A rendőrség arra kérte Camilát, hogy adja át a tárgyakat, hogy azokat a nyomozás részeként megvizsgálhassák. Amikor megpróbálta levenni a nyakláncot azokkal a hatalmas szögekkel, olyan erősen meghúzta a csatot, hogy megkarcolta az arany szélét.
Úgy éreztem, mintha másodszor is megrongáltam volna anyám valamit.
A tisztek fényképeket és vallomásokat készítettek. Az épületkezelő megerősítette, hogy egy lakatos napokkal korábban Teresa kíséretében belépett az épületbe.
Amikor hivatalos vallomást kellett tenniük, anyósom elvesztette minden önbizalmát.
– Szombaton lesz az esküvő! – kiáltotta. – Tönkre fogják tenni a lányom házasságát valami ilyen jelentéktelen dolog miatt!
Nem válaszoltam.
Percekkel később kaptam egy hívást Danieltől.
Aktiváltam a felvételt.
„Valeria, mit csináltál?” – kérdezte izgatottan. „Anya azt mondja, hogy megérkeztek a rendőrök.”
– Szeretném, ha válaszolnál nekem valamire.
Csend lett.
–Hogy szerezte meg anyád a jelszavamat az ajtómhoz?
Dániel mély lélegzetet vett.
– Odaadtam neki.
Lehunytam a szemem.
– És a széfem jelszava?
A csend még hosszabb lett.
– Valéria…
– Válaszolj nekem.
-Is.
Úgy éreztem, mintha valami biztosan eltört volna bennem.
Dániel magyarázkodni kezdett.
Teresa sírva hívta. Rodrigo családja, Camila vőlegénye, vállalkozásokkal, ingatlanokkal és rengeteg pénzzel rendelkezett. Anyósom hónapok óta megszállottan próbálta bebizonyítani nekik, hogy a lánya is egy „fontos” családhoz tartozik.
Daniel beleegyezett, hogy megkérdezésem nélkül kölcsönadja nekik a lakásomat.
Aztán Teresa megemlítette az ékszereket.
– Anya azt mondta, hogy csak a fotókhoz fogja használni őket – mormolta Daniel. – Azt hittem, visszaviszik őket, mielőtt visszajössz.
– Tudtad, hogy anyáméi voltak?
Nem válaszolt.
– Tudtad, hogy soha senkinek nem engedtem meg, hogy használja őket?
-Igen.
Ez a szó vetett véget a házasságunknak.
Nem csak Teresáról volt szó.
A férjem adta át neki az életem szimbolikus kulcsait.
„Ezt a beszélgetést rögzítettem” – mondtam neki. „És az ügyvédem holnap megkapja a hangfelvételt.”
– Valéria, kérlek…
– Megkapod a válókeresetem is.
Letettem a telefont.
Azon az estén megérkezett Mariana, a legjobb barátnőm és ügyvédem. Mindent lefényképezett, és független értékbecslőt kért fel a károk dokumentálására.
Miközben a dobozokat ellenőriztük az erkélyen, Mariana megkérdezte tőlem:
– Tudni akarod, meddig jutottunk el ezzel?
Másnap reggel elmentünk az épületfelügyelőséghez.
Ellenőriztük a kamerákat.
Amit láttunk, kizárta annak a lehetőségét, hogy improvizációról volt szó.
Két nappal az utam után Teresa megjelent egy lakatossal.
Négy nappal később megérkeztek a festők.
Aztán behozták a bútorokat.
Aztán megjelent Camila egy sminkessel, fotóssal és menyasszonyi ruhával.
Napok óta a házamat használták arra, hogy fényképeket készítsenek, amelyekkel Rodrigo családját akarták megtéveszteni.
Az egyik videóban Camila az ablakom mellett pózolt, miközben anyám nyakláncát fogta.
A fotós szándékosan közelebb vitte a kamerát a kövekhez.
– Úgy tűnik, kifejezetten az ékszereket akarták megmutatni – mondta Mariana.
Hányingerem lett.
Minden felvételről másolatot kértünk.
De volt egy még rosszabb részlet is.
A rendszergazda megnyitott egy belső naplót.
– Valeria asszony – mondta –, van valami, amit látnia kell.
A lapon annak a személynek a neve szerepelt, aki a biztonságiaknak bejelentette, hogy Teresa beléphet.
Daniel Mendoza.
A férjem nemcsak jelszavakat adott ki.
Küldött egy e-mailt, amelyben megerősítette, hogy édesanyja „elvégezheti a szükséges módosításokat”.
És éppen amikor felfogtam árulásának valódi mértékét, Mariana kapott egy hívást.
Ő volt Rodrigo anyja.
Hallottam pletykákat a rendőrségről.
Azonnal látni akart minket.
Még mindig azt hitte, hogy egy féltékeny sógornő vagyok, aki megpróbálja tönkretenni az esküvőt.
Fogalmam sem volt, hogy az asztalon lévő pendrive-on ott lapul a bizonyíték, amivel véget vethetne Teresa és Camila teljes hazugságának.
3. RÉSZ
Rodrigo családja még aznap délután megérkezett Mariana irodájába.
Először az anyja, Patricia ment be. Kifogástalanul volt öltözve, és olyan szigorú arckifejezéssel, hogy még a kávét sem fogadta el, amit felajánlottak neki.
Mögöttük jött a férje, Ernesto, és Rodrigo.
– Tudni akarom, miért üldözöd a fiam menyasszonyát – mondta Patricia anélkül, hogy üdvözölte volna. – Azt mondták, hogy személyes problémáid vannak Camilával.
Ülve maradtam.
„Nem kell, hogy higgy nekem” – válaszoltam. „Csak arra van szükségem, hogy megnézd.”
Mariana letette a lakás tulajdoni lapját az asztalra.
Patrícia elolvasta.
Aztán újra elolvasta.
– A tiéd a lakás?
– Már mielőtt férjhez mentem.
Ernesto összevonta a szemöldökét.
– Teresa azt mondta nekünk, hogy a fiáé.
– Hazudott.
Rodrigo felemelte a fejét.
– Az anyósom azt mondta, hogy Daniel vette, miután mérnök lett.
Mariana kinyitotta a számítógépet.
– Akkor talán a legjobb, ha ezt megnézed.
Lejátszotta az első videót.
Teresa megjelent az ajtóm előtt, és utasításokat adott a lakatosnak.
Aztán megjelent a fúró.
Aztán a festők.
Munkások bútorokat rakodnak.
A holmijaimmal teli dobozokat kiviszik az erkélyre.
Végül Camila menyasszonynak öltözve jelent meg a nappalim előtt, és úgy mosolygott, mintha az övé lenne az egész hely.
Rodrigo teljesen mozdulatlan maradt.
Patricia a szája elé kapta a kezét.
De amikor meglátta a nyakláncot, megváltozott a reakciója.
– Az a drágakő…
Rám nézett.
Elővettem az értékbecslési dokumentumokat és az anyám által őrzött bizonyítványt.
– Az anyámé volt.
Patrícia lehunyta a szemét.
– Teresa azt mondta, hogy családi ereklye. Azt mondta, hogy Camilának adja az öröksége részeként.
Rodrigo felállt.
– Ez is hazugság volt?
