?

Máté mindenki előtt válaszolt.

„Akkor nem lesznek fenyegetések, verések, jelenetek. Mindent ügyvédeken és a megfelelő hatóságokon keresztül intézünk. De miután hallott, kérdezd meg magadtól, hogy tényleg háborút akarsz-e ebből csinálni a lányaid előtt.”

Diego a kiságyakra nézett.

Aztán Patríciához.

Az anyja dühösnek tűnt.

– Maxim… – kezdte megszokásból, majd idegesen kijavította magát. – Diego, nem engedhetjük meg…

– Anya, állj meg.

Valeria most hallotta először így beszélni vele.

Diego felkelt.

– Pakolni megyek.

Patricia tovább kiabálta, hogy ez megaláztatás.

Adrián segített Diegónak kivinni a bőröndjeit anélkül, hogy bármihez is hozzányúlt volna, ami nem az övé volt. Mateo listát készített arról, hogy mit döntött Diego elvinni, és lefényképezte a lakást, hogy elkerülje a jövőbeni vitákat.

Fél óra múlva Patricia három táskával az ajtóban termett.

– Meg fogod bánni – mondta Valeriának. – Két lányt egyedül felnevelni nem játék.

Valéria ránézett.

-Talán.

Szünetet tartott.

– De két lányt nevelni, miközben három felnőtt egy olyan hűtőszekrényből eszik, amelyből kizárva vannak, még rosszabb lenne.

Patrícia válasz nélkül távozott.

Diego még egy kicsit maradt.

Könnyes volt a szeme.

– Igazán szerettelek.

Valeria érezte, hogy valami eltörik benne, de az arckifejezése nem változott.

– Talán igen. A maga módján.

– Meg tudok változni.

–Akkor változz meg. De ne azért, hogy visszahódíts. Tedd meg azért, hogy egy napon a lányaid tisztelhessenek téged.

Diego letette a kulcsokat az asztalra és elment.

Adrian becsukta az ajtót.

Néhány másodpercig senki sem szólt.

Ekkor Valéria remegni kezdett.

Az apjának sikerült megtámasztania, mielőtt a lábai felmondták volna a szolgálatot.

–Vége van.

– Nem – mormolta, miközben először sírt. – Ez még csak a kezdet.

Igaza volt.

Hétfőn Mateo és egy családjogra szakosodott ügyvéd segítségével beadta a válókeresetet.

Nem volt vita a lakásért: Diego tudta, hogy Valeria még a házassága előtt vette, és végül beleegyezett, hogy végleg elköltözik.

A családjogi bíróság ideiglenes nyugdíjat állapított meg Sofia és Emma számára az eljárás folytatásának idejére, és meghatározta a feltételeket ahhoz, hogy Diego velük élhessen.

Három nappal később virággal tért vissza.

Valeria kinyitotta az ajtót anélkül, hogy beengedte volna.

„Anyám manipulált engem” – mondta. „Rájöttem erre.”

– Nem, Diego. Anyád segített neked igazolni valamit, amit meg akartál tenni.

– Adj egy esélyt.

– Lehetőséged volt rá, amikor terhes voltam.

– Tudok bérelni egy másik lakást. Minden nap eljöhetek. Tudok segíteni.

Valéria lassan megrázta a fejét.

–Azon az estén, amikor hazajöttem a kórházból, alig tudtam járni. Két babám volt, akik tőlünk függtek. Ez volt az a pillanat, amikor megmutathattad, ki vagy.

A virágokat nézte.

– És megcsináltad.

Diego lehajtotta a fejét.

– Már nem szeretsz engem?

A kérdés jobban fájt, mint amire Valeria számított.

– Ez már nem fontos.

Becsukta az ajtót.

A válást hónapokkal később véglegesítették.

De a szabadság nem jött a zenével, az utazással vagy a tökéletes élettel.

Pelenkában érkezett.

Fiókokkal.

Kétórás alvással teli éjszakákkal.

Valeria a számítógépnél dolgozott, miközben a lányok elaludtak.

Újramelegített étellel és hideg kávéval.

Voltak napok, amikor bezárva sírt a fürdőszobába, mert Sofia már egy órája sikoltozott, Emma pedig pont akkor kezdett sírni, amikor a húga végre megnyugodott.

Az apja minden héten felhívott.

– Elmegyek érted és a lányokért.

– Nem, apa. Még tanulok.

– A segítségkérés is a tanulás egyik formája.

Valeria néha beleegyezett.

Máskor nem.

A cége engedélyezte számára, hogy továbbra is távmunkában dolgozzon, és apránként újrakezdte a projekteket. Diego teljesítette nyugdíjkötelezettségeit, mivel végre engedélyezték a fizetéséből a megfelelő levonást.

Nem volt kényelmes élet.

De az övé volt.

Patricia viszont nem fogadta el olyan könnyen az irányítás elvesztését.

Három hónappal a válás után két DIF-dolgozó kopogott az ajtón.

Jelentést kaptak, amely szerint a lányok „elhanyagolt állapotban” élnek, mivel az anyjuk dolgozik.

Valeria érezte, hogy felforr a vér a vérben.

Ennek ellenére beengedte őket.

Ellenőrizték a házat, a kiságyakat, az ételt, az oltásokat és a kicsik állapotát.

Sofia és Emma tiszták, egészségesek voltak, és normálisan fejlődtek.

Az egyik munkás becsukta a mappáját.

– Nem találtunk semmilyen veszélyes helyzetet.

Valéria megkönnyebbülten felsóhajtott.

– Megtudhatom, hogy ki nyújtotta be a panaszt?

– A jelentés névtelen volt.

Nem kellett tudnom.

Még aznap délután felhívta az ügyvédjét.

Dokumentálták a folyamatos látogatásokat, Patricia üzeneteit és ezt a jelentést. Valeria családja világossá tette, hogy minden új hamis vádat minden rendelkezésre álló jogi csatornán keresztül meg fognak válaszolni.